2010 februárjában az Egyesült Államok reykjavíki nagykövetségéről származó diplomáciai távirat került fel a WikiLeaks szivárogtatóoldalra. Az irat kiszivárgása a nemzetközi sajtóban nagy port nem vert fel, mint hamarosan azonban kiderült, ez csupán az első volt azon anyagok közül, melyeket az akkor Irakban szolgáló hírszerzési elemző, Bradley (a 2013-as nemváltása óta Chelsea) Manning eljuttatott a portálhoz. A következő év végéig a WikiLeaks 250 ezer dokumentumot tett elérhetővé.
Ekkoriban úgy tűnhetett, hogy az ügy az információszabadság és a hatalom ellenőrzésének új korszakát hozhatja el. Mára azonban világossá vált: a WikiLeaks maga is sokszor hatalmi játszmák eszköze, és az új technológia olykor hagyományosabb dezinformációs módszerek szolgálatában áll. Manninget még őszinte felháborodás vezethette az iraki és afganisztáni háborúk egyes túlkapásainak kiszivárogtatásában, később azonban a táviratok mindenféle korlátozás nélkül kerültek fel az oldalra, a portál alapítója, Julian Assange pedig Ecuador londoni követségének épületéből (ahol 2012-től idén áprilisig tartózkodott) egyre inkább politikai machinációkba kezdett.
A WikiLeaks publikációi 2019-re összeesküvés-elméleteket, orosz propagandát és a szíriai rezsim háborús bűncselekményeit mentegető tévinformációkat visszhangoznak.
| ||
Másodlagos fertőzés
A dezinformációs műveletekben legfeljebb a terjesztés technológiája új, az ún. „aktív intézkedések” és ezeken belül is a megtévesztő vagy teljesen hamis információk népszerűsítése már a hidegháború alatt a KGB eszköztárának része volt. Az Operation Infektion (Fertőzés Hadművelet) kódnéven ismertté vált akció során például a szovjet és keletnémet szolgálatok a 80-as években azt hitették el sokakkal, hogy az AIDS az Egyesült Államok által kifejlesztett biológiai fegyver, amelyet Amerika fekete és homoszexuális lakosain teszteltek. Ez az eredetileg egy indiai lapban elhelyezett álhír végül amerikai országos híradókba is bekerült, az Egyesült Államok afrikai kapcsolatait pedig évekig mérgezte.
Az internet a manipulációknak új felületet adott, megkönnyítve azok terjesztését, a KGB különböző utódszervei pedig minden jel szerint élnek is ezzel. Az mára már közismert, hogy a Facebookon és a Twitteren álhíreket terjesztenek, a washingtoni Atlantic Council think tank idén nyáron kiadott jelentése azonban ennél is kiterjedtebb műveletekre derített fényt. Az általuk Secondary Infektion (Másodlagos Fertőzés) néven említett program a hidegháborús elődöt követi abban az értelemben, hogy célja a manipulált információk eljuttatása hiteles forrásokba. Manapság ehhez a Redditen, a Mediumon és más, kevéssé védett oldalakon helyeznek el bejegyzéseket, ezek visszhangját aztán Oroszországból irányított Facebook-accountokkal mesterségesen felerősítik, amivel a főáramú média figyelmét igyekeznek felkelteni.
Az Atlantic Council által leleplezett esetekben a cél nem lehetett más, mint a nyugati világ megosztása, a zavarkeltés, illetve konfliktusok szítása különösen a NATO tagállamai között. Az egyik alkalommal például egy hamis Twitter-bejegyzéssel azt a látszatot keltették, mintha Marco Rubio floridai szenátor a brit titkosszolgálatokat vádolná azzal, hogy be akarnak avatkozni az amerikai félidős választásokba. Josep Borrell akkori spanyol külügyminiszter (jelenleg az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője) nevében pedig olyan levelet hamisítottak, melyben egy Boris Johnson elleni merénylet állítólagos tervéről számol be. A módszerek nem mindig voltak a legkifinomultabbak: az említett levélben például Borrell nevét helytelenül, egy l-lel írták, ami hamar egyértelművé tette, hogy hamisítványról van szó. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Másodlagos Fertőzés keretében terjesztett dezinformáció jobbára nem érte el a kívánt hatást: a jelentés szerint egyedül egy bevándorlásellenes német nyelvű bejegyzés jutott el jelentős számú felhasználóhoz, de az sem a komoly médián, hanem a német szélsőjobbhoz kapcsolódó internetes fórumokon keresztül. Ebben az értelemben a projekt kudarcnak tekinthető, és talán teljesen feledésbe merült volna, ha a brit választási hajrában nem kerül be újra a hírekbe.
