Lengyel Mártonné született Stern Janka, Verbón látta meg a napvilágot 1907. május 23-án. Férjezett, kétgyermekes anya volt, amikor 1944-ben Budapestről Ravensbrückbe deportálták. Két fia, Gabi és Gyuri, akkor három-, illetve hétéves volt, ők többé nem látták édesanyjukat – aki egyike volt azoknak az áldozatoknak, akikről évtizedekig nem sikerült megtudni, hol és hogyan haltak meg.
Úton az ismeretlenbe
Rátekinteni, visszanézni a történtekre merőben más az események résztvevőjeként; gyakori közös vonásuk a túlélőknek, hogy az elveszett emlékképeket csak jóval később, sok évtized elteltével rakják össze, ha egyáltalán megteszik. Gábor még Magyarországon töltött gyermek- és fiatal éveit is ködfoltok homályosítják; van, amire fény derült, van, amit talán az unokák kutatnak majd ki, és akad, amikor a sors ad körvonalat az elmosódott részleteknek. Hogy miként élték túl testvérével az üldöztetés éveit, nem tudja pontosan. Nem csak az édesanyát kellett nélkülözniük, hiszen az édesapát, Lengyel Mártont, a Pesti Izraelita Hitközség főkönyvelőjét is elvitték. S bár neki sikerült megszökni és túlélni a holokausztot, a részletek elmesélésére, visszaidézésére, ha lett volna is később szándék, idő kevés adatott: 1956-ban, súlyos betegségben halt meg és hagyta húgára, Fridára a két fiút. Ismerősöktől, rokonoktól annyit mégis meg lehetett tudni, hogy a túlélő gyerekeket 1944/45-ben különböző helyeken – védett házakban – bújtatták, majd a gettóba kerültek. A háború után egy ideig gyermekotthonban helyezték el őket, majd apjuk visszatérte után – az otthonukat mások vették birtokba – a Frici néninek becézett húg kis lakásában élt a család. A zsidó elemi után Gábor a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja lett. A nyarak szép emlékek, a hitközség balatonfüredi nyaralójában, a velük üdülő nagynevű, bölcs rabbik társaságának képei, lenyomatai végigkísérték az életét. Bar micvóját tizenhárom évesen a Vasvári Pál utcai zsinagógában ünnepelte.
Tizenöt éves volt a fiú, amikor az apja meghalt, és a történelem további súlyt adott ennek az évnek. 1956. október 23-án ott állt a Parlament előtti téren ő is, részese volt az eseményeknek. Nagynénjük, bizonytalannak ítélve a helyzetet, úgy határozott, unokaöccseit emigrálásra biztatja; decemberben hétfős zsidó csoport indult útnak nyugatra a jobb sors reményében.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
