Két lengyel újságírót ítéltek kétéves börtönbüntetésre Minszkben

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 18.

Külpol

A közrendet súlyosan sértő cselekmények szervezése volt a vád.

A huszonnyolc éves Kacjarina Andrejava és a huszonnégy esztendős Darja Csulcava, a Belsat varsói székhelyű, Fehéroroszországban sugárzó lengyel televízió két riportere tavaly novemberben 15-én került őrizetbe, miután élőben közvetítettek egy tüntetésről, amelyet a halálesettel végződött négy nappal korábbi tiltakozó megmozdulás miatt rendeztek – számol be róla az MTI. A korábbi, november 11-i a tüntetésen részt vevő Raman Bandarenka 31 éves festőművészt rendvédelmiek elhurcolták, később a minszki központi kerületi belügyi igazgatóságról agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal kórházba szállították azzal, hogy "a verekedéskor megsérült". Életét többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Halálát követően felmerült a gyanú, hogy sérüléseit a fogdában szerezte.

A fehérorosz főügyészség közölte csütötökön, hogy büntetőjogi eljárást folyik a halálesettel összefüggésben. Hangsúlyozta, a vizsgálat nem állapította meg azt, hogy a belügyi szervek embereinek közül lett volna a halálesethez.

Korábban a nyomozóhatóságok közölték, hogy Bandarenka részegen összeverekedett ismeretlenekkel, és ekkor sérült meg. A mentőszolgálat altatóorvosa azonban jelentésében azt írta, hogy Bandarenka józan volt.

Az orvost őrizetbe vették, büntetőjogi eljárást indítottak ellene, és jelenleg is őrizetben tartják. Orvosi titkok súlyos következményekkel járó közzététele miatt őrizetben van az az újságíró is, hogy nyilvánosságra hozta az altatóorvos november 18-ik keltezésű jelentését.

Az említett verekedésről a két riporternő egy szomszédos ház 13. emeletéről tudósított, később a rendőrség bemérte és őrizetbe vette őket. Az újságírókat eleinte csak szokásos, hétnapos letartóztatásba helyezték illegális gyülekezésben való részvétel címén, miközben nem vehettek részt ilyen megmozduláson. A hatóságok egy hét múlva sem engedték szabadon őket, hanem büntetőjogi eljárást indítottak ellenük.

A nyomozóhatóságok megállapították, hogy a két újságíró cselekedeteivel akadályozta 13 busz, három troli és három villamos közlekedését.

A két újságíró a múlt héten kezdődött per során tagadta bűnösségét. Andrzej Duda lengyel elnök tiltakozott csütörtökön az újságírók elítélése, az állampolgári jogok megsértése miatt Fehéroroszországban, helyi jogvédők pedig politikai foglyoknak tartják a két lengyel újságírónőt.

Korábban arról számoltunk be, hogy a fehérorosz hatóságok házkutatásokat tartottak kedd reggel jogvédőknél és újságíróknál Minszkben és más településeken. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) erre reagálva „mélységes aggodalmának” adott hangot. „Nagyon aggasztó jelentéseket olvasni arról, hogy a fehérorosz hatóságok látszólag összehangolt erőfeszítéseket tesznek, hogy kivizsgáljanak és megfélemlítsenek emberi jogi aktivistákat békés tüntetésekkel kapcsolatban” - fogalmazott egy közleményben az EBESZ emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR). A tüntetők elleni atrocitásokkal mi is foglalkoztunk korábban.

Mint ismert, Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta a járványkorlátozások ellenére rendszeresek voltak a hatodszor is hatalomra került Lukasenka elleni tömeges tüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni, több mint harmincezer embert állítottak elő. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.