Ghána 50: Csendes kudarc

  • - kovácsy -
  • 2007. március 8.

Külpol

Az elsőként függetlenné vált fekete-afrikai ország megúszta polgárháború és éhínség nélkül, de ennél több eredményt nemigen könyvelhet el.
Az elsőként függetlenné vált fekete-afrikai ország megúszta polgárháború és éhínség nélkül, de ennél több eredményt nemigen könyvelhet el.

A negyvenes évektől kezdve egyre világosabb volt, hogy a gyarmatbirodalmakat nem lehet a végtelenségig fenntartani. Már a világháború előtt megjelentek a gyarmatokon a függetlenségi pártok, amelyek tagságát ekkor főként a (sokszor éppen Európában) tanult középosztálybeliek alkották. Nem gondolkoztak gyors változásokban, az önrendelkezés lassú szélesítése körül forogtak az elképzeléseik. Minthogy a gyarmatosítók civilizatórikus küldetéssé próbálták stilizálni a trópusok kiszipolyozását, bizonyos gyarmati területeken valóban jelentős eredményeket mutattak fel a közoktatás, az infrastruktúra, az egészségügy fejlesztése terén. Ez volt a helyzet a brit fennhatóság alatt álló Aranyparton is, ahonnan katonák ezreit sorozták be a hadseregbe. Az 1945-ben hazatérő obsitosok három évvel későbbi békés tüntetésén aztán úgy adódott, hogy a brit rendfenntartók a leszerelt katonák közé lőttek - több tucat sebesült és halott -, ami további tüntetésekhez vezetett, ezek pedig az addig mérsékelt függetlenségi szervezet vezetőinek letartóztatásához. Közöttük volt a negyvenéves

Kwame Nkrumah

is, aki addigra már éveket élt, tanult, szervezkedett Amerikában és Angliában. Szabadulását követően új pártot alapított, és az egyre nagyobb önállóságot élvező helyi kormányzat első embere lett, majd pedig neki jutott a hálás feladat: a gyarmati rendszerből elsőként kiváló fekete-afrikai ország, Ghána függetlenségének kikiáltása 1957. március 5-én, pontban éjfélkor. Tény, hogy meg is dolgozott érte, amenynyiben a függetlenségi tárgyalások során elutasított minden átmeneti és köztes megoldást, lerövidítve a britek által - különféle ésszerű és a majdani önálló ország működőképességét szem előtt tartó szempontok alapján - több évtizedesnek képzelt átmeneti időszakot.

Ghána soketnikumú ország, népcsoportok tucatjai élnek szűken három Magyarországnyi területén. Az ebből adódó konfliktusokat az angol gyarmati hatóságok többek között a bentlakásos iskolák hálózatának kialakításával igyekeztek mérsékelni. Ezekben a középiskolákban a legkülönbözőbb etnikumok tagjai nőttek fel együtt, kiszakadva az otthoni, tradicionális környezetből, ennek előítéleteiből. Így a függetlenné váláskor és magában a folyamatban is aktív középosztály számára a szűkebb közösségek horizontján túl tekintő nemzeti összefogás gondolata kézenfekvő és üdvözlendő volt - mint az összafrikai közös érdekek felismeréséhez vezető út első lépése.

A pánafrikai gondolat már a gyarmati időkben, és nemcsak az érintettek, hanem az amerikai fekete polgárjogi mozgalom köreiben is létezett, minthogy azonban a függetlenségi követelések ideológiai fegyvertárának is a része lett, egyre inkább Nkrumah nevéhez kötötték. Nem kell különösebb eszmetörténészi éleslátás ahhoz, hogy felfedezzük az összefüggést az amerikai politikai rendszerre vonatkozó tanulmányai és pánafrikanizmusa, vagyis annak a felismerése között, hogy az afrikai országok csak együtt lehetnek sikeres szereplői a világgazdaságnak. Ez utóbbinak a globális természete akkor még távolról sem volt olyan szembetűnő, mint ma, de azok számára, akik ismerték a marxista gazdaságelméletet, világos volt az összefüggés a nyersanyagtermelő gyarmati országok egyenkénti kiszolgáltatottsága és az összefogás ésszerűsége között.

1957. március 6-ától tehát Ghána független állam volt. Az ország gazdasági szempontból két pillérre, kakaótermesztésre illetve bányászatra (bauxit, arany) támaszkodott. Politikai szempontból a britek elég jól megszervezték a többszintű képviseleti rendszert, amelyben a régiók ügyeit úgy irányították, hogy az európai mintára kiépült apparátus összesimuljon a hagyományos helyi királyok, törzsfők megőrzött hatalmi és hűbéri rendszerével.