Brit ügyek
Két héttel a decemberi választások előtt Jeremy Corbyn brit munkáspárti vezető rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette azt az általa megszerzett 451 oldalas dokumentumot, amely – állítása szerint – igazolta: Boris Johnson kormánya az amerikaiakkal folytatott titkos kereskedelmi tárgyalásokon az állami egészségügyi szolgálat (NHS) státusát is alku tárgyává tenné. Bár Johnson korábban jelezte, hogy az NHS nem eladó, Corbyn szerint az Egyesült Államok hozzáférést szeretne a brit egészségügyi piachoz, az amerikai gyógyszergyártók pedig olyan szabályozásért lobbiznak, amely a brit gyógyszerárak emelkedéséhez vezetne. A dokumentum hitelességét senki sem cáfolta, a konzervatívok szerint azonban a tartalma a brit félt semmire nem kötelező és egyébként nyilvánosan is elérhető jegyzőkönyvekből lett átemelve. Az ügy újabb fordulatot akkor vett, amikor pár nappal a választások előtt a Reddit bejelentette: orosz propagandatevékenység miatt felfüggesztett több felhasználót, köztük azt a fiókot, amelyik október végén közzétette a Corbyn által később idézett dokumentumot. (Corbyn nem árulja el, hogy hozzá honnan jutott az információ.) A nyomok szerint ráadásul ezek a felhasználók a Secondary Infektion műveletben is aktívak lehettek.
A szavazás előtt néhány nappal tett felfedezés ismét a figyelem középpontjába állította az esetleges orosz beavatkozások kérdését. Ezt megelőzően azonban a konzervatívok voltak azok, akik jegelni akarták a témát: bár a pártból azóta kizárt-kilépett Dominic Grieve vezetésével a parlament hírszerzési és biztonsági bizottsága ötvenoldalas jelentést készített arról, hogyan gyakorolt befolyást Oroszország a brit belpolitikai folyamatokra és különösen a Brexit-népszavazásra, Johnson ezt nem akarta a decemberi választás előtt nyilvánosságra hozni.
A hírek szerint Johnson aggodalma érthető volt: a jelentés – amellett, hogy a szorosan megnyert népszavazás többségi akaratának képét gyengítené – pártjával és saját főtanácsadójával kapcsolatban is kínos kérdéseket vet fel. A The Times forrásai szerint nemcsak megállapítja, hogy az orosz propagandatevékenység befolyásolhatta a népszavazás eredményét, de azzal is foglalkozik, hogy a konzervatívok brit állampolgárokon keresztül jelentős összegű orosz adományhoz juthattak. Emily Thornberry munkáspárti árnyék-külügyminiszter azt a kérdést is felvetette, hogy Johnson fő bizalmasa, Dominic Cummings átesett-e a megfelelő biztonsági átvilágításon. Cummings ugyanis három évet töltött Oroszországban azután, hogy 1994-ben diplomát szerzett Oxfordban: a gyanú szerint ekkor alakíthatott ki kapcsolatokat az orosz politikai és üzleti élet egyes szereplőivel. Ráadásul, mivel ő vezette a kilépéspárti kampányt, kulcsszerepe lehetett a tiltott finanszírozás megszervezésében.
Grieve – aki az új választáson függetlenként elvesztette mandátumát – a jelentés nyilvánosságát sürgette, Johnson azonban azt állítja: nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozna a brit belpolitikába. Nem ezt a képet kapjuk viszont az amerikai szenátus külügyi bizottságának 2018-as jelentéséből, amely azt vizsgálta, hogyan ássa alá Putyin a demokratikus intézményeket Európa-szerte. Ebből kiderül, hogy a Kreml propagandagépezete nemcsak a függetlenségpárti hangokat erősítette a közösségi médián keresztül a 2017-es katalán népszavazás előtt, de a francia elnökválasztás előtt célba vette Emmanuel Macront is. A Brexit-népszavazásról szólva megemlíti az oroszokhoz köthető kérdéses pénzügyi tranzakciókat, és foglalkozik az Oroszországból eredeztethető dezinformációs kampánnyal is. Miközben a Twitter hivatalosan csak hét, az oroszok által finanszírozott megtévesztő bejegyzést talált a népszavazás előtti időszakból, a jelentés idéz egy olyan kutatást, amely 150 ezerre teszi az orosz kapcsolatokkal rendelkező, a témában aktív fiókok számát. Hasonló a helyzet a Facebookkal is: a cég mindössze három gyanús – mintegy kétszáz megtekintésig jutó, és ezzel kevesebb mint egydollárnyi összköltségű – hirdetést azonosított, a Guardian cikke szerint azonban a Facebook csak egyetlen elemét vizsgálta egy „nagyobb dezinformációs ökoszisztémának”.
