Külpol

A szudáni polgárháború negyvenharmadik éve tart, azóta, hogy Afrika legnagyobb országa függetlenné vált. Közben volt egy tízéves szünet alkotmányozással, a demokrácia irányába mutató politikai lépésekkel, de aztán megfeneklett ez a folyamat, és a háború ismét elkezdõdött. Alapvetõen a kereszténnyé térített, de inkább animistának mondható déliek harcolnak az arab és mohamedán észak ellen, amely maga az államhatalom.

A legutóbbi boszniai és egyéb balkáni háborúk tapasztalata szerint a "felperzselt föld" taktikáját általában azok a megszállók alkalmazzák, akik nem érzik magukat teljes biztonságban az újonnan megszerzett tartományokban. Azokon a vidékeken, ahonnan a kisebbségben élõ népcsoport - hathatós külsõ segítséggel - elûzte a korábbi többséget, a korábbi többség házait nagy kedvvel és odaadással gyújtják föl a terület új birtokosai, ezt gondolván a legjobb garanciának arra, hogy a távozók soha többé ne térhessenek vissza otthonaikba. A szerb paramilitárisok és egyéb fegyveres erõk a hírek szerint épp ezt a taktikát alkalmazzák Kosovón. Mintha nem lennének biztosak a dolgukban. És ha igazak a lapzártánkkor, kedd délelõtt érkezõ hírek, erre minden okuk meg is van.

Az orosz restitúciós törvény értelmében annak, aki vissza szeretné kapni a második világháború nyomán a Szovjetunióba került mûkincseit, még az idén hivatalosan be kell nyújtania ez irányú kérelmét, értelemszerûen Magyarországnak is. Jekatyerina Genievával, aki az orosz állami restitúciós bizottságban viselt tagsága mellett civilben a moszkvai Összorosz Idegen Nyelvû Könyvtár igazgatója és a Soros Alapítvány támogatásával mûködõ oroszországi Nyílt Társadalom Intézet elnöke, a Sárospataki Kálvinista Kollégium köteteinek sorsáról beszélgettünk. Ezek - merthogy felekezeti tulajdonként a privát gyûjteményektõl eltérõ elbírálás alá esnek Oroszországban - könnyû esetnek számíthatnának. Elvileg.

Amikor a Monarchia az 1877-es berlini kongresszuson Andrássy Gyula külügyminiszter nem lankadó erõfeszítéseinek köszönhetõen szert tett Bosznia-Hercegovinára, az okkupációs erõk, a sok jó magyar honvéd, osztrák és cseh tiszt és horvát domobrán nem sokat pöcsölt. A tartomány megszállása tûzzel történt és vassal: a Monarchia hadserege - a légierõ sajnálatos távolmaradása miatt - faluról falura, városról városra számolt le a szerb és muzulmán erõk ellenállásával. És közben a Monarchia katonái szép számmal haraptak a fûbe, isten nyugtassa a civilizatorikus misszió nemes eszméivel átitatott csontjaikat. A nemzetközi közösségnek talán érdemes lenne elmerengenie e tapasztalaton: ha egy balkáni országot meg akar valaki szállni, akkor azt szállja meg.

Paraguay nem tartozik a jobb helyek közé, dél-amerikai léptékkel mérve kicsi, tengere nincs, szegény, gazdaságának legsikeresebb területe az argentin és brazil pénzek átmosása, a kábítószerek közvetítõ kereskedelme és a kalóz-CD-kiadás. A lakosság szegény, 28 százaléka fér hozzá a nemzetközi normát megütõ ivóvízhez, a fõváros csak felerészben csatornázott. Dúl a korrupció. Egy csõdtömeg, ráadásul a tíz éve tartó demokráciapróbálkozások is mindig megfeneklenek valamiben. Ez a valami legutóbb egy politikai gyilkosság volt.

