Magyar Narancs: Milyen szempontok, kategóriák szerint lehet értelmezni a katonai erőviszonyokat? A nukleáris fegyverzet, a hagyományos fegyverzet, vagy éppen az új, kísérleti fegyvernemek számbavétele ad-e jó összehasonlítást?
Csiki Varga Tamás: Amikor a katonai képességeket akarjuk összevetni, akkor a döntő kérdés, hogy ki az a két fél, akinek összemérjük a képességeit, és hogy milyen jellegű háborúra készülnek a szemben álló felek. Egy dolog a mennyiségi összehasonlítás, de a minőségi különbség szempontjából sem mindegy, hogy a szuperhatalmak egymással vagy egy kisebb állammal kerülnek-e konfliktusba. Más jellegű fegyveres erők és katonai képességek kellenek egy magas intenzitású katonai konfliktushoz, mint mondjuk az Öböl-háború vagy a 2003-as iraki, illetve más egy elhúzódó, stabilizációs jellegű konfliktushoz, mint amit Afganisztánban láttunk. Beszélhetünk emellett kinetikus vagy nem kinetikus konfliktusról: előbbi esetben harcoló erők a terepen, harckocsikkal, rakétákkal csapnak össze, közvetlen kontaktusban vannak a felek és élő erő ellen harcolnak, utóbbi esetben pedig mondjuk kibertámadással bénítanak meg egy fontos védelmi vagy polgári rendszert – ennek másodlagosan lehet olyan károkozás a következménye, mintha háborút vívnának egymással. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a szuperhatalmak között – és Oroszországot a nukleáris komponens miatt, de talán a hagyományos erők szempontjából is joggal nevezzük szuperhatalomnak – a kölcsönös elrettentés működik, ezt hangsúlyozza a nyugati szövetség is.
A tényezőket vizsgálva leginkább azt érdemes figyelembe venni, mennyit költenek hosszú távon a haderőre, mekkora a védelmi költségvetésük. Jellemző, hogy 2020-ban az Egyesült Államok 738 milliárdot költött védelmi célokra, ami a Föld összes országa teljes védelmi költségvetésének 40 százaléka. Ez óriási túlsúlyt jelez. Ennek a fő motivációja, hogy az Egyesült Államoknak globális a katonai jelenléte is. Kiterjedt a szövetségi rendszere, miként azok az érdekei is, amelyeket különböző térségekben meg kíván védeni. Ennek részei a katonai bázisok, ahol jelen vannak a katonai erők is. A műveletek most, hogy az afganisztáni küldetés véget ért, sokkal visszafogottabbak. Ezen szerepek alapján mondhatjuk, hogy az amerikai hegemón katonai hatalom. Ehhez képest a feltörekvő Kína a maga 193 milliárd dolláros katonai büdzséjével a globálisnak kicsit több mint 10 százalékát költi. Jellemző az is, hogy Európában a britek katonai költségvetése a legnagyobb 61,5 milliárd dollárral – Magyarország 2,5 milliárd dollár kiadással jelzi, hol is állunk a csípési sorrendben.
MN: Vannak olyan fegyvertípusok, ahol darabszámra jobban állnak az oroszok vagy a kínaiak az amerikaiaknál?
Csiki Varga Tamás: Ha mennyiségileg nézzük, illetve számszerűsítjük a katonai eszközöket, akkor érdemes külön venni a hagyományos és nem hagyományos fegyvereket. Kezdhetjük mindjárt a nukleáris robbanófejekkel – ezekből az oroszoknak és az amerikaiaknak 6 ezer körül van –, ezen belül az oroszoknak kicsit több. A többi nukleáris hatalom esetében ez a szám jóval kevesebb: 200–300, esetleg csak 50–60 robbanófej. Volt itt egy technológiai modernizáció is a hatvanas évektől fogva: az interkontinentális ballisztikus rakéták már nem is csak egy robbanófejet hordoznak, hanem 8–12 darabot, amelyeket egyenként lehet célokra irányítani. Interkontinentális ballisztikus rakétákból, amelyek a legnagyobb hatótávolságúak, egyben a legnagyobb sebességgel képesek csapást mérni, az amerikaiaknak 400 van, az oroszoknak 336, Kínának mindössze 104. Stratégiai bombázóból Kínának van a legtöbb, 221, az amerikaiaknak 157, az oroszoknak 137 ilyen harci repülőgépük van. Ezekből nyilvánvalóan azoknak van a legtöbb, akik nagy hatótávolságú elrettentő-támadó potenciált akarnak fenntartani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
