Ketten is megkapták az idei Nobel-békedíjat

  • narancs. hu
  • 2018. október 5.

Külpol

A jelöltek „a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni” küzdelmükért kapták meg a díjat – olvasható a bizottság indoklásában.

Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság – jelentették be Oslóban. „A maga módján mindkét jelölt hozzájárult ahhoz, hogy nagyobb figyelem kövesse a háborúban elkövetett nemierőszak-cselekményeket, és hogy az elkövetőket felelősségre lehessen vonni” – olvashatjuk az MTI tudósításában.

Mukwege a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával foglalkozik az általa alapított kórházban, Bukavu városban.

A jazidi vallású Murad az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. Az IÁ őt is elrabolta 2014-ben az északnyugat-iraki Moszul elfoglalásakor, és szexrabszolgaként adták-vették. Tanúja volt sok más nő megerőszakolásának is. Hat fivérét és anyját meggyilkolták, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre. Végül egy szunnita muzulmán család segítségével tudott megszökni a dzsihádisták fogságából. 2017-ben „Az utolsó lány” címmel megírta az általa átélt és látott szörnyűségeket. 
Mukwegének 2013-ban odaítélték az alternatív Nobel-díjat, amelyet 1980-ban Jakob von Uexküll német-svéd író, egykori európai parlamenti képviselő hozott létre azzal a céllal, hogy elismerjék olyan emberek munkásságát is, akik véleménye szerint elkerülték a hivatalos Nobel Alapítvány figyelmét.

A kilencmillió svéd korona (279 millió forint) pénzjutalommal járó díjat december 10-én adják át Oslóban.




Figyelmébe ajánljuk