A 174 km hosszú szerb-magyar határszakaszt felügyelõ Kiskunhalasi Határõr Igazgatóság (KHI) a két éve tartó migrációs hullámvölgy békéjét élvezi. Az embercsempészet helyi viszonylatban 2001-2002 fordulóján kulminált, a fõ kibocsátó országokból (Irak, Afganisztán) azóta csak elvétve érkeznek menekültek. A balkáni államok rendvédelmi szervei is összekapták magukat, a szomszédban pedig a Djindjic-gyilkosság után számos, csempészbandát is mûködtetõ bûnszövetkezetet lefejeztek. Mivel az utóbbi idõben a lopott kocsikat is inkább alkatrészenként dobják piacra, a zöldhatáron jelenleg béke van. Egyes prognózisok szerint e nyugalom legfeljebb 2007-ig tart: a schengeni rendszer adaptálása utáni idõkre sokan migrációs hullámot jövendölnek. A határõrök azonban bizakodóak: "Nem számítunk a csatlakozás miatt jelentõs nyomásra, ahhoz valaminek történnie kell a világban" - mondta Szalkai István alezredes, a KHI bevetési osztályának vezetõje.
Turbó
Bármennyien bújnak át a kerítésen, 2007-tõl már mi kapjuk az uniótól a tockosokat az osztrákok helyett, már csak azért is, mert az utóbbi években a határõrség sok millió eurót kapott a modernizációra. "Európa eddig befektetett. Mostantól elkezdi a számonkérést, Brüsszelbõl is jöhetnek ellenõrizni" - mondta a kiskunhalasi parancsnok. A felzárkóztató képzések és az elodázhatatlan beruházások java az utóbbi években valósult meg, a cechet rendszerint Brüsz-szel, Berlin vagy Bécs állta. Így juthattak a csempészek után végre a határõrök is éjjellátó távcsövekhez, GPRS-ekhez, de érkeztek hõkamerával felszerelt autók, valamint új járõrhajók is. A Lada Nivák zöme maradt ugyan a posztján, viszont befutott néhány dzsip és furgon, a Kalasnyikovok pedig nemsokára nyugdíjba mennek.
A határõrség szabványosítása már 1993-ban elkezdõdött, amikor a szervezetet nem hivatalosan kiemelték a fegyveres erõk közül, mivel tevékenysége egyre inkább rendészeti lett. A magyar határõröknek az utóbbi években jórészt ugyanazt kellett teljesíteniük, mint az osztrákoknak: vaskosabb joganyagot, új eljárásokat megismerni, valamennyi európai személyi azonosítót bebiflázni, alapfokú nyelvtanfolyamon átesni. Az úgynevezett mélységi határellenõrzés a felzárkózás egyik eleme: a határõrök két-három éve az ország belsejében bárhol felbukkanhatnak, azt kutatva, kinek sikerült átcsúsznia a zöldhatáron, ki az, aki a lehetségesnél tovább maradt (tavaly rekord született, amikor a Keletiben valaki egy 11 éve lejárt tartózkodási engedélyt mutatott fel), de megpróbálják elejét venni a csempészetnek is.
