Magyar idő szerint kedd hajnalban sorra mondták el beszédeiket a demokrata elnökjelöltek a gyűlések lezárultával. Ebben még semmi rendkívüli nem lenne, de az már kevésbé megszokott, hogy a „győzelmi beszédekre” úgy került sor, hogy lényegében semmilyen hivatalos eredmény nem volt ismert.
Utólag visszagondolva némileg ironikus, hogy a minden bizonnyal a rendszer összeomlásához hozzájáruló idei újításokat éppen a némileg anakronisztikus folyamat felgyorsítása és átláthatóbbá tétele érdekében vezették be. Az eredmények összesítésére bevezetett mobiltelefonos alkalmazás azonban sok esetben lefagyott, a probléma elhárítására kijelölt telefonvonalak pedig túlságosan leterhelődtek. Ráadásul a különböző összesítések között (vélhetően az alkalmazás hibás kódolása miatt) „következetlenségeket” talált a pártközpont, így az eredmények megállapításához bekérette a vészmegoldásnak szánt papír alapú szavazatokat és jegyzőkönyveket.
Bár 2016 óta minden választásnál ez óhatatlanul felmerül (lásd korábbi cikkünket a demokráciák működése ellen irányuló orosz „aktív intézkedésekről”), a párt hivatalos közleménye szerint hekkelésről ezúttal nincsen szó. A valószínűbb forgatókönyv egyszerűen annyi, hogy egy nem megfelelően tesztelt applikáció és a technológiai újítással szemben eleve bizalmatlan, többnyire idősebb pártaktivista-réteg nem állt készen az este kaotikus fordulataira.
Oroszország „aktív intézkedésekkel" ássa alá a nyugati demokráciák működését.
Oroszország „aktív intézkedésekkel" ássa alá a nyugati demokráciák működését. Gyűlnek a bizonyítékok, csak épp az nem látszik jól, hogyan szállhatnak szembe a demokráciák a dezinformációval és az informatikai hadviseléssel. Pedig jövőre újra választ Amerika. 2010 februárjában az Egyesült Államok reykjavíki nagykövetségéről származó diplomáciai távirat került fel a WikiLeaks szivárogtatóoldalra.
De mi is a kaukusz, és mi változott idén?
Kaukusznak magát a gyűlést nevezik, ahol egy párt adott körzetben élő szimpatizánsai összegyűlnek, hogy kinyilvánítsák, melyik elnökjelöltet támogatják. A Demokrata Párt Iowa-szerte mintegy 1600 ilyen helyszínt jelölt ki: csarnokokat, iskolai tormatermeket, de olyan kisebb település is akad, ahol egyszerűen valamelyik aktivista otthonába szervezték a találkozót.
A folyamat komplikált, és a demokrácia egy régebbi, közvetlenebb, de kaotikusabb formáját idézi. A résztvevők csoportokba rendeződnek, hogy jelezzék az elsődleges preferenciájukat, azonban az egy bizonyos arányt (általában ez 15 százalék) el nem érő jelöltek támogatói ezután eldönthetik, hogy más, „életképes” (viable) jelöltet támogatnak-e vagy esetleg egyesítik erőiket, hogy elérjék a kritikus küszöböt. Eközben persze folytatódhatnak még a kísérletek egymás meggyőzésére.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Iowa különböző szinteken (megye, kongresszusi körzet, állam) tart ezután további gyűléseket, így az eredeti kaukusz-eredményekből csak közvetett módon lehet következtetni arra, hogy az egyes jelöltek hány delegáltat küldhetnek a Demokrata Párt nyári elnökjelölő konvenciójára. Hogy mégis legyen egy kép arról, ki hogyan szerepelt, a párt bevezette az „állami delegálttal ekvivalens” mérőszámot, ami azt jelzi: mekkora lesz várhatóan az egyes jelöltek támogatói aránya az állami szintű konvención.
