Lengő frász - Brüsszel és a magyar hiány

  • Szlankó Bálint (Brüsszel)
  • 2005.11.24 00:00

Külpol

Az elmúlt hetekben mind élesebb lett a nyilatkozatháború Brüsszel és Budapest közt a magyar államháztartási hiány ügyében. A magyar kormány mintha a közösségi hatóságok elszántságát próbálgatná, az Európai Bizottság pedig egy még soha nem használt büntetőmechanizmussal fenyegetőzik.

Az elmúlt hetekben mind élesebb lett a nyilatkozatháború Brüsszel és Budapest közt a magyar államháztartási hiány ügyében. A magyar kormány mintha a közösségi hatóságok elszántságát próbálgatná, az Európai Bizottság pedig egy még soha nem használt büntetőmechanizmussal fenyegetőzik.

A vita a magyar államháztartásnak a megengedettnél jóval nagyobb hiánya és a szeptemberben összeomlott magyar konvergenciaprogram körül bonyolódik. A program azt volna hivatott leírni, hogy Budapest milyen ütemben szándékozik államháztartási hiányát 2008-ig 3 százalék alá csökkenteni (a célul kitűzött 2010-es eurócsatlakozáshoz a belépést már két évvel megelőzően teljesíteni kell az eurózónatagoktól elvárt államháztartási szabályokat, amelyek közül ez a legfontosabb). Ám kiderült, hogy a kormány kihagyott a költségvetésből pár fontos tételt - egy autópályát itt, egy vadászgépet ott -, s ezért a hiány jóval nagyobb lesz.

Biztos, ami biztos

A 3 százalékot hivatalosan még mindig 2008-ban akarja elérni a kormány, és erre elvileg Brüsszelben is némi jóindulattal tekintenek. A nyilatkozatháború csúcspontja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt kedden azt a kérdést tette fel a Financial Times (FT) budapesti tudósítójának, hogy mégis "mi a poklot vár tőlünk Európa?", és hogy ő nem hajlandó csökkenteni sem az infrastruktúrafejlesztésre fordított kiadásokat, sem a szociális kiadásokat annak érdekében, hogy 3 százalék alá vigye a hiányt. (Az újság megválasztása aligha volt véletlen: uniós témákban az FT az egyik legfontosabb európai napilap; Brüsszelben kötelező olvasmány, mindenki vele üzenget és tapogatózik.)

Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos erre válaszul megismételte azt az egyre többet hangoztatott fenyegetését, hogy ha a magyarok nem kapják össze magukat, akkor javaslatot tesz a tagállamoknak: függesszék fel az országnak járó felzárkóztatási támogatások egy részét, amire az uniós szabályok kifejezetten lehetőséget is adnak ilyen esetben. Az elmúlt években az EU némileg megtépett költségvetési szabályaival küszködő, jelenleg pontosan egy tucat szabálysértő állammal birkózó, de ennek ellenére nyugodt, ironikus mosolyú biztos taktikusan úgy fogalmazott, hogy ő maga az Európai Bizottság (EB) két ülésén is felvetette már a kohéziós alapok felfüggesztésé-nek lehetőségét, miután "számos tagállam arra kérte a bizottságot, hogy tegyen kezdeményezést az ügyben". "Nem tudom, hogy teszünk-e, de a lehetőség létezik, és ezt a magyar hatóságok pontosan tudják" - hangsúlyozta. A biztos először említette, hogy több tagállam is ilyesmire ösztökélte, ám semmiféle részletet nem árult el, és megismételte, hogy erről jelenleg nincs szó. Ha valamire, hát erre lehet mondani, hogy lebegtetett. (Gordon Brown brit pénzügyminiszter, az uniós pénzügyminisz-teri tanács elnöke a megelőző hét elején megerősítette, hogy konkrétan nincs szó szankciókról a magyarok ellen.)

Almunia múlt pénteken - alig két héttel azelőtt, hogy a magyar kormánynak át kellene adnia az aktualizált konvergenciaprogramot az EB-nek - még tovább emelte a tétet: azt tanácsolta Budapestnek, ne cserélgesse állandóan az eurócsatlakozás céldátumát, mert még kételyeket ébreszt a piacon. A kormány egyszer már változtatott - 2008-ról 2010-re. Almunia világossá tette, hogy nem értene egyet még egy halasztással, vagyis jobb, ha a magyar kormány összeszedi magát, és az eredeti tervek sze-rint 2008-ra 3 százalék alá megy a hiánnyal. Ha pedig nem, baj lesz.

De pontosan milyen baj?

Szabál, szabál, embert zabál

Az eurózóna szabályrendszerével, mint minden más viszonylag új uniós mechanizmussal, az a gond, hogy kissé homályos. Kevesen tudják, hogy pontosan hogyan működnek ezek a mechanizmusok, és hogy milyen politikai következményekkel járhat a beindításuk. Az Almunia említette eljárás kipróbálatlanságát jól jellemzi, hogy a brüsszeli bürokráciában egyébként egész jól sikló Narancsnak egy napba tellett kinyomoznia, pontosan hogyan működik a dolog. Végül a tanács főtitkárságán került egy ember, aki tudta, pontosan mi a szabály, és hol van leírva.

