Erdoğan szerint Isten segítségével fognak felülkerekedni a pénzügyi válságon

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 13.

Külpol

Bár az nem derült ki, hogy pontosan hogyan.

Ahogy arról a múlt hét végén beszámoltunk, történelmi mélypontra jutott a török líra, miután Donald Trump amerikai elnök megemelte az acél- és alumíniumcikkek védővámját, mert az ország nem engedi szabadon Andrew Brunson lelkipásztort, akit a török puccskísérlet után tartóztattak le. Recep Tayyip Erdoğan pénteken már az arany- és devizamegtakarításaik lírára váltására kérte fel az ország polgárait a líra árfolyamának a védelmében.

Illiberális siker: történelmi mélypontra zuhant a török líra

A befektetők aggódnak Erdoğan politikája miatt. Újabb történelmi mélypontra zuhant a török líra árfolyama pénteken az amerikai-török kapcsolatok elmérgesedése és a féktelen infláció miatt - írja az MTI.

Törökország akciótervet készített a befektetők megnyugtatására, és hétfőn el is kezdi ennek végrehajtását – jelentette be egy interjúban a török pénzügyminiszter, miután a török líra árfolyamvesztése újabb rekordot döntött az ázsiai-csendes-óceáni kereskedés hétfői kezdetekor.

Berat Albayrak a Hürriyetnek adott interjújában megismételte Recep Tayyip Erdoğan vádját, hogy a líra gyengesége egy Törökország elleni politikai támadás eredménye, de szerinte  ki fogja védeni az akcióterv, amelyről azonban részleteket nem árult el. „Intézményeink megteszik a szükséges intézkedéseket, és ismertetik a piaccal a bejelentéseket” A pénzügyminiszter, aki egyébbként Erdogan veje, azt azt mondta, hogy készítettek tervet a bankok és a reálgazdaság számára is, amely magába foglalja az árfolyamváltozást legjobban megsínylő kis- és közepes vállalkozásokat.

Albayrak visszautasította azt a felvetést, hogy Törökország esetleg be akarna avatkozni a dolláralapú bankszámláknál, szerinte nincs szó nincs ezek befagyasztásáról vagy lírára való központi átváltásáról.

Hétfő reggel az ázsiai-csendes-óceáni kereskedésben egy dollár már 7,24 lírát ért. Albayrak interjúja hatására utána valamennyit javult az árfolyama, közép-európai idő szerint vasárnap este 22 óra 40 perckor 7,08-on állt.

Erdoğan vasárnap azt mondta, hogy az árfolyamzuhanást eredményező „művelet” célja az, hogy Törökországot megadásra kényszerítse minden területen, így a pénzügyek terepén és a politikában is. „Nézzünk szembe ezzel az új, alattomos politikai összeesküvéssel. Isten segítségével felülkerekedünk” – mondta.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”