2016-ig csak ezt az egyetlen adatot hozták nyilvánosságra a kaukuszokról. Négy éve azonban Hillary Clinton csupán szoros küzdelemben győzte le Bernie Sanderst, és Sanders támogatói úgy vélték, hogy ezek a számok nem tükrözték a jelöltjük iránti lelkesedést. (Akár száz, akár ezer ember szavazott például Sandersre egy adott helyszínen, ebből ugyanaz az előzetesen megállapított delegáltszám következett.) A folyamat átláthatóbbá tétele érdekében idén két másik szavazatarány közlését is eltervezték: az elsődleges preferenciák szerinti „tiszta” szavazatszámot, illetve az átállásokkal módosult eredményt.
| ||
Háromféle eredmény
Ahogy arra azonban számítani lehetett, a háromféle adatközlés vitathatóvá tette az eredmény értelmezését. A majdnem egynapos várakozás után végül 62 százalékos feldolgozottsággal nyilvánosságra hozott adatok szerint meglepetésre Pete Buttigieg, az alig százezres indianai kisváros, South Bend volt polgármestere vezet – 27 százalékkal a delegáltak összesítésében. Buttigieget Bernie Sanders vermonti szenátor szorosan követi (25 százalékkal), azonban a tényleges támogatók számában éppen fordított a sorrend: az első preferenciák szerint Sanders 24, Buttigieg 21 százalékot kapott, ami a második fordulóra 26-25 százalékos állásra módosult.
Az eltérésnek két érdekes tanulsága van. Egyrészt Buttigieg jobban konvertálta át delegáltakká a támogatottságát, ami a szimpatizánsai egyenletesebb eloszlásának köszönhető. (Sanders ugyanis néhány, főleg egyetemi városban nagyon megnyerte a kaukuszt, miközben a kisvárosi és falusi területeken rosszabbul szerepelt.) Másrészt Buttigieg a kritikus második körben több támogatót szerzett, mint Sanders: miközben Sanders alig 1100-zal növelte támogatói számát a két forduló között, Buttigieg több mint 3000 új szavazót nyert meg magának – gyaníthatóan a gyengébben végző centrista jelöltektől.
A harmadik helyen egyértelműen Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végzett, a szavazatok 19, illetve a delegáltak 18 százalékával. Érdekesség azonban, hogy még Warren is több résztvevőt (nagyjából 1400-at) állított maga mellé a második körben, mint Sanders – ez arra utalhat, hogy a két progresszív szenátor közül inkább Warren felé lehetnek nyitottak a gyengébben végző jelöltek támogatói. Egyértelműen csalódás Joe Biden volt alelnök jelenlegi negyedik helye (13-16 százalék közötti eredménnyel a különböző kimutatásokban), aki csak Amy Klobuchar minnesotai szenátorral volt éles versenyben.
| ||
Első az országban
A kaotikus adatközlés és a nem egyértelmű eredmények azonban alapjaiban kérdőjelezhetik meg az iowai kaukusz értelmét: Iowa ugyanis soha nem a konkrét delegáltelosztásról szólt elsősorban. Idén például 41-en képviselik az államot a júliusi pártkonvención, ez a szám pedig elenyésző ahhoz képest, hogy a következő demokrata elnökjelöltet 3979 úgynevezett „elkötelezett” delegált választja majd ki. Jóval fontosabb ennél az a narratíva, ami a demokrata elnökjelöltek első tényleges erőpróbájával kialakul.
Az állam az 1970-es évek óta első a választási naptárban (ez részben véletlenül alakult így, amiről érdemes a New York Times videóját megnézni), azóta élvezi a jelöltek kitüntetett figyelmét. Jimmy Cartert vagy Barack Obamát egészen a Fehér Házig repítette a várakozáson felüli iowai szerepléstől kapott lendület, de például John Kerry is itt támasztotta fel 2004-ben az addigra már sokak által leírt kampányát. Az azonban nem igaz, hogy az elnökjelöltségig (vagy akár az elnökségig) csak Iowán keresztül vezethet az út: sem John McCain, sem Bill Clinton nem kampányolt érdemben az államban, és Donald Trump előretörését sem akasztotta meg a Ted Cruztól itt elszenvedett váratlan vereség.
| ||
Idejétmúlt folyamat?
Az eredményközlés összeomlása nélkül is egyre több ok szólt volna amellett, hogy különösen a demokratáknál nem feltétlenül érdemli meg Iowa a mostani kitüntetett figyelmet.
