Szudán: észak Dél ellen

  • - kovácsy -
  • 1999. április 8.

Külpol

A szudáni polgárháború negyvenharmadik éve tart, azóta, hogy Afrika legnagyobb országa függetlenné vált. Közben volt egy tízéves szünet alkotmányozással, a demokrácia irányába mutató politikai lépésekkel, de aztán megfeneklett ez a folyamat, és a háború ismét elkezdõdött. Alapvetõen a kereszténnyé térített, de inkább animistának mondható déliek harcolnak az arab és mohamedán észak ellen, amely maga az államhatalom.

Szudán

Ily módon a szudáni katasztrófának igazából soha sincs aktualitása, hiszen egyhangú rendszerességgel csak pusztulnak csendben az emberek, hírnek legfeljebb az tekinthetõ, ha az éhínséget a harcok mellett az idõjárás szeszélyei is súlyosbítják, ami két-három évente szintén be szokott következni - legutóbb például tavaly.

Az éhség mint fegyver

A háborúskodás legfontosabb fegyvere az éhség maga, és miközben az ENSZ újból és újból megpróbálja tárgyalásokra szorítani a két felet, õk aktuális követeléseik teljesüléséhez kötik az élelmiszersegélyek eljuttatásának lehetõségét a rászorulókhoz. Tavaly nyáron hosszas huzavona után végre létrejött egy fegyverszüneti megegyezés, ami lehetõvé tette, hogy eljusson az ennivaló Dél-Szudán Bahr el Ghazal nevû térségébe. Az ENSZ élelmezési világprogramjának adatai szerint majdnem két és fél millió embert kellett ellátni - ez a térség lakosságának körülbelül a fele. A segélyekkel együtt újra eljutottak a térségbe az újságírók és a tévéstábok is, úgyhogy a kimerültségtõl már mozogni is alig képes felnõttek, a csontvázsovány, üres tekintetû gyerekek képei ismét eljuthattak a külvilágba. Aztán újra alábbhagyott az érdeklõdés Szudán iránt, és mostanában megint csak egy-egy rövid jelentés jut ki az országból, amelyek hol a most már valóban küszöbönálló tárgyalásokról adnak hírt, hol pedig arról szólnak, hogy valamelyik fél újra megmakacsolta magát.

A déliek Szudáni Népi Felszabadító Hadserege, a John Garang vezette SPLA az országrész függetlenségét szeretné kiharcolni. Az itt élõ legnagyobb etnikai csoport a nomád, állattenyésztõ dinka nép, amelynek arabul beszélõ muszlim törzsekkel kell osztoznia az itteni legelõkön. De a hosszú háborúban a harcban álló csoportok törekvései már elszakadtak az etnikai választóvonalaktól. 1994-ben az SPLA egyik parancsnoka, egy bizonyos Kerubino Kwanyin Bol pártot váltott, katonáival a saját népe ellen fordult, és - természetesen a kormány hathatós támogatásával - irtani kezdte a dinkákat. Hozzájárult ahhoz is, hogy az északi országrészbõl érkezett és a kormány által felfegyverzett arab milíciák megtámadhassák a dinkák falvait, és elhajthassák a jószágaikat.

Kiszolgáltatott segélyezõk

Kerubino Kwanyin Bol tavaly ismét az SPLA oldalára állt, miután nem kapta meg a kormánytól azt a címet és hatalmat, amire számított. De embereivel ugyanúgy pusztította a helyi lakosságot, mint korábban. Fõleg menekülttáborokat támadtak meg, felszólítva az ott élõket, hogy térjenek haza. Csakhogy ezeknek az embereknek már rég nincs hazájuk, csak a bozótba menekülhettek, várni az éhhalált.

Az ENSZ és a különféle humanitárius szervezetek csak akkor oszthatnak segélyt Dél-Szudánban, ha ezt a szudáni kormány és a felkelõk is jóváhagyják. Ez arra kényszeríti a külvilágot, hogy lehetõleg jó viszonyt tartson fenn mindkét féllel, vagyis ne tiltakozzék hangosan, amennyiben bármelyik fél akadályozza a segélyezést. Ugyanígy azt is kénytelenek lenyelni a segélyszervezetek, hogy a különféle milíciák a szó szoros értelmében megsarcolják, vagyis lerabolják a segélyeket, maguknak követelve egy meghatározott százalékos arányt. Ez a különféle ellentmondó források szerint lehet húsz, de egyes esetekben lehet akár hatvan százalék is.

Lerabolt segélyek

Vagyis az történik, hogy jól táplált fegyveresek kényük-kedvük szerint vonják meg a táplálékot az éhezõktõl, akik már réges-rég túl vannak azon, hogy azonosuljanak a szemben állók bármelyikével. A rászorultság fokát lényegében a helyi hadurak ítélik meg, akik bármikor elüldözhetik a segélyosztó központok területérõl az ott tartózkodókat, ha úgy ítélik meg, hogy mások jobban rászorulnak az élelemre.

Miközben a déliek az éhhalál szélén tántorognak, északról a kényszersorozás elõl menekülnek az emberek. Végcéljuk az Egyesült Államok, ahol idén a fekete szervezetek nyomására megemelték az Afrikából érkezõ bevándorlók kvótáját. Az út Egyiptomon keresztül vezet, ahová viszont csak a szerencsések juthatnak át, akik képesek lefizetni a határõröket.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.