Francia botrány: Kenőolaj

szerző
- kovácsy -
publikálva
2001/7. (02. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Börtönbe aligha kerül, de az ilyen, egykor köztiszteletben álló személyek közé tartozik a 78 éves Roland Dumas, a néhai Mitterrand elnök egyik bizalmasa, éveken át külügyminiszter, később az alkotmánybíróság elnöke. Minisztersége idején, 1990-ben jött létre az a megállapodás, amelynek keretében a francia Thomson-CSF állami fegyvergyártó cég hat hadihajót adott el Tajvannak. Az ügyletet övező titokzatos és tisztázatlan pénzmozgások kapcsán indított hivatalos vizsgálat évekkel később, 1977-ben kezdődött. A bírósági eljárás főszereplője és vádlottja egy ötvenes éveiben járó egykori modell, Christine Deviers-Joncour volt, aki annak idején állítólag kijárta a külügyminiszternél, hogy bólintson rá az üzletre, amelyet kezdetben határozottan ellenzett, tekintettel Peking érzékenységére és ennek esetleges következményeire.

Börtönbe aligha kerül, de az ilyen, egykor köztiszteletben álló személyek közé tartozik a 78 éves Roland Dumas, a néhai Mitterrand elnök egyik bizalmasa, éveken át külügyminiszter, később az alkotmánybíróság elnöke. Minisztersége idején, 1990-ben jött létre az a megállapodás, amelynek keretében a francia Thomson-CSF állami fegyvergyártó cég hat hadihajót adott el Tajvannak. Az ügyletet övező titokzatos és tisztázatlan pénzmozgások kapcsán indított hivatalos vizsgálat évekkel később, 1977-ben kezdődött. A bírósági eljárás főszereplője és vádlottja egy ötvenes éveiben járó egykori modell, Christine Deviers-Joncour volt, aki annak idején állítólag kijárta a külügyminiszternél, hogy bólintson rá az üzletre, amelyet kezdetben határozottan ellenzett, tekintettel Peking érzékenységére és ennek esetleges következményeire.

Deviers-Joncour, aki hónapokat töltött előzetes letartóztatásban, azt vallotta a bíróság előtt, hogy az Elf - ugyancsak állami - olajvállalat megbízásából mozdította előre a fegyverüzlet ügyét, továbbá elhintette, hogy Dumas sem járt rosszul a dologban. Aztán - immár nem a bíróságon, hanem egy általa jegyzett könyv formájában - többek között beismerte, hogy évekig az egykori külügyminiszter szeretője volt, megosztotta vele a luxuslakását, amelyet az Elf bocsátott a rendelkezésére, kegyein kívül nagy értékű ajándékokkal, antik görög szobrokkal, méregdrága, kézzel varrott olasz cipőkkel halmozta el a francia diplomácia elegáns, műpártoló vezetőjét.

Ezután is eltelt még több mint két hét, mire - egy hónappal ezelőtt - megkezdődött Párizsban a Dumas-ügy bírósági tárgyalása. Vállalati - de közvetett módon valójában közpénzekkel történt - visszaélés a vád, amellyel kapcsolatban Dumas-n kívül Christine Deviers-Joncours-nak, továbbá az Elf egykori vezetőinek is számot kell adniuk a múltról. Az ügyészségi verzió szerint maga Dumas érte el a befolyásával, hogy partnere busásan fizető fal álláshoz jusson (tízmilliókról van szó, frankban). A hadihajó-eladás ügye nem tárgya a pernek, ez a francia törvények alapján nem is volna lehetséges.

A vádlottak köre azonban az első hetekben nem volt teljes. A vallomások főszereplője egy évekkel korábban Svájcba, majd tovább, a Fülöp-szigetekre szökött, mindig is homályos jogállású Elf-vezető, a szintén hetvenes éveiben járó Alfred Sirven volt, akit hosszas nemzetközi erőfeszítések eredményeként február első napjaiban sikerült letartóztatni Manila melletti villájában, békés délutáni borozgatás közben. Mivel a párizsi gép már felszállt, hamarjában Frankfurtba röpítették, ahonnan már vitte is volna tovább egy francia katonai gép, de hirtelen a német hatóságok kíváncsisága is felhorgadt. Azt gyanítják ugyanis, hogy amikor az Elf a kilencvenes évek elején megvásárolt egy keletnémet olajfinomítót, a Leuna-műveket,

bizonyos pénzek kicsurrantak

a közvetítés fejében, és ezek egy része a kereszténydemokraták pártkasszáját duzzasztotta, mintegy Mitterrand segítő ajándékaként az ő Helmut barátjának.

De, hogy ne legyen a végén megint feszültség a két, újabban erőteljesebben huzakodó és zsörtölődő nagy szomszéd között, monsieur Alfred csak egyetlen éjszaka erejéig élvezte a német büntetés-végrehajtás vendégszeretetét, hogy most már Párizsban tegyen igazságot az egymásra és mindenekelőtt őrá mutogató vádlottak között. Többször célzott rá, hogy éppenséggel volna mesélnivalója.

És ezen nincs is mit csodálkozni. Az Elf a hatvanas években jött létre, egyrészt Franciaország energiaönállóságának előmozdítása érdekében, másrészt Párizs Afrika-politikájának ügynökeként. A cég elsősorban Afrikában kutatott, és igyekezett koncesszióba venni olaj-lelőhelyeket, és ehhez természetesen szükség volt az érdekelt helyi elitek készséges jóindulatára, amit kiválóan acélozhat egy-egy nagyvonalú gesztus. A jól vagy rosszul felfogott államérdek így munkált a gazdasági szférában, ahol a fekete- kasszák körüli ködösítést ráadásul a politikai bal és jobb klientúraépítési versengése is fokozta. Az Elf egyébként a kilencvenes évek folyamán hihetetlen lendülettel terjeszkedett Oroszországtól az Északi-tengerig, és miközben dagadhatott a nemzeti önérzet, a milliárdos veszteségek végül megroppantották az állami olajvállalatot. Tavalyelőtt fel is vásárolta a konkurens TotalFina csoport.

A francia újságolvasók pedig, akiket az apró gesztusok, biccentések és félszavak részletességéig kényeztetnek bírósági beszámolóikkal a lapok, most izgatottan várják, föltárja-e végre a köztársaság szennyesét az állítólagos főkavaró és vezérmacher, Alfred Sirven.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2001/7. (02. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...