Kitüntették Washingtonban De Coll Ágnest

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. június 24.

Külpol

Az emberkereskedelem elleni küzdelméért kapott elismerését az amerikai külügyminiszter adta át.

De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat propramvezetője lett egyike annak a világ minden tájáról származó nyolc személynek, akit Washingtoban, 2019. június 20-án kitüntettek az emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítéseiért - közölte az MTI.

A Trafficking in Persons Report Hero elismerést Michael R. Pompeo külügyminiszertől vehette át, a rendezvényen jelen volt Ivanka Trump, Donald Trump elnök lánya is.

A szakemberrel 2019 elején a Magyar Narancs készített interjút:

„A melléképületekben kötnek ki csicskaként"

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem-ellenes programjának vezetője csapatával tíz év alatt csaknem ezer embert szabadított ki az emberkereskedők fogságából, a megmentettek a program segítségével új életet tudtak kezdeni. Magyar Narancs: Hogyan kerülnek bele az emberek azokba a csapdákba, hogy másoknak kényszerből dolgozzanak? De Coll Ágnes: Akikkel én találkozom, gyámoltalan, magányos, elesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyökértelen felnőttek és gyerekek.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.