A háború évfordulójának előestéjén, éppen egy évvel azután, hogy Putyin háborút indított Ukrajna ellen, Mark Galeotti brit politológus és Oroszország-szakértő a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott panelbeszélgetéssel egybekötött előadást a háború hosszútávú következményeiről, az esetleges forgatókönyvekről, illetve Ukrajna, Oroszország és Európa jövőjéről.
Galeotti előadásának elején leszögezte: bár teljes bizonyossággal képtelenség megjósolni, hogy egy év múlva ilyenkor még mindig harcok dúlnak-e az országban,
meggyőződése szerint a háború Ukrajna győzelmével ér majd véget.
Az igazi kérdés tehát szerinte az, hogy ez mikor fog bekövetkezni, illetve mit jelent valójában az ukrán győzelem.
Putyin, a modern ukrán nemzet atyja
Mark Galeotti szerint abban az esetben, ha egy év múlva Ukrajna győzelmével érne véget a háború, az ország újjáépítése minden bizonnyal nagyon hosszú és nehéz folyamat lenne. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy az orosz invázió megindulása előtt is mennyi nehézséggel és belső ellentéttel küzdött az ország – ezek a háború alatt egészen háttérbe szorultak. Az ország nyugati és keleti részének különbségei, a katolikus és az ortodox, valamint az ukrán és az orosz anyanyelvű lakosság szembenállása ugyanakkor egyre kevésbé jelentenek problémát, ez pedig összeségében Ukrajna egységesüléséhez vezetett.
A szakértő úgy véli, ironikus módon tehát a modern ukrán nemzet atyja maga Vlagyimir Putyin, hiszen a háború során kialakult egység egy olyan alapot teremtett, amelyre felépülhet egy valóban jól működő, megfelelő intézményrendszerrel rendelkező nemzetállam. Ez pedig Galeotti szerint egy olyan lehetőség, amilyen utoljára 1991-ben adatott meg Ukrajnának.
Persze, valamivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy év múlva még mindig háború lesz Ukrajnában, és bár az ország az elmúlt egy évben minden várakozást felülmúlóan képes volt ellenállni az orosz támadásnak, tény, hogy lakosságát immár teljes mértékben mobilizálták. Galeotti mégis úgy látja, ez önmagában nem jelenti azt, hogy ne tudnának tovább harcolni, hiszen az ukrán haderő képes alkalmazkodni a háború különböző formáihoz. Éppen ezért olyan fontos szerinte a nyugati tervezésű tankok és egyéb hadászati eszközök biztosította segítség, amelyek lehetővé teszik a további alkalmazkodást. Így, még ha természetesen reménykedünk is abban, hogy egy éven belül véget ér a háború, a szakértő szerint ha kell, Ukrajna képes lesz folytatni a harcot.
Hasonló a helyzet a gazdaságban is, amelynek bár nélkülözhetetlen a nyugati országok támogatása, a körülményekhez képest meglepően jól működik. Mindemellett Galeotti emlékeztetett arra is, hogy – ellenlábasai meggyőződésére rácáfolva – Volodimir Zelenszkij bizonyította, képes helytállni egy Ukrajnát sújtó válsághelyzetben.
„Ő a megfelelő ember, a megfelelő helyen és a megfelelő időben”
– fogalmazta meg véleményét a szakértő az ukrán elnökről.
Vissza a hetvenes évekbe
Mark Galeotti előadásában arról is beszélt, úgy látja, az orosz erők már megkezdték tavaszi-nyári offenzívájukat, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben egy nagy volumenű, összehangolt támadás helyett kisebb támadások sokaságát látni, amelyek célja az ukrán ellenállás megtörése. A szakértő szerint éppen ezért feltehetően több kisebb-nagyobb település is el fog esni, mégsem tűnik valószínűnek, hogy jelentős sikereket érnének el az orosz erők a területszerzésben.
Galeotti úgy látja, ez nem is célja az offenzívának, hiszen Putyin valójában azt akarja megmutatni – elsősorban a Nyugatnak –, hogy Oroszország még mindig képes harcolni, sőt, akármeddig fenn tudja tartani ezt a háborút. Az orosz elnöknek azonban ez az egyetlen stratégiája, mivel a harctéren nem képes legyőzni az ukránokat, így a kisebb-nagyobb orosz sikereken túl semmilyen jele nincs annak, hogy az orosz erők átfogó győzelmet arathatnának. Galeotti megjegyezte, hiába rendelkezik Oroszország 140 milliós lakossággal, ha az ukrán hadsereg 21. századi színvonalával egy hetvenes évekbeli, szovjet időkből megmaradt haderő néz szembe.
A politológus szerint ezzel párhuzamosan Putyin egész Oroszországot is a hetvenes évekbe rántja vissza, amikor a csődbe került gazdaság ellenére továbbra is egyre több forrást csoportosít át egy fenntarthatatlan háborús gépezet működtetésére. „De ez nem a hetvenes évek, és nem a kommunista párt van hatalmon” – emlékeztetett Galeotti, hozzátéve, hogy elszórtan már most is láthatunk politikai ellenállást Oroszországban, amelyeket főként az ebből a helyzetből fakadó gazdasági problémák vezérelnek. Ebből a szempontból pedig
elvitathatatlan a nyugati szankciók hatásossága, amelyek fokozatosan őrlik fel az orosz gazdaságot.
