Lemondott az észt kormányfő egy pártjához köthető korrupciós ügy miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. január 13.

Külpol

Az ügyészség öt személyt gyanúsított meg a nyomozás során. 

Lemondott Juri Ratas észt miniszterelnök pártjához, a baloldali Észt Centrumpárthoz köthető korrupciós ügy miatt. Az államfő ezután az ellenzéki jobbközép Észt Reformpárt vezetőjét, Kae Kallast kérte fel kormányalakításra.

Ratas közölte, azért távozik a posztról, mert politikai felelősséget akar vállalni a történtek miatt, és lehetőséget teremteni a pártját ért korrupciós vádak tisztázására. Hozzáfűzte, döntését azt követően hozta meg, hogy az ügyben eljárást indítottak öt ember ellen. A lemondás előtt Ratas tanácskozott pártja vezetőivel.

Taavi Pern főügyész tájékoztatása szerint Észtország igazságügyi szervei korábban vizsgálatot indítottak egy ingatlanprojekthez nyújtott hitel miatt. Az őrizetbe vett öt gyanúsított között van az Észt Centrumpárt főtitkára, a pénzügyminiszter egyik tanácsadója és egy ingatlanfejlesztő vállalkozó, aki gyakran adományozott a pártnak, amely jogi személyként ugyancsak gyanúba keveredett.

A főügyész szerint ugyanakkor nincs ok azt feltételezni, hogy Ratas is tudott volna a történtekről.

A nyomozás sorá kiderült, hogy Hillar Teder ingatlanfejlesztő vállalkozó és Mihail Korb, az Észt Centrumpárt főtitkára tavaly arról állapodott meg, hogy Teder a helyhatósági választások előtt egymillió eurót adományoz a pártnak. Ezért cserébe a vállalkozóhoz köthető Porto Franco vállalat a gazdasági és távközlési minisztérium által létesített KredEx állami hitelintézeten keresztül 40 millió euró (4,5 milliárd forint) kölcsönt kap. Teder kétszer fizetett a pártnak egyenkén 30 ezer eurót.

A KredEx igazgatótanácsa július elején tárgyalt a hitelről,  amelynek kifizetését a kormány szeptember 3-án hagyta jóvá.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.