| ||
Az még így sem egyértelmű, hogy e műveletek milyen hatással lehettek a Brexit-népszavazás (vagy akár a mostani választás) eredményére. A kiszivárgott információk szerint a Grieve-jelentés is elismeri, hogy nehéz lenne számszerűsíteni a dezinformáció hatását, Tony Barber, a Financial Times újságírója pedig arra a következtetésre jutott, hogy a beavatkozásokat igazoló bizonyítékok dacára nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a Kreml döntötte el a népszavazást. Barber szerint a mostani választások előtt is túlzott volt a félelem az orosz beavatkozástól: Putyinnak nem volt miért beavatkoznia, hiszen minden lehetséges kimenetel kedvező volt számára. Johnson nagy győzelme véglegesítheti a Brexitet, ami gyengíti a Nyugat politikai és gazdasági egységét, de a munkáspárti győzelemmel sem járt volna Oroszország rosszul, hiszen Corbyn kifejezetten ellenséges a NATO-val szemben.
Való igaz, a brit politika az oroszok segítsége nélkül is kétségbeejtő helyzetbe sodorta magát 2019 végére – de Barber érvelése így is biceg. Egyrészt Johnson okkal tarthatott a jelentés nyilvánosságra kerülésétől, ami viszont felveti nemcsak a 2016-os népszavazás, de a decemberi választás tisztaságának is a kérdését. Másrészt Putyinék célja nem csupán az eredmény kedvező irányú befolyásolása. Erről Fiona Hill, a Fehér Ház korábbi vezető Oroszország-szakértője beszélt kongresszusi meghallgatásán: habár a 2016-os amerikai elnökválasztáson egyértelmű volt, hogy melyik jelöltet segítik a titkos műveletek, tágabban véve ezek a teljes demokratikus választási folyamat hiteltelenítésére és az amerikai politikai rendszer aláásására irányultak.
A Mueller-jelentés
Hill megállapításainak igazolására jobb forrást nem is találhatnánk, mint Robert Mueller különleges ügyész jelentését, amelynek első kötete részletesen tárgyalja az orosz dezinformációs törekvéseket és hekkertámadásokat. Ezek egyik fő végrehajtója az Internet Research Agency nevű szentpétervári trollgyár volt, amely tömegesen manipulálta a közösségi médiát azért, hogy „szítsa és felerősítse a politikai és társadalmi megosztottságot” az Egyesült Államokban. A dezinformáció mellett közvetlen akciókkal is növelték a feszültséget: ezek a véresen komolytól (a rendőri erőszakkal szemben indult Black Lives Matter mozgalom népszerűségét kihasználva a faji megosztottságot erősítették) olykor a komikusig terjedtek (New Yorkban felbéreltek valakit, hogy Trump-maszkban és Mikulás-jelmezben járja a város utcáit). Az akciók változó eredményt hoztak: időnként több százan is részt vettek az orosz trollok által kreált eseményeken, volt azonban olyan is, ahol senki sem jelent meg. A közösségi médiában sem minden bejegyzés vagy fiók kapott nagy figyelmet, de például egy, a magát a Tennessee állambeli Republikánus Pártnak kiadó (valójában a párttal semmilyen kapcsolatban nem álló) Twitter-fiók több mint százezer követőt gyűjtött össze, és olyan prominens szereplők osztották tovább a tweetjeit, mint ifjabb Donald Trump vagy Kellyanne Conway kampánymenedzser.