Persze, ezek sem néhány hónap leforgása alatt fogják térdre kényszeríteni az agresszort. Azonban ha a Putyin számára elérhető források – a pénz, amely korábban minden problémájára megoldást jelentett – lassan kiapadnak, a következményeket a saját bőrén fogja megtapasztalni az orosz lakosság. Galeotti úgy véli, ennek a folyamatnak a jelei már érzékelhetők. A legtöbb orosz családnak ugyanis nincsenek megtakarításai a magas élelmiszerárak miatt, az embereknek pedig egy idő után fel fog tűnni, hogy utak egyre rosszabb állapotúak, a kórházak egyre koszosabbak, hiszen minden erőforrást és pénzt a háborús gépezet finanszírozása emészt fel.
Arra a kérdésre, hogy az orosz lakosság támogatja-e a háborút, Galeotti szerint nehéz válaszolni, hiszen egy autokratikus rendszerben veszélyes dolog ellenvéleményt megfogalmazni, így aztán nehéz elképzelni, hogy az elégedetlen tömegek fognak véget vetni Putyin hatalmának. Sokkal valószínűbb – és az orosz elnök szempontjából is kellemetlenebb –, hogy az opportunista oligarchák, a rendszer valódi működtetői, akik korábban elvégezték a piszkos munkát, idővel szorult helyzetbe kerülnek és dönteniük kell, hajlandóak-e a továbbiakban is asszisztálni a hatalom döntéseihez, vagy felismerik Putyin veszélyességét.
Ennek a szakértő szerint szintén már most is vannak jelei: egyre többen látják problémaként Putyint, Oroszország pedig kezd kimerülni. Persze, a rendszer még így is működhet egy darabig, ám ahogy Mark Galeotti megjegyezte,
csak egy szikrára van szükség ahhoz, hogy – 1989-hez hasonlóan – egy megdönthetetlennek tűnő, brutális hatalom hirtelen megdőljön,
hiszen a cinikus opportunisták, akik ma még úgy gondolják, a legjobb opció a rezsim támogatása, holnap már azt fogják érezni, nem akarják utolsók között elhagyni a süllyedő hajót.
Mindennek ára van
Az Oroszország elleni szankciós politikának természetesen a nyugati országok számára is érzékelhető hatása van, ám Galeotti ezzel kapcsolatban megjegyzete, ez az ára egy 21. századi háborúnak, ahol a gazdaságé és a politikáé a főszerep. Ezzel szemben az egyetlen alternatíva, amikor pénz helyett fiatal férfiak és nők vérével kell fizetni a valódi harcmezőn.
Bár sok ország kormánya szeretne szorult helyzetben a saját érdekeit szem előtt tartva kihátrálni a nemzetközi összefogásból, a szakértő úgy fogalmazott:
„A szövetségek és az olyan kapcsolatok, mint az Európai Unió vagy a NATO nem büféasztal, ahol válogatni lehet.”
Folyamatosan épülő, hosszútávú, bizalomra és közös meggyőződésre épülő kapcsolatokról van szó, amelyek részeseként mindenkinek el kell fogadnia a saját felelősségeit és kötelességeit. Azt azonban a politológus szerint kevesen gondolták volna egy évvel ezelőtt, hogy a Nyugat ennyire egységes tud lenni.
Mark Galeotti összeségében úgy látja, a nyugati országok bebizonyították, hogy képesek kiállni azon értékek mellett, amelyeknek hangot adnak, az pedig őszintén kijelenthető, hogy „ez a háború nem fog véget érni ukrán győzelem nélkül”, az európai béke záloga pedig egyértelműen Ukrajna győzelme. Már csak azért is, mivel az európai biztonsághoz egy boldog, virágzó és stabil Oroszországra is szükség van, amelynek azonban meg kell birkóznia saját birodalmi múltjával, és szembe kell néznie a ténnyel, hogy nem nagyhatalom többé. Ehhez pedig Mark Galeotti szerint talán éppen egy Ukrajnától elszenvedett vereségre van szükség.
A Galeotti előadását követő beszélgetésen Győrffy Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, Dominik Istrate, az Aretera Public Affairs vezető elemzője és Krekó Péter, a Political Capital igazgatója is csatlakozott a brit politológushoz. A panelbeszélgetés során többek között arról is szó esett, hogy hogyan alakítja át a háború a nyugati szövetségi rendszerek, a NATO és az Európai Unió működését, ahol Dominik Istrate szerint már most érezhető, hogy a kelet-európai államok sokkal magabiztosabban vesznek részt a döntéshozatalban. Mindemellett a háború egyes tagországok belpolitikájára gyakorolt hatása sem elhanyagolható, aminek Krekó Péter szerint jó példája, hogy az előzetes várakozások ellenére az EU-s szankciók mellékhatásai mégsem gyengítették az Ukrajna iránti szolidaritást, a csehországi választásokon pedig Andrej Babiš egy – számunkra talán ismerősen csengő – kampánnyal bukott el, amelynek legfőbb üzenete volt, hogy ellenfele háborúba sodorná az országot.
Hozzá kell tenni, bár a beszélgetésre alig néhány nappal Orbán Viktor évértékelője után került sor, amelyen a magyar miniszterelnök ismételten a „háború pártján álló” Nyugatról és Magyarország orosz kapcsolatainak fenntartásáról beszélt, a korány hintapolitikája és a hazai viszonyok mintha kissé kicsúsztak volna a beszélgetés fókuszából. Az Orbán-kormány politikájára és a közös uniós fellépés időnkénti megakasztására tett finom utalásokat és zárójeles megjegyzéseket pedig csak visszafogott, udvarias nevetést váltottak ki a Corvinus Egyetem előadótermében. A program végéhez közeledve azonban Győrffy Dóra egy kérdésre válaszolva megjegyezte, bár a kormánynak szerencsére nem áll módjába, hogy valóban aláássa a nemzetközi együttműködéseket, ismét a rossz oldalt választotta, az ebből fakadó szégyennel pedig a magyarok lesznek kénytelenek megküzdeni.