A fegyelmezőeszköz pontos működését a kohéziós alapokról szóló, 1994-es tanácsi rendelet (1164/94/EK) írja le. Ez kimondja, hogy "abban az esetben, ha a Tanács (ti. a tagállamok - a szerk.) a(z Európai) Bizottság ajánlása alapján minősített többséggel eljárva megállapítja, hogy egy tagállam (...) nem hajtotta végre (a konvergenciaprogramot), hogy a túlzott költségvetési hiányt elkerülje, nem lehet az adott tagállam számára új projektet, illetve jelentős projektek esetében új projektszakaszt az Alapból finanszírozni". Vagyis ha egy tagállam nem tudja tartani magát ahhoz a költségvetés-kiigazítási programhoz, amelyet az EB és a többi tagállam pénzügyminisztereinek tanácsa jóváhagyott, valamint nem tartja be az azokból következő tanácsi ajánlásokat, akkor az EB bármikor ajánlhatja, hogy új projektre már ne adjanak pénzt. Fontos tudni, hogy ez csak a kohéziós alapokra vonatkozik, a strukturális alapokra, ami az uniós felzárkóztatási támogatások nagyobb része, nem.

Mármost Magyarország 2004 és 2006 közt mintegy évi 330 millió euróra jogosult a környezetvédelmi és közlekedési projekteket támogató alapból. Az igazi kérdés az, hogy hajlandó-e Almunia eddig elmenni - és hogy hajlandó-e követni a tagállamok többsége. A biztos múltbeli viselkedése, a magyar gazdaság jelentősége és a még soha nem használt, meglehetősen brutális fegyver bevetése nyomán várható politikai zűrzavar alapján az ember hajlamos azt gondolni, hogy a válasz: aligha. Almunia azután vette át a gazdasági tárcát az EB-ben, hogy elődje, Pedro Solbes hiába próbálta Franciaországot és Németországot a költségvetési szabályok betartására kényszeríteni. A szabályokat összefoglaló ún. stabilitási és növekedési paktum akkor gyakorlatilag összeomlott. Almunia soha nem akarta ezt a kompromisszummentes vonalat követni, és főszerepet is játszott a paktumot 2004 és 2005 folyamán fellazító, a szigorú fiskális filozófiát részben elvető törekvésekben. A biztos óvatos, dörzsölt politikus, aki soha nem kereste a túlzott összeütközést az államokkal, és bár több, a magyarhoz hasonló eljárást is menedzsel, általában távol áll tőle a túlzott keménykedés. Persze egyik eset sem ilyen rossz, mint a magyar - viszont abszolút mértékben a magyar államháztartás nehéz-ségeinek jelentősége össze sem hasonlítható a német vagy olasz problémákkal.

Rajtunk veri el

Nehéz nem észrevenni ugyan-akkor, hogy Almunia retorikája az elmúlt hónapokban lényegesen keményebb lett. A kohéziós csap elzárásának lehetőségét a biztos az elmúlt időszakban minimum háromszor vetette fel, míg korábban ez tulajdonképpen fel sem merült. Kézenfekvő, hogy a viszonylag kicsi politikai súlyú Magyarországgal szemben könnyebb szigorúnak lennie az EB-nek, mint a német vagy francia óriással szemben. Almuniának továbbá arra is gondolnia kell, hogy milyen hatással lesz a többi tagállam - és eurózóna-tagjelölt - viselkedésére az, ahogy ő most kezeli a magyar kérdést. A biztos, ha valamiért, végeredményben valószínűleg azért nyúlna e drasztikus eszközért, hogy megpróbálja menteni az EU maradék, a német-francia incidens után igencsak megcsappant tekintélyét, ami a fiskális ügyek menedzselését illeti; és egyúttal világossá tegye mindenki számára, hogy ha rajta múlik, Kelet-Európa csatlakozása az euróövezethez rendezetten és az előírásoknak megfelelően fog végbemenni (egy két héttel ezelőtti beszéde pont erre volt kihegyezve). Almunia persze reméli, hogy a magyarok elhiszik a fenyegetéseit, és a következményektől megrettenve megkettőzik erőfeszítéseiket.

Nagy kérdés az is, hogy a biztos meg tudja-e győzni az EB-t - illetve elsősorban az elnököt, José Manuel Barrosót -, hogy érdemes egy ilyen komoly buliba belevágni, majd pedig, hogy a EB meg tudja-e győzni a tagállamok többségét. Nem könnyen: az eljárás messzemenő politikai kérdéseket vetne fel, és könnyen elrettentené a tagállamok nagy részét. Nem csak arról van szó, hogy a kohéziós alapokból részesülő (főleg déli és keleti) államok aligha akarnának precedenst teremteni a magyarok ilyetén módon való megbüntetésével. Arról is, hogy a tagállamok általában rosszul tűrik, ha az uniós intézmények megfeszítik izmaikat, és demonstrálják erejüket velük szemben - különösen, ha ez egy ilyen ultraérzékeny területen történik, mint a költségvetési politika. A németek és a franciák miatti összeütközés a tagállamokkal 2003 novemberében, amiből az EB véres fejjel vonult vissza, a költségvetési szabályok roncsát húzva maga után, elsősorban ezt mutatta meg.

A számok

Az EB múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott előrejelzései a magyar hatóságoknál lényegesen borúlátóbban ítélik meg a költségvetés jövőbeli alakulását. Az EB-jelentés szerint a magyar államháztartás hiánya az idei 6,1 százalékról 2006-ban 6,7 százalékra, majd 2007-ben 6,9 százalékra nő, ha nem történnek vál-tozások. Összehasonlításul: a Pénzügyminisztérium 2006-ra 4,7 százalékot tervez. Az EB szerint a 2006-os büdzséből hiányoznak a kiadáscsökkentést célzó jelentős strukturális reformok, miközben a kormány által tervezett adócsökkentések értéke eléri a GDP körülbelül 1 százalékát.

Neked ajánljuk