Az új országot a szovjet tábor tárt karokkal várta, és támogató érdeklődéssel fogadta Nkrumah országépítő terveit, amelyek között éppúgy szerepelt a kakaó-monokultúra felszámolása, a mezőgazdaság több lábra állítása, mint az ipari önellátás bizonyos fokú megteremtése, amihez

grandiózus elképzelések

kapcsolódtak, mint például a Volta folyón épült vízi erőmű. Ennek nem csak az elektromos önellátás volt a célja: alumíniumkohót is építettek mellé - amely ma már nem működik, de ez nem feltétlenül Nkrumah gazdasági elképzeléseinek a hibája. Õ valóban hazája felvirágoztatásában gondolkodott, és újsütetű moszkvai barátai saját tapasztalataikat követendőnek látva önellátásra biztatták, aminek a gazdasági kivitelezhetőségét néhány évig még elősegítettek a magas kakaóárak. De aztán megváltozott a világpiaci klíma, a kakaójövedelmek megcsappantak, a nagyberuházások viszont csak nyelték a pénzt. A növekvő adóterhek pedig a függetlenség deklarált kedvezményezettjeit, a legszegényebbeket sújtották elsősorban. Sztrájkok kezdődtek - Nkrumah betiltotta a szakszervezeteket. Nőtt a politikai elégedetlenség - betiltotta a pártokat, bevezette a bírósági eljárás nélküli "preventív őrizetbe vétel" intézményét, alkotmányban rögzítette az egypártrendszert. A hagyományos törzsi vezetőket már korábban megfosztotta évszázados jogaik jó részétől. Isteni csoda, hogy az oktatási rendszert nem verte szét. Hazai pozícióit bebiztosítva nyugodtan összpontosíthatta energiáit a pánafrikai ügy felé, amely a kiszemelt partnerek - Guinea, Mali - húzódozása miatt nemigen mozdult előre. Így hitte legalábbis, mígnem 1966-ban, egy külföldi látogatása idején a hadsereg puccsa (és a CIA hathatós segítsége) vetett véget a hatalmának. Többé haza sem térhetett, Ceausüescu baráti Bukarestjében halt meg, 1972-ben.

Habár most, az évfordulós megemlékezések és értékelések kavalkádjában ismét a legnagyobb reverenciával emlegetik a nevét, az Afrikában nem túl tömegesen szóhoz jutó kritikus elmék kevés elismerésre méltót találnak országlásában. Függetlenségi harcát, karizmatikus erejét ettől persze még elismerik. Változatlanul azok közé az afrikai vezetők, politikusok közé tartozik, akiknek alakja a büszkeség és öntudat forrásaként egyfajta ideálként lebeg az egész földrész előtt.

Ghána 1957-ben a jobban eleresztett gyarmatok közé számított, a következő évtizedben egyre csúszott a szegénység, a gazdasági széthullás, a korrupció lejtőin. Puccsra ellenpuccs, így teltek az évek. A nyolcvanas évek eleje hozta meg a változást, amikor Jerry Rawlings, a kortársai szemében elsőre kissé habókosnak tűnő, a népet zavarosan marxizáló populista kijelentésekkel szórakoztató repülőtiszt hajtott végre puccsot, majd nemsokára még egyet. Ekkor viszont biztosra ment: lényegében az összes korábbi államcsíny vezetőjét kivégeztette, majd pedig bölcsen beállt a Nyugat-barát segélykérelmezők közé. Általános meglepetésre 1992-ben elnökválasztást hirdetett, amelyen immár civilként indult. Második ciklusát követően pedig ismételt meglepetésre visszavonult, és még azt is lenyelte, hogy nem utódjelöltje, hanem az ellenzék vezetője győzött. Azt viszont már indignálódva fogadta, hogy az új elnök, John Kufuor kormánya piszkálni kezdte az uralma elején történt politikai gyilkosságokat és különféle korrupciós, sikkasztási ügyeket is. Megkeseredett ellenzékiként lapzártánkig távol maradt az évfordulós ünnepi rendezvényektől is, amelyek tékozló pompáját nem mindenki tartja indokoltnak a sikertörténetnek semmiképp sem minősíthető öt évtized után.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.