A Bácska Határvadász Század négy járõre eligazítás után este nyolckor szolgálatba indul: mi is felkászálódunk a "Schengen-buszra", a furgonba pakolt határátkelõhely ma éjszaka nagy értékû lopott gépkocsikra vadászik a Szerbia-Montenegró felé vezetõ fõúton. A Belügyminisztérium központi adatnyilvántartójával összekapcsolt jármû útját állja a körözés alatt álló autóknak és utasaiknak, a mikroszkóp alatt bebuknak a rútul meghamisított okmányok, az üregvizsgáló szonda, a sugárzásmérõ és a szén-dioxid-szonda pedig a csempészett áruk, bepréselt menekültek áthurcolását blokkolhatja. A járõrök egy csárda melletti fasor sötétjébõl szedegetik ki az autókat, de a csempészeket sem könnyû megviccelni: a legtöbben felvezetõ autókkal dolgoznak. A határõrség néha fura együttmûködõkkel találja szemben magát: megesik, hogy a közeli buszmegállóban lecövekelt öregember vagy a békésen kapálgató gazda nyugdíj-kiegészítésre hajtva "céges" mobilon jelenti a határõrök mozgását, aztán pedig elüget, hogy valahol betemesse vagy egy pallóval hatástalanítsa a zöldhatáron húzódó mûszaki árkot. A sötétben bagoly huhog lankadatlan, mi lassan ernyedünk; a Milosevic-rezsim bukása elõtt minden szolgálatban történt valami, azóta lassabban telik az idõ. Az egyhangúságot néha vaksi, máskor mindenre elszánt sofõrök enyhítik. "Sokszor kell nagyot ugrani. 'szszel háromszor próbáltak elütni, akinek vaj van a fején, nem áll meg. És akkor kergessem a Volvót egy Nivával" - fúj egyet a pihenõbe húzódó járõr. Van, amikor egy egész határátkelõhely személyzete kényszerül gimnasztikai bravúrokra: utoljára a röszkei határõröket tornáztatta meg egy fekete dzsip, és minden évre jut egy ilyen történet. Arrébb, egy diszkó mellett fásult arcú kamionosok nyújtják a papírokat, álmukból felriadt románok és szerbek néznek ki dideregve a buszok ablakán. Néhány embert láthatóan zavarba hoz, hogy az átkelõtõl 30 kilométerre is határõrök gyûrögetik papírjait, zavarodottan próbálják belõni, merre is járhatnak. "A legtöbben az aranyháromszögbe mennek, Soltvadkert körül dolgoznak a szõlõkben" - halljuk kísérõinktõl, akik itt és most minden okmányt rendben találnak. A határõrök ezért a gyorshajtókat is megállítják, a reggelig tartó szolgálatba belefér egy kis népnevelés is. Amikor régi ismerõs tûnik fel az úton, a járõrök megélénkülnek; a szerb férfi tavaly állítólag két lopott autóval bukott be, most mégis egy komplett kocsmapultot cígöl a kivilágítatlan utánfutón, és még neki áll följebb. A járõrök parkolópályára állítják, és magyarul tudó barátnõje közvetítésével verbálisan alaposan helybenhagyják.
Spór
Reggel az FBI budapesti iskolájának grúz és örmény hallgatóival az igazgatóság büszkeségeit szemlézzük a parancsnokság udvarán. A németek adakozó kedvének köszönhetõ a Schengen-busz és a Mitsubishi terepjáró mellett egy magyar fejlesztés: úgynevezett mobil bevetési központ. A nyolcméteres antenna alatt mindenféle adatátviteli rendszerrel telepakolt négykerekû high-tech iroda, amely az akciókat koordinálja. "Ilyen még az unióban sincs" - büszkélkedik a sofõrülésbõl kikászálódó határõr. "Kár, hogy a karbantartására meg a fejlesztésére nincs pénz" - hûti le az anyósülésen kuporgó kollégája.
