Izraelben megszavazták a szombati boltzárat

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. január 9.

Külpol

Elemzők szerint a koalíciós partnerek valósággal zsarolják Benjamin Netanjahu pártját.

A boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxat tömörítő Sasz vallási párt követelésére.

A kneszetben minimális többséggel keresztülvitt, úgynevezett szupermarkettörvény értelmében ezentúl nem dönthet úgy egy adott izraeli település vezetése, hogy engedélyezi az üzletek nyitva tartását a zsidó vallás által előírt szombati pihenőnapon.

Az ellenzék által benyújtott számos módosító indítvány miatt egész éjjel tartó szavazásokon hajszálon múlt, hogy a második és harmadik olvasatban nem bukott el a kneszet plénuma elé vitt törvényjavaslat, de végül 58 szavazattal 57 ellenében elfogadták a honatyák.

A törvény hatálya alól kikerültek a benzinkutak épületében üzemelő kisboltok, de a kutak mellett működő többi üzletet már be kell zárni.

Az egyébként stabil többséggel rendelkező izraeli kormánykoalíció azért került nehéz helyzetbe, mert Avigdor Liberman védelmi miniszter pártja, a nacionalista jobboldali Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nem szavazott a boltzár mellett, mivel nem vallásos szavazóbázisa számára az új törvény elfogadhatatlan, és a csatlakozásakor a koalíciós egyezményben leszögezte, hogy vallási ügyekben nem kell együtt voksolnia a kormánykoalícióval.

Liberman és Netanjahu

Liberman és Netanjahu

Fotó: Abir Sultan / MTI/EPA

A kormányzó Likud párt számos képviselője is ellenezte az indítványt, s volt köztük, aki távol maradt a voksolástól. A Háárec című újság elemzője szerint a Likud a szombati zárvatartás támogatásával nem egyszerűen lábon, hanem egyenesen főbe lövi magát, mivel szavazótáborának nagy része nem támogat efféle lépéseket. A koalíció elnöke, David Amsalem is közölte, hogy a Likud csakis a koalíció együtt tartása, az előrehozott választások elkerülése érdekében állt a javaslat mögé.

A 10-es tévécsatorna szakértője szerint azért kerülnek sorozatosan felszínre a koalíción belül is feszültségeket okozó törvények, mert korrupciós ügyei miatt meggyengült Benjamin Netanjahu kormányfő helyzete, mindenképpen megpróbálja elkerülni az előrehozott választások kiírását, s koalíciós pártjai ezt kihasználva sorra saját javaslataik támogatására kényszerítik, valósággal "zsarolják".

Figyelmébe ajánljuk