Egyrészt a ritkábban lakott és majdnem kizárólag fehér állam nem reprezentálja az egyre színesebb és városiasabb demokrata szavazótábort. Másrészt a komplikált lebonyolítású kaukusz nehezíti a részvételt: egy pár percig tartó (és a nap folyamán bármikor lebonyolítható) szavazás helyett egész estés elkötelezettséget igényel, ami éppen a párt által egyébként képviselt hátrányosabb helyzetűeket zárja ki a folyamatból. Az elv, hogy a helyi közösség érdemi vitát követően nyílt szavazással választja ki képviselőit, a demokrácia egy klasszikus felfogását idézi, de ez nem feltétlenül illeszkedik a modern kor elvárásaihoz.
A végső érv pedig az, hogy egyszerűen idejétmúlt a közép-nyugati államnak ekkora jelentőséget tulajdonítani. Iowa hajdanán csatatér-államnak számított, de manapság inkább az egyértelműen republikánus, „piros” államok közé sorolják – akárki is lesz a demokrata elnökjelölt, vélhetően kevés időt fog a kaukuszok lezárultával itt tölteni.
Hogyan tovább innen?
Még ki sem derültek kedden az eredmények, amikor a jelöltek már New Hampshire-be álltak tovább, ahol a hagyományosan első előválasztást rendezik jövő héten. Bernie Sanders eddig is vezette az ottani felméréseket, iowai erős szereplésével együtt pedig további lendületet kaphat a kampánya. Pete Buttigieg is az erős folytatásban bízik, ezért ő már hétfőn éjjel – az eredmények ismerete nélkül – győzelmet hirdetett, amit viszont több vetélytársa élesen kritizált.
Elizabeth Warren azt hangsúlyozta, hogy Sanders-szel és Buttigieg-dzsel együtt ők hárman szerezték a legtöbb delegáltat, de még Amy Klobuchar is azt részletezte, hogy hol szerepelt várakozáson felül. Eközben az egyetlen jelentős vesztes a jelöltek közt Joe Biden. A volt alelnök a negyedik-ötödik helyre szorult, és – habár a kimondottan lelkes aktivistákat igénylő kaukusz-formátumról lehetett sejteni, hogy nem kedvez számára – megkérdőjeleződött vezető szerepe. De talán még Bident is korai leírni: egy jó New Hampshire-i szerepléssel felépíthet egy „comeback”-narratívát, amivel a gyengébb kezdést a javára is fordíthatja. Ehhez talán egy második hely is elég lehet, de ha ezt követően Nevadában és Dél-Karolinában sem tud nyerni, akkor az esélyei tényleg elszállhatnak.
| ||
A megosztott párt
A technika csődjén kívül a kedd este végül elérhetővé vált eredmények másik tanulsága, hogy a Demokrata Párton belüli belső küzdelem a Sanders és Warren nevével fémjelzett balos és a Biden, Buttigieg és Klobuchar által képviselt centrista szárny között továbbra is kiegyenlített. Bár nyilván nem adhatók össze ezek a szavazatok automatikusan (mert például Warren és Buttigieg tábora között is van átjárás), de a két csoport hasonló nagyságrendben tudta a résztvevőket megmozgatni. Ha ez így marad a későbbi küzdelmeken is, akkor elhúzódó előválasztási folyamatra számíthatunk, és kérdéses lehet, hogy ki tudja egyesíteni a párt erőit Donald Trump ellen.
Az Iowát (és a New Hampshire-i előválasztást is) teljes egészében kihagyó, és a márciusi „szuperkeddre” koncentráló Mike Bloomberg volt New York-i polgármester ilyen, egyesítő jelölt szeretne lenni – az más kérdés, hogy kicsi az esélye, hogy pont a milliárdos szólítja meg a párt baloldali támogatóit. De Iowa figyelmen kívül hagyásával Bloombergnek ezúttal jók lehettek a megérzései: nem feltétlenül azért, mert ő lesz az elnökjelölt, hanem mert Biden mellett az este másik igazi vesztese maga az iowai kaukusz, ami könnyen lehet, hogy a mostani kudarc után elveszíti kitüntetett szerepét.
