Érvénytelenítették a kirgiz választás eredményét

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 6.

Külpol

Sikert aratnak a tüntetők?

A kirgiz központi választási bizottság érvénytelenítette kedden a vasárnapi parlamenti választás eredményeit, amelyek szerint Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba - jelentette a 24.gk kirgiz hírportál a testület egyik tagjára hivatkozva.

A hírt a TASZSZ hírügynökség is megerősítette. A testület sajtószolgálata közölte az orosz hírügynökséggel, hogy "a szavazáson és a választás előtti időszakban történt számos szabálysértés miatt a központi választási bizottság tagjainak keddi ülésén döntés született a választás semmissé nyilvánításáról".

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése szerint a kampányfinanszírozás átláthatatlansága és az adományozás bizonyos formáinak tiltása hátrányosan érinti a nehezebb anyagi helyzetben lévő pártokat, és a szavazatvásárlás is súlyos probléma az országban.

Gulnara Dzsurabajeva, a választási bizottság egyik tagja közölte, hogy a testület megvitatta az önfeloszlatás kérdését is, de a döntést későbbre halasztották.

A választási eredmények megsemmisítése nyomán kedd délután rendkívüli ülést tart a kirgiz parlament - közölte a TASZSZ hírügynökséggel a törvényhozás sajtószolgálata. A rendkívüli ülést nem a parlamentben tartják meg, mert azt a tüntetők megrongálták.

Temir Szarijev volt miniszterelnök - 2015-16-ban, az előző államfő, a korrupciós vádak miatt 11 év börtönre ítélt, most pedig a tüntetők által kiszabadított Almazbek Atambajev elnöksége idején állt a kormány élén - bejelentette, hogy politikusok egy csoportja létrehozta a Kirgiz Koordinációs Tanácsot, amely arra hivatott, hogy helyreállítsa a jogrendet az országban. Szarijev követelte a hivatalban lévő kormány lemondását. Szerinte "népbizalmi" kabinetet kell alakítani, amely mihamarabb újabb választást rendez, és az új kormány megalakításáig a parlamenttel együtt dönt majd Szooronbaj Dzsejenbekov államfő sorsáról. .

Az ellenzéki pártok újonnan létrehozott koordinációs tanácsa fel is szólította a leköszönő parlament képviselőit, hogy gyűljenek össze a törvényhozás ülésén, "legitimizálják az országban zajló társadalmi-politikai folyamatokat", és alakítsanak "népbizalmi" kormányt.

A korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt Atambajev, illetve Szapar Iszakov volt miniszterelnök és több más politikus kiszabadulásáról keddre virradóra számoltak be hírügynökségek. Új hír viszont, hogy kiszabadult a börtönből Albek Ibraimov volt biskeki polgármester is, akit Atambajev egyik legközelebbi szövetségeseként tartanak számon.

A választások eredményeinek közzététele után tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több kirgiz nagyvárosban, a rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be a tüntetők ellen, akik azonban ennek ellenére elfoglalták a kormány székházát és több kormányzati épületet.

Szooronbaj Dzsejenbekov elnök kedden beszédben fordult a kirgiz néphez, azt állítva, hogy egyes politikai erők az éjszaka folyamán kísérletet tettek a hatalom átvételére az általuk el nem fogadott választási eredmények ürügyén.

Kedd délelőtt lemondott Biskek és a második legnagyobb kirgiz város, Os polgármestere, az állami televízió elnöke és számos más magas rangú tisztségviselő.

Egyes hírügynökségek úgy értelmezik a jelenlegi kirgizisztáni helyzetet, hogy ellenzéki csoportok átvették a hatalmat, ellenőrzésük alá vonva a stratégiailag fontos kormányzati intézményeket.

A kirgiz nemzeti bank azt javasolta a kereskedelmi pénzintézeteknek, hogy kedden ne nyissanak ki, és erősítsék meg a biztonságot. Az iskolások keddtől távoktatásban tanulnak, amíg nem rendeződik a belpolitikai válság.

Kirgizisztánban épp tömegek próbálják elüldözni Orbán szövetségesét

Elfoglalták a kormány székházát, az elnöki palotába is betörtek. Tüntetők foglalták el a kirgiz kormány székházát Biskekben - jelentette kedd reggel a RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy kormányilletékesre hivatkozva. Az Interfax orosz hírügynökség a 24.kg kirgiz hírportálra hivatkozva azt közölte, hogy más tüntetők a biskeki városháza épületét kerítették hatalmukba.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.