Jön Putyin a gázszámlával

Február 17-én Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz államfő, a találkozón – állítólag – szó lesz egy új gázszállítási megállapodásról is, mivel a mostani hosszú távú szerződés (htsz) idén nyáron lejár. A tárgyalások fókuszában valószínűleg a korábban fel nem használt, de – részben – már kifizetett gázmennyiség áll majd.

A Mol 1996-ban alakította át a korábbi államközi szerződéseket hosszú távú, 2015-ig szóló szerződéssé a Gazprommal. A Mol 2005-ben eladta nagykereskedelmi üzletágát az E.ON-nak a hosszú távú szerződéssel együtt, amit aztán 2013-ban a magyar állam tulajdonában álló Magyar Villamos Művek vásárolt meg. Ahogy korábbi cikkünkben (lásd: Illékony anyagiak, Magyar Narancs, 2014. augusztus 21.) részletesen bemutattuk, a htsz megvásárlása jelentős kockázatot hordoz, és komoly veszteségeket is okozhat az MVM számára a következő években. Az MVM szakértői anyaga szerint a legrosszabb feltételek realizálódása esetén a veszteség a 700 milliárd forintot is megközelítheti.

Hogy ez így lesz-e, attól függ, hogy Magyarországnak sikerül-e újratárgyalni a htsz feltételeit, elsősorban az átveendő mennyiség tekintetében. Az eredeti htsz szerint a magyar félnek évente fix mennyiséget kötelezően meg kell vásárolnia (ez az ún. take-or-pay konstrukció): a szerződött 9,9 milliárd m³-ből kb. 8-8,5 milliárd m³-t, ami egyébként megközelíti az ország teljes jelenlegi gázfelhasználását. Az át nem vett mennyiséget a következő öt évben ugyan fel lehet használni, de csak a kötelező mennyiség megvétele után; vagyis a fel nem használt gáz értékének a felét előre ki kell fizetni.

A KPMG 2012-es jelentése szerint 2009–2011 között kb. 5 milliárd m³ gázt nem vettünk át, így ezt a mennyiséget 2013–2015 között a kötelező adagon felül kellett volna átvennünk. Emellett a 2013–2015 időszakra vonatkozó kötelező mennyiségeket is csökkenteni kellene évi 3–5 milliárd, összesen közel 12 milliárd m³-rel. A cégbeszámolókból az hámoz­ható ki, hogy a negyedévi, illetve az éves minimális átvételi kötelezettségek nem teljesítése miatt 2007 és 2013 között plusz 70-75 milliárd forint szankció sújtotta a magyar felet.

Az elérhető információk szerint tehát összesen kb. 17 milliárd m³ át nem vett földgáz, vagyis több száz- vagy akár több ezermilliárd forint sorsáról kellene minél kedvezőbb megállapodásra jutni az oroszokkal. A magyar kormány értelemszerűen azt szeretné elérni, hogy a kifizetést elengedje a Gazprom, vagy legalább átütemezhessük 2015 utánra, illetve – esetleg – a gázt továbbexportálhassuk. Szakma­beliek szerint meglepő lenne, ha az oroszok belemennének az át nem vett mennyiségek kifizetésének elengedésébe, hiszen ez korábban az E.ON-nak sem sikerült, és az oroszok valószínűleg nem akarnak precedenst teremteni. Ha mégis sikerül elérnünk, akkor az valamilyen politikai alku része lesz.

Miért maradt a nyakunkon?

A gáztörvény értelmében 2009 előtt a szolgáltatók kizárólag a domináns nagykereskedőn (Mol, majd E.ON Trade) keresztül szerezhették be a földgázt, éppen azért, hogy biztosítva legyen a htsz alapján behozott mennyiség eladása. 2009-ben azonban az európai uniós szabályozás szerint az egyvásárlós modellt felváltotta a liberalizált piac, és azóta a gázszolgáltatóknak nem kötelező a domináns nagykereskedőtől vásárolni. A magyarországi lakossági szolgáltatók kevés kivétellel részben vagy teljes egészében más beszerzési forrásokat kerestek. A htsz tulajdonosa tehát a megváltozott piaci környezetben elesett biztos felvevőpiaca egy részétől, és ez vezetett oda, hogy ilyen sok földgázt nem vettünk át az oroszoktól.

Nem kellene egyébként fenntartani a domináns gáz-nagykereskedői modellt, és a 2012-ben lefolytatott iparági konzultáció során a gázkereskedők nagy része is a versenyző nagykereskedelmi gázpiac kialakítását preferálta volna. Abból azonban, hogy az állam nemrég vásárolta meg a céget, arra lehet következtetni, továbbra is fent kívánja tartani működését, és egyben az alakuló Nemzeti Közműszolgáltató olcsó gázbeszerzési forrásaként számítanak rá. Érdekes lesz az a helyzet, amikor az állami cég úgy akar üzletileg nyereséges lenni, hogy közben alacsonyan tartja az árakat a rezsicsökkentés miatt.