A Mueller-jelentés másik fő iránya a közvetlenül az orosz katonai titkosszolgálathoz, a GRU-hoz köthető kibertevékenységek vizsgálata volt. Miközben a közösségi médiában szerveződő akciók általános zavarkeltést szolgáltak, a 2016 márciusában beindított hekkelések céltudatosan a demokraták és Hillary Clinton környezete ellen irányultak. A szivárogtatással pedig kimondottan a demokraták közti konfliktust akarták élezni a Sanders-szavazók elbizonytalanításával. A WikiLeaks az időzítéseivel is Trumpnak segített: a demokrata párti központi szerverről gyűjtött információkat a párt jelölőgyűlésével párhuzamosan tették elérhetővé, Hillary Clinton kampányfőnökének, John Podestának a személyes fiókjából megszerzett e-maileket pedig októberben azon a napon kezdték szivárogtatni, amikor a Washington Post lehozta a Trump számára kellemetlen Access Hollywood-felvételt.
2020-ra készülök, és remélem, hogy felépülök
Mivel Donald Trump elnöki legitimációjának megkérdőjelezéseként értelmezi az orosz beavatkozások szerepének akár felvetését is (lásd keretes írásunkat arról, hogy ez hogyan járult hozzá az ellene zajló impeachment eljáráshoz), nem egyértelmű, hogy mennyire felkészültek az Egyesült Államok kormányszervei az újabb veszély elhárítására. Márpedig van újabb veszély: július 24-i kongresszusi tanúvallomásában Mueller is megerősítette, hogy az oroszok új beavatkozásra készülnek. „Most is csinálják, miközben itt ülünk” – jelentette ki.
Másnap a szenátus hírszerzési bizottsága azt is megállapította, hogy 2016-ban Oroszország az eddig ismertnél kiterjedtebb módon támadta magát a választási infrastruktúrát. Ennek megerősítésére a szenátus végül – miután Mitch McConnell republikánus vezető nagy nehezen beadta a derekát – 250 millió dolláros csomagot fogadott el, de szakértők szerint milliárdokra lenne szükség, így nem egyértelmű, hogy az Egyesült Államok készen áll-e egy 2020-as beavatkozás elhárítására. Trump azonban más tanulságot vonhatott le az ügyből: miközben a hírszerzési bizottság kiadta beszámolóját, ő egy telefonhívásban Muellernek a televízión át kevéssé meggyőzőnek ható fellépésén gúnyolódott. „Ahogy ön is láthatta tegnap, ez teljes nonszensz egy Robert Mueller nevű ember nagyon gyenge szereplésével, inkompetens szereplésével ért véget” – mondta, majd választási beavatkozásra való felhívásként is értelmezhető kéréseket fogalmazott meg. A vonal másik végén Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke tartotta a kagylót.
| Ukrán és orosz szálak
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott ominózus telefonhívásban Trump egyik kérése legalábbis arra vonatkozott, hogy az ukránok nyomozzanak a demokraták feltört szerverével kapcsolatban – egy minden alapot nélkülöző összeesküvés-elmélet szerint ugyanis nem az oroszok, hanem az ukránok avatkoztak be a választásba. Fiona Hill kongresszusi vallomásából azonban kiderült, hogy ez az elmélet maga is orosz konstrukció. Oroszország az általa elkövetett cselekményekkel hajlamos az Egyesült Államok szövetségeseit vádolni, és Trump személyében vevőt is találtak erre a történetre. A kongresszusi republikánusok pedig igyekeznek Trumpnak is igazat adni, de közben az orosz beavatkozás tényét sem tagadni, ezért felvetették: Oroszország ésUkrajna is beavatkozhatott 2016-ban. Csakhogy ez így is az orosz álláspontot erősítő, relativizáló pozíció, hiszen az állítólagos ukrán beavatkozásra nincs komolyan vehető bizonyíték. Trumpnak elsődleges érdeke az orosz beavatkozás jelentőségét kisebbíteni, hiszen attól tarthat: annak ténye aláássa az elnöki legitimitását. Az elnök ráadásul mindenhol ellenségeket lát: nemcsak a saját szakszolgálatainak konklúzióit kérdőjelezi meg, hanem egyenesen úgy gondolja, hogy ezek ellene dolgoztak. Az igazságügyi minisztérium múlt héten nyilvánosságra hozott belső vizsgálata azonban néhány kisebb szabálytalanságon túl nem állapított meg politikai elfogultságot az FBI-nál: a Trump-kampánycsapat 2016-os orosz kapcsolatairól szóló nyomozás ezek szerint megalapozottan indult. Az elnök természetesen ezt a következtetést is rosszul fogadta: a Twitteren még a saját maga által kinevezett FBI-igazgatót is azzal támadta, hogy rossz jelentést olvasott. |
A cikk eredetileg a Magyar Narancs 2019. december 18-i számában jelent meg A Putyilov gyár trolljai címmel.
