Hétfő délután is folytatódtak a harcok a Gázai övezet környékén és a libanoni határnál

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Külpol

Az izraeli légierő egyre erősebb légicsapásokat hajt végre a Hamász felételezett hadállásai ellen.

Izraelben hétfő délután is folytatódtak az összecsapások: délen, a Gázai övezet szomszédságában a palesztin szélsőséges Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjaival – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Az MTI összefoglalója szerint a Gázai övezet melletti Szufa kibucban tűzpárbaj tört ki délután egy Izraelbe beszivárgó Hamász-csoport és az izraeli katonák között. Nahal Óz kibuc átfésülése közben felszámoltak egy másik gázai fegyveres különítményt. Zikim kibucba a Földközi-tenger felől hatoltak be Hamász-fegyveresek, velük is felvették a harcot az izraeli kommandósok. A térségből még nem evakuált civileket arra kérték, hogy zárkózzanak be otthonuk betonbunkerébe.

Közben az izraeli légierő másfél órás szünetekkel egyre erősebb légicsapásokat hajt végre a Hamász vélt gázai hadállásai ellen. 

Vadászgépekkel támadták a terrorszervezet létesítményeit egyebek között a gázai al-Furkán és a Tel al-Hava negyedben, ahonnan számos akciót indítottak Izrael ellen, továbbá megsemmisítették a gázai pénzügyminisztérium egyik központját is.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint harci helikopterekkel támadták Libanon területét, a libanoni al-Majadín hírportál szerint pedig több dél-libanoni települést lőttek, miután az ország északi határvidékénél megöltek több olyan terroristát, aki Libanonból szivárgott be. Az akció elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád Al-Kudsz Brigádjai jelentkeztek. A beszivárgókkal lefolytatott tűzharcban megsebesült hat izraeli katona, egy életveszélyesen, egy súlyosan, négyen pedig könnyebben.

A polgári védelem felszólította a libanoni határ melletti izraeli települések lakóit, hogy vonuljanak óvóhelyükre, illetve bezárkózva maradjanak ott, és legyen velük kommunikációs eszköz, élelmiszer és víz, matrac, takaró, gyógyszerek és egyéb szükséges felszerelések.

(Címlapképünkön: Izraeli légitámadás Gázában 2023. október 9-én. Forrás: MTI/AP/Hatem Musza)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.