Az unióhoz csatlakozó országok közül állítólag egyedül nálunk csökkentették a határõrség mûködési költségeit a csatlakozás évében. A szervezet tavaly 40 milliárdból gazdálkodott, amit idén minimum 2,5 milliárd forinttal kellett volna növelni. A költségvetési törvény viszont 39 milliárdról rendelkezett, az új pénzügyminiszter elvont még 190 milliót, míg újabban a terrorellenes intézkedések szippantanak el napi 2,5 millió forintot. "A megszorítások már ma is több helyen a munka rovására mennek. Az új berendezéseket nem tudjuk rendesen kihasználni, ha ez így megy, aligha leszünk alkalmasak a schengeni rendszerre" - figyelmeztet egy neve elhallgatását kérõ vezetõ. A megszorítások döntõ része a beruházási és a mûködési keretet érinti, elsõsorban az országos parancsnokságon és a regionális igazgatóságokon vezettek be szigorú, többek között a gépkocsi- és telefonhasználatra, illetve a fénymásolókra is kiterjedõ korlátozásokat. A takarékoskodás ott a legerõsebb, ahol az illegális migráció a leggyengébb, de az ukrán, a román vagy a szerb határon is érezni hatását. A kiskunhalasi igazgatóság körzetében egyre több a gyalogos határõr, mert az üzemanyag kevés. "Ha el kell fogni valakit, akkor viszont nincs spórolás, annyit autózunk, amennyit kell" - nyugtatnak meg a határõrök, akik szerint akkor sincs üzemanyaghiány, ha egy fejes vagy a sajtó vetõdik errefelé, viszont ha az akcióban valaki kicsúszik a kezükbõl, a késõbbiekben ki kell gazdálkodni az extra fogyasztást. "A kilencvenes évek elején érkezett páncélozott szállító jármûvek a hírekkel ellentétben nem takarékossági megfontolásokból állnak kihasználatlanul, hanem mert nincs szükség rájuk, eladásuk viszont évek óta nem sikerül" - mondta a Narancsnak Orodán Sándor, a határõrség szóvivõje. A megszorítások miatt az Origo hírei szerint az országban sok helyen csak papíron volt lõgyakorlat, máshol az alkalmassági vizsgálatokat halasztották el. A spórolás az irodai munkában is szembetûnõ: a körzetben a legnagyobb engedélyezett betûméret a 12-es, egy új flopiért pedig a gazdasági vezetõnél lobbiznak az irodisták. Szalkai István szerint szó sincs vészhelyzetrõl: "Minden vezetõ képez tartalékot. Én mindig azt mondom az embereimnek, hogy csak akkor aggódjanak, ha már a papír élére kell nyomtatni."
Rutin
A mélységi ellenõrzés részeként Kiskõrös felé vesszük az irányt. A vonat üres, a város álmosító, a járõrpáros nem tûnik túl motiváltnak. "Annyit keresünk, mint a rendõrök. Aki teheti, két szolgálat között festést, kõmûvesmunkákat vállal, én is azért vagyok állandóan álmos" - mondja Balázs. Egy uniós tanulmány szerint a most csatlakozó országok közül nálunk a legalacsonyabb a határõrök bére, mégis évrõl évre többen jelentkeznek a szervezethez. "Itt nincs élet. A termelõszövetkezetnek vége, szenved a mezõgazdaság: az ember errefelé rendõr, határõr vagy vasutas lesz" - magyarázza a fiatalember. Az egyenruha a nõket sem hagyja hidegen, õk érettségivel és a kétéves szakiskolával a hátuk mögött itt kereshetnek a legtöbbet, és a század a gyes után is visszavárja õket.
A Kelebiai Határõrizeti Kirendeltség uniós pénzbõl felhúzott modern épületében egy óra múlva indul a váltás a zöldhatár felé. "A lövészetet idén még nem tartottuk meg, de nálunk ezt késõbb is szokták. Igaz, hogy tízbõl két Nivát leszereltek, de kaptunk egy mikrobuszt, egy fénymásolót nemrég elvittek, és létszámstop van" - jellemzi a helyzetet Katus Imre õrnagy, aki a megtakarító intézkedések zömét ésszerûnek találja. Hogy üzemanyagból hiány van, azt nem tagadja, a mi furikázásunk költségeit is ki kell majd valahogy gazdálkodni. A szerb-magyar zöldhatár a határõr rémálma: sehol egy folyó, hegy, valamilyen természetes akadály. Konok esõ kopog a kincstári köpönyegen, a piacon egy ezresért beszerezhetõ mûanyag lebernyeget a határõrség ötszörös áron kapta. A kabátok darabja állítólag százezer forintjába került a szervezetnek, a pulóver olcsóbb ugyan, viszont két mosás után lötyögõsre nyúlik. Az állományt ennél is érzékenyebben érinti, hogy a ruhapénzbõl sajátos módon levonják az egyenruha árának egy részét. A sártól lucskos mezõn a használaton kívül került õrtornyokat elhagyva a Phare-pénzbõl felújított tompai átkelõ közelébe érünk: a kapuktól száz méterre ugyanúgy kell vigyázni, mint az erdõ sûrûjében: a visszafordított emberek gyakran kerülnek egyet, és pár száz méterre az átkelõtõl sétálnak be magyar területre. A két fiatal járõr egyre csak nosztalgiázik, legendás fogásokról mesélnek. "Minden napra jutott valami, afgánok, irakiak, afrikaiak sétáltak a karjainkba. A kínaiakat viszont kergetni kellett, nagyon tudnak futni, na és a csempészek is gyorsak." Ma már a maradék embercsempész sem hazardírozik, megmutatják a magyar fényeket a klienseknek, aztán visszafordulnak, a legtöbb menekült úgyis fogságba akar esni.
