A kilencvenes évek elején még háromnegyed részben fehérek lakta városban ma már kétharmados többségben van az afroamerikai lakosság. Azelőtt stabil munkahellyel rendelkező, alsó középosztálybeli családok éltek ki, nem jólétben, de kiegyensúlyozott körülmények között. Azóta viszont egyre-másra tűntek el a 19. század közepe óta egyre szaporodó munkahelyek, az iparvállalatok tönkrementek vagy továbbálltak. Az újonnan beköltözőknek már nehezebb munkahelyet találniuk, igen magas a munkanélküliség, egyszóval a fiatalok nem néznek Fergusonban fényes jövő elé. (Nem tartozik ugyan szorosan a történetünkhöz, de jegyezzük meg: ugyanez a helyzet száz meg száz pusztuló amerikai elővárosban.)
Big Mike nem tartozott a legrosszabb helyzetből indulók közé. A 18 éves fiatalember idén ősszel kezdte volna meg középiskolai tanulmányait, a nyarat viszont a jelek szerint kissé félvilági módon töltötte. Augusztus 9-én egy haverjával az úttest közepén ballagott éppen, amikor a mellettük elhaladó rendőrautó vezetője felszólította őket, hogy ne akadályozzák a forgalmat (nem lehet tudni, mennyire voltak valóban zsúfoltak a déli órán a kisváros utcái). Eközben észrevette, hogy a termetesebb fiatalember egy marék szivart szorongat, amiből nem ok nélkül következtetett arra, hogy netán köze lehet egy nemrég bejelentett bolti rabláshoz. A felszólításnak nem volt foganatja, a rendőrautó visszafordult – és Big Mike egy perc múlva halott volt.
| ||
Ez így persze felháborító rendőri erőszak benyomását kelti, de a helyzet némileg bonyolultabb. A szóban forgó (fehér) rendőrtiszt, Darren Wilson beszámolója szerint amikor visszafordulva ki akart szállni a kocsiból, hogy igazoltassa a fiatalembereket (addigra már rádión erősítést is kért), a termetesebb rárúgta a kocsiajtót, be is meszelt neki egyet, majd megpróbálta kicsavarni kezéből a pisztolyát. Mint mondta, eközben úgy rettegett, mint egy ötéves, akinek Hulk Hogannal, a birkózó-pankrátorral kell szembeszállnia. Mike, vagyis Michel Brown családja később állította, hogy a kétméteres, bő százkilós fiatalember szelíd volt,
mint egy bárány
Wilson üldözőbe vette az időközben elmenekülő Brownt, megadásra szólította fel, majd azt látta, hogy kézfeltartás helyett a nadrágjába nyúl, minden bizonnyal – tételezte föl – fegyverért, illetve megfordul, és ismét nekitámad. Ezután több lövéssel megölte.
Nem meglepő, hogy a következő napokban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások törtek ki Fergusonban, de másutt is voltak tiltakozó megmozdulások. Wilson ellen nem emeltek vádat emberölésért, hanem előzetesen vádesküdtszéket hívtak össze. A (jelenleg) kizárólag az Egyesült Államokban működő intézmény dönti el, hogy indokolt-e a vádemelés. Esetünkben a múlt hét elejéig tartó intenzív vizsgálódás eredményeként a nemleges válasz mellett döntött a fehér többségű testület. Az utóbbi jelző nem annyira az esetleges elfogultságra, inkább a lakosság ilyen irányú gyanakvására utal.
A tanúk beszámolói eléggé széttartottak, nem vált viszont világossá, miért szállt ki Wilson a járőrkocsiból, holott tudta, hogy már úton van az erősítés. Brown ellen szóló érvként hosszan rágódtak azon a szakértők, hogy a vérében THC-t találtak, vagyis korábban marihuánát szívott, és ez is befolyásolhatta a magatartását. Eközben köztudott, hogy a fű normál esetben inkább derűsen bávataggá teszi a fogyasztóját, semmint agresszívvá. Nem világos azonban, mi váltotta ki az elementáris dühöt, amellyel Brown Wilsonra támadt.
Kevéssé meglepő módon a döntés újabb megmozdulásokat váltott ki Ohiótól Kaliforniáig. A helyi rendőri erők megerősítésére 2200 nemzeti gárdistát is Fergusonba vezényeltek, ami a lakosság számához képest már valóságos erődemonstráció. A történet – eddig – utolsó fejezete pedig az, hogy Darren Wilson a hétvégén kilépett a rendőrség kötelékéből, miután a helyi adminisztrációhoz és a fegyveres testülethez – úgymond – szavahihető életveszélyes fenyegetések érkeztek.
Obama elnök hétfőn 263 millió dollárt kért a Kongresszustól a rendőri kiképzés javítására, a rendőrséggel szembeni lakossági bizalom erősítésére, valamint ötvenezer, testre rögzíthető kamerára, amelyek majd megmutatják a fergusonihoz hasonló összetűzések részleteit.
Márpedig ilyen összetűzések, ahogy eddig, ezután is várhatók. Fergusonban például eleve ellehetetleníti a lakosság és a rendőrség viszonyát, hogy az 53 fős testületben mindössze hárman afroamerikaiak. Hasonlóak az arányok a városi képviselő-testületben a feketék növekvő aránya dacára, amely persze a szegregáció velejárója, egyik eleme. Ez az elkülönülés az átalakult rasszizmus kiváltó oka amerikai szociológusok szerint, akik rámutatnak, hogy a növekvő társadalmi különbségek fokozzák a szakadék túloldalán állókkal szembeni ellenséges elfogultságok romboló, megosztó hatását, még akkor is, ha az emberek önképét a rasszizmus elutasítása jellemzi. „Rasszizmus rasszisták nélkül” – határozza meg a helyzetet Eduardo Bonilla-Silva szociológus.
