Öcalan elrablása: Akció részletre

publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Török kézre került tehát Apo. A Kurd Munkáspárt (PKK) vezérének, Abdullah Öcalannak az elrablása, és minden, ami ezután történik vele, elsõsorban Törökország ügye - és természetesen a kurdoké. Az elõzményekbe viszont egy bõ tucatnyi ország, valamint számos nemzetközi összefüggés belekeveredett.

Öcalan elrablása

Indítsuk a történetet Szíriából - itt élt Öcalan tizenegy éve, békében, biztonságban, és tervezte, irányította a PKK akcióit, kezdetben növekvõ, késõbb egyre fogyatkozó harctéri sikerekkel, miután a török hadsereg úgy háromnegyedmillió emberrel harcolt a gerillák ellen, ha igaz. Ankara tavaly szeptemberben elégelte meg ezt az állapotot, felsorakoztatott néhány hadosztályt a szír határon, és közölte Asszad elnökkel, hogy ezúttal nem vicc az, amit annak gondol, a negyvenezer katona tényleg megindul Szíria ellen, ha Öcalan tovább vendégeskedik az országban. Asszadnak van a törökökkel így is elég baja: elõször is ott van Izrael és Törökország épp eléggé fenyegetõ, de facto katonai szövetsége. Aztán az Eufráteszen és a Tigrisen török területen épült duzzasztómûvek, amelyek manipulálásával Ankara jól elrendezheti a szír vízgazdálkodást, ha akarja.

Bolyongás Európában

Damaszkusz október végén az orosz titkosszolgálat, az FSZB közremûködésével kicsempészte Öcalant. Az orosz törvényhozásban szeszélyes politikai kanyarjainak egyikével Vlagyimir Zsirinovszkij próbált közbenjárni az érdekében. Hiába, mert sem a duma, sem Primakov miniszterelnök nem ítélte úgy, hogy a PKK vezérének nyújtott politikai menedékjog megérné azt a megterhelést, amit egy ilyen gesztus jelentene az amúgy sem könnyû orosz-török szomszédsági viszonyok szempontjából. Apo két moszkvai hét után, november közepén már indulhatott is tovább.

Elsõ római napjai még reménykeltõnek tûnhettek: Massimo d´Alema miniszterelnök leszögezte, hogy esze ágában sincs kiadni Öcalant Törökországnak. Sõt még arra is utalt, hogy a kurd probléma békés megoldása érdekében kész a nemzetközi politikai porond elõterébe állni. Az EU többi országa azonban gyorsan kioldalgott mögüle, miután Ankara gazdasági zsarolással, Washington politikai nyomással jelezte, hogy a PKK vezérének nem lehet maradása Európában. Németország kiadott ugyan egy nemzetközi elfogatóparancsot Öcalan ellen, de gyorsan egyértelmûvé tette, hogy köznyugalmi megfontolások miatt eltekint a kiadatásától. Érthetõ, hiszen a kétmillió németországi török közül minden negyedik valójában kurd. Ráadásul az ország legfontosabb belpolitikai küzdõtere a kettõs állampolgárság problémája, amely elsõsorban éppen a törököket - és kurdokat - érinti.

Az olaszok számára egyre kínosabb volt az ügy, felvetették Albániát mint lehetséges úti célt. Igaz, hogy Öcalan nagy tisztelõje volt Mao mellett Enver Hodzsának is egykoron, de okkal gondolta, hogy nem a mai Albánia az az ország, ahol a békés, derûs öregkor esztendõi várnának rá. A következõ római ötlet Líbia volt - ez viszont Washingtont bosszantotta föl, nem egészen váratlan módon.

Végül január közepén - saját nyilatkozata szerint önszántából - egy olasz katonai bázison egy felségjel nélküli kisgépbe szállt, és talán Ukrajnába, talán Észtországba, de legvalószínûbben vissza Oroszországba, Nyizsnij Novgorodba repült. Egyes hírek szerint itt két hétig ki sem szállt a gépbõl, mások úgy tudják, hogy Primakov Belaruszra próbálta lõcsölni, hiszen Minszknek már úgyis minden mindegy - de sikertelenül.

Görög katasztrófa

Ekkor már közel volt a vég. A múlt héten egy a PKK-val cimboráló, nyugalmazott görög admirális azt vallotta, hogy január 29-én a hatóságok tudtán kívül egy üzletember magángépén Szentpétervárról Athénba vitette Öcalant. Két napig vendégeskedett egy városszéli villában, aztán Hollandiába repült tovább. Más források szerint azonban nem Hágából, hanem ottani kiutasítását követõen két belga vadászgép kíséretében Brüsszelbõl érkezett vissza a görög légtérbe, konkrétan Korfu szigetére. Athén Dél-Afrikának szerette volna továbbpasszolni az egyre kevésbé kívánatos vendéget, és azért döntött végül Kenya, az ottani görög követség mellett, mert ott kellõen laza a beutazók ellenõrzése - márpedig Öcalan kíséretének egynémely tagja igen silány minõségben hamisított papírokkal rendelkezett. Ezt állította legalábbis Teodor Pangalosz, aki akkor még Görögország külügyminisztere volt, de ma már nem az.

