Magyar filmstúdióval is összeérnek a szlovák korrupciós ügy szálai

  • narancs.hu
  • 2021. március 19.

Külpol

Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós botrányáról van szó.

Több mint tízmillió euró kenőzpénzt oszthattak szét a szlovák Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül - írja a 444.hu. Az Állattenyésztő-ügynek eddig 21 gyanúsítottja van, ahogy írják, ez Szlovákia eddigi  legnagyobb korrupciós botránya.

Az ügynökség korábbi vezetőjét 10 hónapra le is tartóztatták, ám ezután februárban a vizsgálati fogságból óvadék ellenében elengedték.

Az ügy egyik szála ráadásul Magyarországra vezet, írja a 444.hu a parameter.sk DenníkN nyomozásáról beszámoló cikk alapján. A lap újságírói a vizsgálati fogsággal kapcsolatos bírósági papírokban találták meg, hogy mely cégeken keresztül fizették ki a csúszópénzeket. 

Ezek egyike a pozsonyi székhelyű Porargo, ők a gyazdáknak 2018 és 2020 között túlárazott tanácsadási díjakat számláztak ki. Hozzájuk kapcsolható az ügy magyar szála, ugyanis a cég 2016 óta a budapesti székhelyű Filmteam stúdióhoz tartozik. A Filmteam jogi képviselője úgy nyilatkozott, egyelőr nem tudnak semmit mondani a témában, ugyanis nem tájékoztatták őket arról, mi szerepel a nyomozati anyagban. Az ügyvéd állítása szerint a Fimteam „szlovákiai vállalkozás céljából” szerzett részesedést a pozsonyi cégben - írják.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.