A héten kezdődnek Finnországban a koalíciós tárgyalások, miután a múlt vasárnapi parlamenti választás az Igaz Finnek nevű, önmagát öntudatosan populistának valló párt jelentős előretörését hozta. Az EU jövője szempontjából sem mindegy, kik és milyen preferenciákkal kormányoznak Helsinkiben.
*
Nem könnyű megcímkézni a pártot az egyre kevésbé használható jobb-bal színskálán, sőt nevének a pontos fordítása is vitatott. A Perussuomalaiset kifejezés állítólag kevésbé konfrontatív, mint ahogy a bevett magyar fordításban hangzik. Ami pedig a szélsőjobboldali, rasszista mivoltukat illeti, ez - akárcsak máshol, a hasonló pártok esetében - erősen vitatott. Egyértelműen kizárható viszont, hogy az a 19 százaléknyi szavazó, aki őket választotta, mind rasszista volna. A joviális, kissé túlsúlyos, derűsen atyafiságos pártvezető, Timo Soini a kampány során kerülte az idegenellenes kirohanásokat, bár szó nélkül hagyta, amikor egyes párttársai annál becsmérlőbb megjegyzéseket tettek a haszonleső, kizárólag a segélyek felvételében érdekelt bevándorló kelet-európai cigányokra és afrikaiakra, a munkahelyeket elfoglaló lengyel és posztszovjet vendégmunkásokra.
Úgy tűnik, hogy az Igaz Finnek sikerét elsősorban az Európai Unióval szembeni ambivalens érzésekben kell keresni. A finnek többsége ugyanis, ha hinni lehet az elemzőknek, igencsak büszke arra, hogy miután összeomlott a Szovjetunió, és ezáltal elvesztette az ország a legfontosabb felvevőpiacát, önerőből képes volt kilábalni a súlyos válságból, miközben komoly szerkezeti átalakításokat is végrehajtott, jelentős összegeket fektetve az oktatás, a kutatás és az új iparágak fejlesztésébe. Az 1994-es EU-csatlakozáskor egyébként a finnek 46 százaléka a belépés ellen szavazott, alighanem éppen az addigi áldozatvállalás eredményeit féltve azoktól a tagországoktól, amelyek nem voltak hajlandóak és képesek arra, hogy hasonlóan határozott modernizációs fordulatot hajtsanak végre. Ettől kezdve azonban Helsinki megbízható, a többséggel tartó, különalkukra nem törekvő uniós szövetségesnek bizonyult - egészen az elmúlt évek válságáig, amikor először a görög, majd pedig az ír gazdaság megmentése érdekében kellett pluszterheket vállalnia.
A mostani kampányidőszak a portugál vészhelyzettel esett egybe. Az eddigi kormánykoalíció már nem volt teljesen egységes a stabilitási paktum elfogadását illetően sem. A szociáldemokraták (SPD) - a mostani választáson 19,1 százalékra csökkent a szavazati arányuk - az euró stabilitási mechanizmusát bankok és a magántőke bevonásával képzelik el, és ezzel távolról sem állnak egyedül Európában. A két további koalíciós párt viszont nem hangoztatott ilyen feltételeket. Egyikük, a korábban a legtöbb mandátummal rendelkező Centrumpárt (KESK) csak a szavazatok 15,8 százalékát szerezte meg, és így az Igaz Finnek mögé szorult. A másik, a jelenlegi pénzügyminiszter és reménybeli kormányfő, Jyrki Katainen vezette konzervatív koalíció (KOK) viszont némi szavazatveszteség mellett is az élre került (20,44 százalék). Mindez végül is azt mutatja, hogy a lakosság meglehetősen megosztott ebben a kérdésben. Ráadásul más tényezők is szerepet játszottak az eredmény alakulásában. Először is a három párt már hosszú évek óta kormányzott koalícióban, legfeljebb a tárcák elosztását módosította a mindenkori szavazatarány, ideológiai különbségeik egyre inkább felszívódtak. Ez fenntartotta ugyan a konszenzusos kormányzás rendszerét, viszont erodálta a párthívek azonosulási képességét - egyszerűbben szólva elkedvetlenítően unalmassá vált a politikai élet. Ami viszont mégis színezte, az pártfinanszírozási botrányok sorozata volt, amelyekben főleg a legnagyobb párt, a KESK volt érintett. Fontos állami vállalatokról derültek ki gyanús üzleti ügyek, amelyek mélyen felháborították a becsületes protestáns finneket. Ahogyan egyébként sokakat közülük az is, amikor néhány hete az egyházuk égisze alatt több szervezet homofób tévékampányt indított. A finn evangélikusok vezetője, Kari Mäkinen érsek megértéssel fogadta ugyan a bírálatokat, ennek ellenére az ügy miatt ezrek léptek ki az egyház kötelékéből.
Timo Soininak ezt nem kellett megtennie, mert ő eleve a katolikus kisebbség tagja. Ettől még "férfipártja" elutasítja a melegházasságot, az abortuszt, de még a házasságon kívüli szexuális életet is. Szavazóinak jelentős többsége (egyik vezetőjük szerint támogatóik 70 százaléka) férfi, mégpedig az átlagosnál alacsonyabb iskolai végzettséggel és keresettel. Vélhetően ők az elmúlt évtizedek átalakulásainak a vesztesei - értelemszerűen fogékonyan a párt baloldali követelésekbe csomagolt populizmusára is.
Ami mármost az EU ügyeit illeti, a portugál segélycsomag kérdését tárgyaló, május 16-ra tervezett pénzügyminiszteri tanácskozáson Katainen, a várható kormányfőjelölt még az eddigi (akkor már csak ügyvivő) kormány tagjaként vesz részt. Hiába nyilatkozta Olli Rehn, az unió gazdasági és pénzügyekért felelős - történetesen finn, egykor KESK-alelnök - biztosa, hogy addigra el kellene döntenie az új kormánynak, támogatja-e a portugál segélycsomagot, az Igaz Finnek részvétele nem könnyíti meg a koalíciós tárgyalásokat. Viszont akár megalakul addigra az új kormány, akár nem, az uniós döntést a parlament elé kell vinni, ahol megszavazhatja a többség, főleg ha az SPD is támogatja. De Katainen, akit a Financial Times három éve Európa legjobb pénzügyminiszterének minősített, alighanem kénytelen lesz olyan módosításokat kérni a tervezetben, amelyek kompromisszumkészebbé tehetik az Igaz Finneket. Az ugyanis a helyi szokásoktól mélységesen idegennek, a konszenzusbarát finnek számára (politikai meggyőződésüktől függetlenül) egyelőre egyenesen érthetetlennek tűnne, ha kihagynák a tárgyalásokból azt a pártot, amely a legnagyobb szavazatnövekményt érte el, még ha ez csak a harmadik helyhez volt is elég a rangsorban.