Tompán szusszanunk egyet. Ott naponta próbálkoznak lejárt vízumokkal, más országokba szóló hamis engedélyekkel, buherált úti okmányokkal, és fõleg a balkáni országok útleveleit próbálják hamisítani. A patenttel rögzített fénykép egy bicska, a különféle vízumok matricája hajszárító segítségével két perc alatt cserélhetõ, ezeket azonban a határõrök könnyen kiszúrják, az okmányok gazdáit pedig visszatessékelik. A zöldhatár keményebb dió: hiába él a két ország között az úgynevezett viszontfogadási egyezmény, a szerbek néha akkor sem akarják visszavenni a határsértõt, ha az illetõ egyik lába még Szerbiában van, amikor rajtakapják. A hivatalos út még a banális eseteknél is maratoni hosszúságú lehet, így amikor tavaly egy részeg juhász miatt 500 állat bitangolt át a határon, a kelebiai ügyeletes parancsnok inkább egy pulit szabadított rájuk.
Az erdõ szélén, a határvonaltól kõhajításnyira felállított poszton egy hõkamerával felszerelt furgon belsejébõl figyeljük az éjszakai tájat. A képernyõn õzek legelnek, nyulak lapulnak, rókák sündörögnek, és elvileg még egy pocok sem grasszálhat anélkül, hogy észre ne vegyék. Lenyûgözve bámuljuk az eddig csak akciófilmekben látott szerkentyûket, aztán sikerül mégis belealudni a szolgálatba, a gyalogos járõr kopog az ablakon. A puha homokon lépdelve három réteg alatt is didergek, fogalmam sincs, hogyan lehet itt télen egy egész éjszakát kibírni. "Pincér voltam, jól kerestem, de aztán gyõzött a családi tradíció, a nagyapám is határõr volt. És jobban szeretek a természetben lenni" - magyarázza az egyik fiatalember, aki szereti a munkáját, és szemmel láthatóan lelkiismeretesen is látja el; de vannak olyanok, akiknek a hivatástudatát kikezdte, hogy nettó hetvenezerbõl kell a családot etetni, miközben demoralizáló legendák keringenek az osztrák kollégák fizetésérõl.
Csendben járjuk a csillagtalan éjszakát, beszélgetni csak pianóban lehet. A határszéli tanya õreit mégis felverjük, éjjellátó távcsõvel szemléljük a csahos ebeket. Én nem hallom, de valahol messze egy autó halad el, a két járõr szerint egy-két év után az ember füle a határzóna különféle hangjait, neszeit könnyen azonosítja. Igyekszünk mi is résen lenni, elszántan nézünk és hallgatózunk, reggel az ügyeletes tiszttõl mégis cifra letolást kapunk, mert kétszerbtõlünk nem messze sétált át a határon; reggel hatkor a falu szélén egy szolgálaton kívüli járõr csíptemeg õket.
Linder Bálint
