Dánia
Európa egyik legrégebbi állama s egyben monarchiája VII. Frigyes, az Oldenburg-ház utolsó fiági leszármazottja idején, a XIX. század közepén alakult alkotmányos monarchiává. Őt 1863-ban IX. Keresztély követte a trónon, a schleswig–holstein–sonderburg–glücksburgi herceg fia, ezáltal e fent említett (dánul: Slesvig–Holsten–Sønderborg–Lyksborg) uralkodóház megalapítója. IX. Keresztélyt utóbb Európa apósának is nevezték, mivel hat gyermeke különböző királyi házakba házasodott be – így azután a legtöbb mai uralkodó szegről-végről az ő leszármazottja. A jelenlegi dán uralkodó (már 1972 óta) a rendkívül népszerű II. Margit királynő, a trón örököse pedig idősebb fia, Frigyes herceg.
Svédország
| ||
A legfantasztikusabb sztori kétségtelenül a jelenlegi svéd dinasztia eredetének históriája, hiszen az alapító XIV. Károly János királyt eredetileg Jean Baptiste Bernadotte-nak hívták, s nemhogy uralkodói, még nemesi felmenői sem voltak. A parvenü, self-made man dinasztiaalapító ráadásul dühödt republikánusként futott be szédítő katonai, majd politikai karriert, és Napóleon marsalljaként került Svédországba, ahol a gyermektelen XIII. Károly király örökösévé tette meg. Sajnos egyetlen mérvadó modern történész sem erősíti meg azt az elterjedt legendát, mely szerint haláláig viselte karján (más változatok szerint csuklóján vagy mellkasán) a „Szabadság, egyenlőség, testvériség! Halál a királyokra!” tetoválást.
Bernadotte jó érzékkel távolodott el a császártól, majd 1813-ban a svéd hadsereg és más csapatok élén már a koalíciós erők szövetségeseként vett részt a lipcsei csatában és a Dánia elleni hadjáratban. 1818-ban került végül a svéd trónra, habár a nyelvet sohasem tanulta meg rendesen – felesége, Desideria királyné, eredetileg Bernardine-Eugénie-Désirée Clary Napóleon első jegyese volt (maga egy jómódú, ám korántsem főrendi család sarja). A jelenlegi király, XVI. Károly Gusztáv is az ő fiuk, I. Oszkár egyenes ági leszármazottja. A trón jelenlegi várományosa Viktória koronahercegnő, aki az utóbbi években igen komolyan vette a címmel járó társasági, társadalmi és hivatalos kötelezettségeket.
Norvégia
Európa egyik legősibb királysága, amely azonban nem kevesebb, mint 586 évet töltött perszonálunióban különböző skandináv szomszédaival. Előbb Dániához fűzték szoros kötelékek – igaz, eközben volt egy olyan periódus, a kalmari unió kora (megszakításokkal 1397 és 1523 között), amikor egy korona alatt egyesült az összes mai skandináv állam, beleértve Finnországot, Izlandot, Grönlandot és a Feröer-szigeteket is. A bécsi kongresszus 1814-ben a svéd korona uralma alá rendelte Norvégiát, amibe – némi alacsony intenzitású katonai konfliktust követően – a norvégok bele is mentek. Pláne, hogy az államszövetségben igen nagyfokú autonómiát élveztek. 1905-ben azután békésen elvált a két állam, a norvég parlament pedig a lehetséges jelöltek közül kiválasztotta Károly (Carl) dán herceget, aki végül VII. Haakon néven lépett a trónra – de csak azután, hogy döntését nagy (79 százalékos!) többséggel megerősítette a népszavazás, s őt a Storting (a törvényhozás) hivatalosan is királlyá választotta.
A végül 52 éven át uralkodó VII. Haakon máig is a múlt századi norvég történelem legnagyobb megbecsülésnek örvendő figurája lett – nem utolsósorban a II. világháború alatti helytállása, társadalomintegráló ereje és tekintélye miatt. Jelenleg az ő unokája (a szintén a fentebb már emlegetett schleswig–holstein–sonderburg–glücksburgi uralkodóházhoz tartozó) V. Harald az uralkodó – a trónörökös pedig Haakon koronaherceg, aki, ha trónra kerül, VIII. Haakonként fog uralkodni. A trónörökösről köztudomású, hogy szenvedélyes szörfös – ifjabb korában pedig nem kezdődhetett meg nélküle a dániai Roskilde vagy a norvégiai Quart fesztivál (azt, hogy közös számot vett fel a helyi Katzenjammer együttessel, szinte meg sem említenénk).
És a maradék…
| ||
Az európai monarchiák között nem feledkezhetünk meg a miniállamokról sem. Monaco például hivatalosan fejedelemség, amelynek uralkodója a herceg, jelenleg II. Albert (amúgy Grace Kelly fia), aki talán a legnagyobb politikai hatalommal rendelkezik a maga hazájában az európai (alkotmányos) uralkodók között. Annak a Grimaldi-családnak a tagja, mely apróbb megszakításokkal 1297 óta adja a városállam uralkodóit. Őt jelen állás szerint nővére, Karolina követné a trónon, akinek férje, Ernő Ágost herceg, a hannoveri királyi (és a braunschweigi hercegi) trón jogos örököse lenne, sőt a Hannover-ház fejeként talán még egy angol trónigény sem volna alaptalan!
Liechtenstein államformája szintén fejedelemség, ahol az államfő II. János Ádám herceg (Hans-Adam, amit már mégsem mernénk Jancsi-Ádámnak fordítani…) – aki azonban már 9 éve átadta uralkodói feladatait a régensnek és egyben trónörökösnek, Alajos (Alois) hercegnek. A Liechtenstein fejedelmi ház jelenleg a világ leggazdagabb családjai közé tartozik: a herceg magánvagyona mintegy kétmilliárd dollárra tehető. Említenünk kell Andorrát, amelynek államformája hivatalosan szintén parlamentáris monarchia, ám az államfői posztot társhercegként a mindenkori francia államfő, illetve a spanyolországi Urgell püspöke tölti be. Egy rövid ideig, 1934-ben a miniállamnak volt saját trónkövetelője is, miután az orosz emigráns kalandor, Borisz Szkoszirev magát nyilvánította királlyá I. Borisz néven, ám a Rejtő tollára méltó epizódnak végül a vígjátéki szituációkra érzéketlen spanyol csendőrök vetettek véget.
Utoljára említenünk kell Vatikánvárost is, a világ (terület és népesség szempontjából egyaránt) legkisebb államát, amelynek pontosan nem definiált államformája egyfajta egyházi monarchia (ráadásul abszolút!), melynek feje a pápa, akit viszont esetről estre választanak.
Sorozatunk első része itt olvasható.