A szakma arra számít, hogy Oroszország és Magyarország előbb-utóbb megköti az újabb gázszállítási szerződést, valószínűleg az eredeti htsz szerinti mennyiségnél jóval alacsonyabb, évi 3-3,5 milliárd m³ körüli mennyiségre. Ebben kellene érvényesíteni a korábban át nem vett mennyiségeket is. Magyarország a jelek szerint a korábbi 20 éves futamidőnél rövidebb távú szerződést szeretne kötni, a kormányfő megfogalmazása szerint valamilyen „rugalmas” konstrukcióban. Hogy az árra vagy az átveendő mennyiségre gondolt-e, az egyelőre nem derült ki. Egyes információk szerint az oroszok azt akarják kikötni az új szerződésben, hogy a gáz átadási pontja ne az ukrán–magyar, hanem az orosz–ukrán határon legyen, így nem a Gazprom kockázata lenne a gáz átjuttatása Ukrajnán – ami nekünk meglehetősen kedvezőtlen fejlemény lenne.

Nem teljesen világos, hogy miért éppen most szeretne a magyar kormány tárgyalni a gázszállításokról, ráadásul rögtön a legmagasabb szinten. Egyes források szerint a htsz hatályát korábban meghosszabbították, így valójában nincs kényszer a tárgyalások lefolytatására. Akárhogy is, a magyar kormánynak valószínűleg sikerült a lehető legrosszabb pillanatot választania az alkudozáshoz, hiszen néhány nappal a putyini látogatás előtt derül majd ki, hogyan alakul az ukrán konfliktus miatt az EU és Oroszország viszonya. Ha esetleg további oroszellenes szankciókra kerül sor, azt Orbán Viktor valószínűleg már retorikailag sem tudja majd kezelni, amitől az orosz elnök aligha kerül vidám hangulatba.

Egy furcsa képződmény

A hosszú távú gázszerződésre általában úgy szoktunk hivatkozni, mint a Mol (később az E.ON, most az MVM) és a Gazprom közötti szerződésre. Ritkán esik szó arról, hogy van egy közbeiktatott szereplő a láncolatban: az 1994-ben létrehozott Panrusgáz Zrt., amelynek tulajdonosai fele-fele részben a fenti cégek.
A Panrusgáz az ukrán–magyar határon átveszi a gázt a Gazpromtól, majd továbbadja a magyar félnek – vagy­is érdemben nem tesz hozzá semmit a folyamathoz. Nem rendelkezik komolyabb infrastruktúrával, és mindössze 5-6 alkalmazottal működik – általában nyereségesen. Az elérhető cégadatok és beszámolók szerint 2008 és 2013 között a cég éves adózott eredménye 800 millió és 8 milliárd forint között ingadozott, egy évet kivéve, amikor veszteséges volt. Két év kivételével osztalékfizetésre is sor került, 1–3 milliárd forint értékben.

A cég birtokában van egy 4 csillagos vendégház Zircen, és még egy kis jótékonykodásra is futja: a cuhai „Vén Róka” Vadásztársaságot rendszeresen évi 12–14 millió forinttal támogatja, 2013-ban pedig a Műhely Produkció Közhasznú Nonprofit Kft. is kapott tőle 50 millió forint támogatást. A Panrusgáz 2011-ben visszaadta földgáz-kereskedelmi engedélyét, és módosította a gáz átadási és átvételi pontját a szerződésekben, így kikerülte a válság­adó-fizetési kötelezettséget Magyarországon.

Az oroszok szeretik ezt a konstrukciót: a kilencvenes évek elején-közepén Kelet-Közép-Európa nyolc országában alakult hasonló közös vállalat a gázimport bonyolítására. Hogy miért van szükség a közvetítőre, és kinek jó ez, az nem teljesen átlátható. Egyesek szerint ezek a társaságok egyszerűen kifizetőhelyként működnek, mások szerint Oroszország egyfajta előretolt helyőrségként is használja e vállalatokat, és ezeken keresztül akarja megvetni a lábát az európai gázpiacon – ami a távoli Oroszországból, Gazpromként nehezebb lenne. Az eredeti tervek szerint számunkra is származott volna némi előny a Panrusgázból, ugyanis a megállapodás szerint a cég – barter alapon – segítette volna a magyar termékek, elsősorban az élelmiszerek és gyógyszerek exportját Oroszországba. A gyakorlatban ez nem­igen valósult meg, hiszen az oroszok a megállapodott érték töredékét vették csak át. 1999-ben többszöri újramegállapodások után is csak 10 millió dollárnyi árut exportáltunk a tervezett 60–65 millió helyett.

