Lázár János hűlt helyén, a Groissböck cukrászda előtt most sütkérező, süteményt majszoló polgárok élvezik az életet, mellettük francia sanzont játszó idős utcazenész és a szabadnap örömére felállított gyerekkörhinta. A szociáldemokrata Viktor Adlerről elnevezett, sarkon túli piacon a stájer almát áruló török eladó parolázik egy osztrák fiatalasszonnyal. Így persze bajosan lehetett volna alátámasztani Lázár horrorisztikus forgatókönyvét, mely szerint a németül nem beszélő, bűnöző hajlamú bevándorlók árnyékában tengeti mindennapjait az a néhány keresztény nyugdíjas, aki még a kerületben maradt.
A mai Favoritennek közel annyi lakosa van, mint Debrecennek, és ezzel a legnépesebb bécsi kerületnek számít. Földrajzi helyzetéből és történelméből adódóan – a vasút 19. századi hódításával és az ipar nagyarányú idetelepülésével – nemcsak a városi proletariátus fellegvára lett, hanem a Monarchia soknemzetiségű összetételének tükre is. Pontos számokkal nem szolgál a korabeli statisztika, ugyanis a legendává vált cseh téglavetők, az üveges tótok és a magyar asztalosok bizonyos tartózkodási idő után helyi illetőségűeknek számítottak, ezért legfeljebb a nyelvhasználatról készült, kevéssé megbízható felmérések sejtethetik az etnikai sokszínűség meglétét. A munkások hathatós képviseletét a szociáldemokraták, majd a két világháború közti „Vörös” Bécs látta el: 1919 óta – az 1934 és 1945 közötti időszakot leszámítva – baloldali polgármester irányítja a helyi ügyeket, bár épp a 2015-ös helyhatósági választáson csak egy hajszálon múlott a hagyomány folytatása, ugyanis a ma már kisebbik kormánypártként működő jobboldali Szabadságpárt jelöltje mindössze 2,2 százalékponttal maradt le a győztes mögött.
Az idegenellenes lelkület megerősödésébe belejátszhatott a tudatos gyűlöletkeltés csakúgy, mint a hosszú tradícióra támaszkodó nacionalizmus feléledése, amely előszeretettel hivatkozott a bevándorlók számának növekedésére és „idegen” kultúrájuk, vallásuk térnyerésére. Holott az országos mennyiségi indikátorok egyáltalán nem támasztják alá az előítéletes, főleg muszlimellenes érveléseket: 2017-es adatok szerint az Ausztriában élő külföldi állampolgárok között a legnagyobb csoportot éppenséggel a németek alkotják (közel 187 ezren), miközben a törökországi illetőségűek körülbelül 70 ezerrel kevesebben vannak, akárcsak a szerbek. Ráadásul ők sem mostanság érkeztek: először az 1950–1960-as évek vendégmunkásprogramja, majd a délszláv háború menekültjeinek befogadása alapozta meg e két csoport magas számát.
A bevándorlás elsődleges célja a főváros volt és maradt is, ahol az ideérkezők 40 százaléka talál új otthonra (akárcsak Magyarországon), ezért aztán 2017-ben a fővárosi „idegenek” aránya a maga 29,6 százalékával látványosan magasabb volt a teljes országra vetítettnél (15,3 százalék). Hogy Lázár János éppen a Favoritent szemelte ki népművelő projektje számára, csak részben érthető, mert bár a bécsi átlagnál valóban magasabb itt a bevándorlók aránya (33 százalék), gettóstruktúrákról egyáltalán nem beszélhetünk, a homogénebb közösségek kialakulása ugyanis éppenséggel a 3. kerületi lengyel állampolgárokra, valamint a szerbekre jellemző. Lázár ráadásul akkor regélt a „fehér ember” végnapjairól, amikor – az egyébként visszaszoruló és egyszeri közel-keleti menekülthullámot leszámítva – pont a magyar bevándorlók számának közel másfélszeres növekedése az abszolút osztrák csúcstartó 2017-ben (is), amivel több mint 77 ezerre nőtt az Ausztriában élő magyarok száma.
Persze tagadhatatlan, hogy fokozatosan nő a bevándorlók aránya az össznépességben, ám eddig a kormányzati – és főleg a fővárosi – politika az ebből adódó konfliktusokat igyekezett célzott rendelkezésekkel kezelni (nyelvtanítás, a rendőrség sokszínűvé tétele, a munkaügyi központok munkatársainak képzése, tanoncprogramok). Nem mellesleg kitartva azon régi szociáldemokrata várospolitikai elv mellett, hogy a támogatott és szociális lakásépítéssel – amely pont a Favoritenben, az új főpályaudvar környékén látványos – elkerüljék a gettók kialakulását.
Még ha az integrációs társadalom- és gazdaságpolitika a maga hosszútávúsága miatt aligha szolgál mutatós médiaanyagokkal (holott például a munkaviszonyban állók aránya magasabb a bevándorlók körében, mint az osztrák állampolgároknál), bicskanyitogató az a geg, amelyet mintegy tortahabként megengedett magának a kancelláriaminiszter. Március 7-én került ki a hivatalos Facebook-oldalára egy kétpercesre összeszabdalt, szemmel láthatóan szándékosan félrefordított videó, amelyet az osztrák közszolgálati tévé által, a 2013-as parlamenti választások előtt készített egyórás dokumentumfilmből gyártott le a Lázár-stáb. Az eredeti adás tétje az volt, hogy a riporterek felfedjék az idegengyűlölet felerősödésének okait a Favoritenben, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében megszólaltatva a legkülönbözőbb hangokat – nem nehéz kitalálni, mi maradt meg ebből a Lázár-féle zanzában.
