Fehéroroszországgal szemben is alkalmazna minden eddigi szankciót az EP

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. május 19.

Külpol

Az európai parlamenti képviselők állásfoglalása szerint a fehérorosz állam is felelős az Ukrajna elleni orosz háborúért, ezért viselnie kell a következményeket.

A fehérorosz rezsim szintén felelős az Ukrajna elleni orosz háborúért, ugyanúgy viselnie kell a nemzetközi jogból eredő összes jogi következményt, és ezért az Oroszországgal szemben bevezetett minden szankciót alkalmazni kell Fehéroroszország esetében is – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén kézfeltartással elfogadott állásfoglalásukban a képviselők elítélték a fehérorosz rezsim szerepét az Ukrajna elleni háborúban.

Elítélték a támogatást, amellyel Minszk lehetővé tette az orosz csapatok és fegyverek számára, hogy áthaladjanak Fehéroroszország területén, használják a légterét, tankoljanak és lőszereket tároljanak ott. Felhívták a figyelmet Oroszország megnövekedett szerepére Fehéroroszországban, beleértve a pénzügyi befolyást is, ami véleményük szerint komoly kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Minszk képes-e szuverén döntések meghozatalára.

Az EP üdvözölte az Európai Bizottság javaslatát az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciócsomagról, és felszólította az uniós tagországokat, hogy biztosítsák annak átfogó és gyors végrehajtását. Hozzátették: ezeket az intézkedéseket Fehéroroszország esetében is alkalmazni kell. Hangsúlyozta továbbá, hogy átfogó vizsgálatot kell folytatni az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje által a fehérorosz nép ellen elkövetett bűncselekmények ügyében.

Az EP elítélte a fehérorosz büntető törvénykönyv közelmúltbeli módosításait, melyekkel visszaállították a halálbüntetést terrorcselekmények előkészítése vagy kísérlete esetén. A törvényt a rezsim könnyen felhasználhatja politikai ellenfeleivel szemben –figyelmezettek az EP-képviselők.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.