Lapzártánkkor még nem derült ki, volt-e, és ha igen, mekkora volt Athén szerepe a kurd vezér elrablásában és Törökországba szállításában. Tény viszont, hogy az esemény hatalmas belpolitikai robbanást okozott Görögországban. A szocialista kormány ellenzéke és a sajtó külpolitikai katasztrófáról, nemzeti gyalázatról beszél. Athén valóban baromságot csinált, és most mindenki utálja, Törökország, az õsellensége pedig röhög rajta.

Az Öcalan elrablása nyomán Bécstõl Bukaresten át Montrealig kirobbant kurd tüntetéseknek, épületfoglalásoknak és gyújtogatásoknak görög képviseletek és érdekeltségek voltak a fõ célpontjai, mert a PKK hívei Athén árulását sejtik a történtek mögött. Az EU-tagországok joggal háborognak amiatt, hogy Athén titokban, a tájékoztatásuk nélkül próbált ügyeskedni. Washington pedig - ahol Öcalant mindenféle érzelgés és magyarázó relativizálás nélkül közönséges terroristának tekintik, és joggal - a terrorizmusnak nyújtott elvtelen támogatásnak minõsíti a görögök magatartását. Mindez együtt arra kényszerítette Szimitisz miniszterelnököt, hogy menessze három közeli kormánybeli lekötelezettjét, a külügy-, a belügy- és a közrendügyi minisztert, súlyosan megingatva saját kormányának helyzetét egy olyan idõszakban, amikor minden külsõ és belsõ támogatásra szüksége volna a nagy cél, az eurozónához történõ csatlakozás érdekében.

Ki a fehér fõnök?

Egyelõre valóban homályos, mi is történt pontosan Nairobiban. A kenyai hatóságok elõször azt állították, hogy nem láttak, nem hallottak semmit. Késõbb a bevándorlási hivatal harmincöt éve posztján lévõ vezetõje, bizonyos Franck Kwinga azt mondta, hogy a kormány kitoloncolási határozatát érvényesítették Öcalannal szemben. Azóta, három és fél évtized hivatali érdemei ide vagy oda, Kwinga már nincs a helyén, és repült a kenyai rendõrfõnök, valamint a bûnügyi vezetõ is.

Az immár csak volt görög belügyminiszter, Alekosz Papadopulosz úgy tudja, hogy 14-én, két nappal Öcalan török földre érkezése elõtt kenyai biztonsági osztagok vették körül országa képviseletét Nairobiban. Megjegyezte, hogy ekkor már sejteni lehetett: a PKK elsõ embere csapdába került, és hangsúlyozta a történteknek azt a figyelemre méltó elemét, hogy a fegyveresek között fehérek is voltak.

Fehérek, de kik és honnan?

Az erre vonatkozó feltevések abból indulnak ki, hogy Kenya a CIA és az izraeli Moszad számára is a legfontosabb afrikai bázist jelenti. Ráadásul a török-izraeli katonai közeledés abba az együttmûködési háromszögbe illeszkedik, amelynek az Egyesült Államok jelenti a harmadik csúcsát. Még további ráadásul az akció elõtti napon Ecevit, a nacionalista török miniszterelnök - aki nem tartozik Washington kedvencei közé, miután õ volt 1974-ben a Ciprus elleni török támadás fõ kezdeményezõje - éppen február 15-én fogadta Tarik Azizt. Az iraki külügyminiszter azt akarta elérni, hogy az Egyesült Államok az országa elleni amerikai légiakciókhoz ne vegye igénybe a dél-törökországi, incirliki légi támaszpontot. Ezen az estén rabolták el Abdullah Öcalant, majd Ecevit bejelentette, hogy Incirlik továbbra is az amerikaiak rendelkezésére áll.

Kézenfekvõ tehát a CIA esetleges közremûködését sejteni az ügyben. De a Moszad is - bár kereken cáfol - szóba jöhet, már csak azért is, mert tudni lehet: Öcalan hollétét mobiltelefonja alapján mérték be. Meg nem erõsített hírek szerint korábban ugyanennek a módszernek a segítségével jelezte a Moszad a török titkosszolgálatnak, a MIT-nek, hogy a kurd vezér éppen Moszkvában tartózkodik. A MIT-rõl kevesen feltételezik, hogy képes lenne egy ilyen akcióra, nem így a Moszadról.

A történtek egy-egy eleme Öcalan kihallgatása során még világossá válhat. De az alapkérdés persze nem ez. Jogszerû volt Öcalan elrablása? Nem. Vannak a törökországi kurdoknak mint kurdoknak jogaik? Nincsenek. Van nemzetközi készség a probléma megoldására? Nincs. Minden összefüggés és reálpolitikai mérlegelés csak ezekkel a kérdésekkel és válaszokkal együtt érvényes.

Kovácsy Tibor

publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...