A Panrusgáz vezérigazgatója 1996-tól 2000-ig Megdet Rahimkulov volt, akinek a neve leg­inkább a Molban történt orosz befolyásszer­zési kísérleteknél került elő az elmúlt évtizedben: érintett volt a Borsodchem–TVK ügyben, amely nagy valószínűséggel egy nagyobb, a két vállalattal szimbiózisban álló Mol elleni stratégia része volt. 2007-ben szintén felbukkant Rahimkulov neve, amikor az OMV két, valószínűleg ellenséges felvásárlási kísérletet hajtott végre a Mol ellen: Rahimkulov az ÁÉB Bankon keresztül szerzett részesedését adta el az OMV-nek, amely így jelentősen növelte tulajdonrészét a Molban.

A Panrusgáz jelenlegi igazgatója Alekszej Zajcev, aki a 2010-ben létrehozott Déli Áramlat Magyarország Zrt. ügyvezető igazgatója is egyben. A két cég székhelye is megegyezik. A Déli Áramlat Zrt. működését valószínűleg Putyin mostani látogatásán megszüntetik, kérdés viszont, hogy mi lesz a Panrusgázzal. A htsz lejártával, 2015 után tulajdonképpen nem lenne muszáj beiktatni a gázbeszerzési folyamatba.

Amikor az MVM 2013-ban megvette az E.ON vállalatokat, azt is szerződésben rögzítették, hogy az MVM vételi opcióval élhet a Panrusgáz Zrt. 50 százalékos részvénypakettjére (amely addig az E.ON tulajdonában volt). Az Átlátszó által nyilvánosságra hozott MVM szakértői anyag szerint azért csak a vételi opciót kötötték ki, mert akkor még „nem volt egyértelműen eldönthető, illetve további vizsgálatot igényelt”, hogy az MVM-nek mi áll inkább az érdekében: a Panrusgáz tulajdonrészének megvásárlása, vagy a Panrusgáz szerepének a megszüntetése a gázkereskedelmi láncban.

Egy-két hónappal később, 2013 de­cem­berében azonban az MVM közgyűlése felhatalmazást adott a Panrusgáz Zrt. 50 százalékának a felvásárlására 940 millió forintért, ami arra enged következtetni, hogy a magyar állam a továbbiakban is számít a Panrusgáz értékteremtő tevékenységére.

A rezsicsökkentés záloga

Orbán Viktor azzal riogatta a HírTv nézőit a minap, hogy ha nem sikerül új szerződést kötni, akkor a rezsicsökkentés is veszélybe kerülhet.

Érdemes megjegyezni, hogy a rezsicsökkentés jórészt úgy tudott megvalósulni, hogy az állam az utóbbi években folyamatosan csökkentette a bányajáradék kulcsát és a gáz hatósági árát az 1998 előtt termelésbe vont hazai gázmezők esetében. E mezőknél ugyanis a kitermelő Mol köteles a lakossági fogyasztókat ellátó gázszolgáltatók részére hatósági áron értékesíteni a gázt. Ennek hatására az államkasszában jelentős kiesés volt tapasztalható: míg 2012-ben 103,5 milliárd forintnyi bányajáradék folyt be a költségvetésbe, 2013-ban és 2014-ben már csak 63–64 milliárd, idén pedig 49 milliárdra számít az Állami Számvevőszék.

Ahogyan a 230 blog az ÁSZ szakmai anyaga alapján részletesen bemutatja, az elmúlt évekhez hasonlóan a rezsicsökkentés 2015-ben is kb. 100 milliárdos kiesést okoz a költségvetési bevételekben az elmaradt áfa, a társasági adó, az energiaellátók jövedelemadója és a bányajáradék miatt. Az elemzés szerint a rezsicsökkentés éveiben (2013–14) a háztartások kb. 480 milliárd forinttal több adót (főleg fogyasztási adók és szja) fizettek be a 2012. évi szinthez képest.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közleménye szerint ezzel párhuzamosan a lakossági fogyasztók mindösszesen 334 milliárd forintot takarítottak meg a rezsicsökkentés miatt 2013. január 1. és 2014. október 1. között. Vagyis kevesebbet, mint amennyi pluszadót fizettünk be ugyanebben az időszakban. A rezsicsökkentés valódi záloga tehát mi vagyunk – mi magunk fizetjük saját magunknak.