"Amíg lesz tápláléklánc, háborúk is lesznek" - vallja az amerikai újságírás gonzo/riport-hagyományait folytatók legjobbika, a Rolling Stone külpolitikai tudósítója, a libertariánus Cato Intézet ösztöndíjasa, aki ha elmegy polgárháborúról vagy európai felsõbbrendûségrõl tudósítani, szem nem marad szárazon. P. J. a cikkeiben persze nem a szerencsétleneken nevet, hanem az emberi sötétségen és aljasságon. Nemrég Budapesten járt, mégpedig újságíró-küldöttség tagjaként, a Freedom House-zal, hogy a kelet-európai korrupció médiatálalását tanulmányozza. Nem hagyhattuk ki.

Nyolc nappal az Európai Unió jövõbe mutató, belsõ pénzügyei szempontjából változásokat ígérõ berlini csúcsértekezlete elõtt a brüsszeli adminisztrációt elmarasztaló vizsgálóbizottsági beszámoló alaposan felborította a napirendet. Könnyen lehet, hogy nem a támogatásokról és befizetésekrõl folyik majd a vita, hanem arról, hogy mikor kellene új végrehajtó testületet választani, és mennyire legyen erõskezû a majdani bizottsági elnök, mondjuk a volt olasz kormányfõ, Romano Prodi.

"A csapatjáték rossz volt", indokol Oskar, a múlt héten lemondott német pénzügyminiszter. Terelne inkább juhot, nevelne kis testû, prémes állatot, ültetne haszonnövényt, s ott van piciny, kétéves gyermeke - találgatják még bizalmasai. Hiszen elõfordul, hogy az ember besokall, és Toscanába vágy.

Miközben a világ Öcalannak, a PKK egykori vezérének elfogatása és annak következményei miatt huhog, Ázsia szívében más események tartják izgalomban a népeket. Üzbegisztánban február 16-án Iszlám Karimov elnök ellen kíséreltek meg merényletet. Hat robbantással akartak vele végezni.

Nelson Mandela a múlt héten bejelentette, hogy június 2-án dönthetnek a szavazók az új államfõ személyérõl, és ugyanekkor lesznek a parlamenti, továbbá a regionális választások is. A legkevésbé a gyõztesek kilétének a kérdése érdekes, hiszen gyakorlatilag biztos, hogy az új elnök Mandela felkent utóda, Thabo Mbeki lesz, a törvényhozásba pedig az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) küldi majd a legtöbb képviselõt.

Nehéz volna azt állítani, hogy versengõ országépítõ víziók nemes egymásnak feszülése jellemezte Nigéria demokratizálódásának egymást követõ választási küzdelmeit. Sokkal inkább a pénz számított: a választói rokonszenv ugyanúgy adásvétel tárgya volt, mint a választói névjegyzékek, amelyekre élelmes közvetítõknél licitálhattak a pártok. Mindamellett az elsõ hírek szerint a csalások és hamisítások nem voltak olyan mértékûek, hogy érdemben befolyásolhatták volna az eredményeket.

Török kézre került tehát Apo. A Kurd Munkáspárt (PKK) vezérének, Abdullah Öcalannak az elrablása, és minden, ami ezután történik vele, elsõsorban Törökország ügye - és természetesen a kurdoké. Az elõzményekbe viszont egy bõ tucatnyi ország, valamint számos nemzetközi összefüggés belekeveredett.

A legeslegutolsó (hatodik) bányászjárás a múlt héten kedden kezdődött, miután egy nappal korábban Románia Legfelsőbb Bírósága 18 évi börtönbüntetésre ítélte a Zsil-völgyi bányászok vezérét.

Még hat éve sincs, hogy Eritrea a legnagyobb barátságban és egyetértésben függetlenné vált Etiópiától. Egy szegény országból kettõ lett, de hamar kiderült, hogy a közös szükségbõl nem kovácsolódik ki automatikusan az együttmûködés erénye. A viszony egyre romlott, tavaly májusban már összecsapások kezdõdtek a határok mentén. A nemzetközi közvetítés nem hozott eredményt, a béketárgyalások csak arra voltak jók, hogy a két fél idõt nyerjen a fegyverkezéshez. Az elmúlt héten újra elkezdõdtek a harcok.