Halálra gázolták a Kreml-kritikus orosz költőt

  • narancs.hu
  • 2024. január 14.

Külpol

Lev Rubinstein – az avantgárd konceptualista mozgalom egyik alapítója – rendszeresen tiltakozott a Kreml fokozódó elnyomásával szemben.

Néhány nappal azután, hogy Moszkvában elütötte egy autó, meghalt Lev Rubinstein orosz költő, a szovjet underground irodalmi élet egyik kulcsfigurája, aki Vlagyimir Putyin elnököt is kritizálta, írja a Guardianre hivatkozva a 444.hu.

„Apám, Lev Rubinstein ma meghalt” – írta lánya, Maria egy blogon, amit az orosz média is átvett. A 76 éves férfit január 8-án elütötte egy autó Moszkvában, súlyos állapotban szállították kórházba. A moszkvai közlekedési minisztérium szerint a jármű nem lassított, amikor Rubinstein átkelt az úton. Az előzetes információk szerint a sofőr 12 hónap alatt 19 közlekedési szabálysértést követett el.

Rubinsteint az avantgárd orosz konceptualista mozgalom egyik alapítójaként tartják számon, ami az 1970-80-as években a szocialista realizmus hivatalos doktrínáját gúnyolta ki. Rubinstein saját műfajt teremtett a költészet és a színház ötvözésével, rövid mondatokat írt perforált kártyákra, és ezeket a színpadon felolvasta. Könyvtárosként végzett mindennapi munkája és a szovjet bürokráciája ihlette előadásait, amiben az abszurd komédiát és az improvizációt ötvözte.

A Szovjetunió összeomlása után műveit széles körben publikálták a mainstream kiadók.

Rubinstein nyíltan ellenséges volt Putyin kormányával szemben,

és rendszeresen tiltakozott a Kreml fokozódó elnyomása és az emberi jogok megsértése ellen. Miután Putyin megindította teljes körű támadását Ukrajna ellen, Rubinstein más neves írókkal együtt nyílt levelet írt alá, amiben elítélték a „bűnös háborút” és a Kreml hazugságait.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.