Erdogan aláírta a svéd NATO-csatlakozást jóváhagyó törvényt

  • narancs.hu
  • 2024. január 26.

Külpol

Ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön aláírta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, az erről szóló jogszabályt pedig közzétették a hivatalos közlönyben, ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció – írja az MTI.

Az államfő azt követően írta alá a ratifikációs okmányt, hogy a török parlament keddi plenáris ülésén jelentős többséggel megszavazta a vonatkozó előterjesztést. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök csütörtök este az X közösségi oldalon üdvözölte a fejleményeket. Mint fogalmazott,

Svédország ezzel kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezett a NATO-tagság útján.

Mint ismert, Svédország – Finnországgal együtt – röviddel az ukrajnai orosz invázió megindulása után kérte felvételét a NATO-ba. Az észak-atlanti szövetség alapokmánya szerint bármely új tagország felvételéhez az összes tagország egyhangú szavazata szükséges. Törökország és Magyarország Svédország és Finnország esetében is hosszú hónapokig blokkolta a folyamatot. A finnek csatlakozását végül előbb a magyar, majd a török kormány is megszavazta tavaly márciusban, a svédeket azonban mindkét ország megváratta. Erdogan korábban az amerikai harci repülőgépek beszerzése iránti török igényekhez közötte a ratifikációt.

Azzal, hogy immár Törökország is ratifikálta a svéd csatlakozást, Magyarország lett az utolsó NATO-tag, amely még nem tette ezt meg, noha a Fidesz sokáig azt hangoztatta, hogy a parlament még a törökök előtt megszavazza a csatlakozást. Persze nem így lett, amit Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy kommentált: „valakinek utolsónak is kell lennie”. Mindeközben pedig elkezdődött az üzengetés a kormány és a svéd miniszterelnök között.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.