Malajzia

Biztonsági játék

  • - kovácsy -
  • 2013. június 10.

Külpol

Anwar Ibrahim utoljára a 90-es évek közepén állt ennyire közel ahhoz, hogy Malajzia miniszterelnöke legyen - igaz, akkor még ifjú, feltörekvő kormánypárti politikusként, viszont máris az ország második embereként. Hogy aztán mégis másként alakultak a dolgok, abban nem kizárólag a Najib Razak vezette kormánykoalíció népszerűségének volt szerepe.

A vasárnapi választásokon az utóbbi, a Barisan Nasional (BN - Nemzeti Front) 133-at szerzett meg a 222 parlamenti mandátumból, ami bőven elég az abszolút többséghez, kevés azonban a kétharmadhoz, amit öt éve vesztett el. A világ legrégebben (1957, Malajzia függetlenné válása óta) kormányzó koalíciója, ezen belül az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet, az UMNO annak a (ma 87 éves) Mahathir Mohamad 1981 és 2003 közötti kormányfőnek a letéteményese vagy szellemi örököse, akinek a nevéhez az ország modernizációs pályára állítása, másrészt egy jogkorlátozó, autoriter és korrupcióval átszőtt rendszer kialakítása köthető. A rezsim egyik sarokköve a már korábban meghirdetett új gazdaságpolitika, a maláj NEP, amelynek lényegi eleme egyfajta

negatív numerus clausus,

tehát annak a rögzítése, hogy a gazdasági élet fontos pozícióiban, a közszolgálatban vagy éppen az egyetemekre felvettek között legalább mekkora százalékot kell betöltenie "a föld népének", a bumiputráknak, vagyis a maláj őslakosoknak. Maga a kérdés amiatt vetődött fel, mert a brit fennhatóság idején sok kínai és valamivel kevesebb indiai költözött az apró maláj szultánságok területére, amelyekből később államszövetség alakult. A beköltöző iparosokból és kereskedőkből egy jómódú városi réteg alakult ki, és a hivatalos elképzelések pozitív diszkrimináció útján gondolták ezt az egyenlőtlenséget orvosolni, miután 1969-ben a csőcselék kínai tulajdonú boltok felgyújtásával, százak meggyilkolásával adott hangot elégedetlenségének. (Jelenleg a lakosságon belül a malájok 67, a kínaiak 25, az indiaiak 7 százalékot képviselnek.) Az előírások az évek során az ellenkező irányú társadalmi nyomás hatására, illetve kiéleződésük megelőzésére enyhültek. A maláj egyetemeken például a helyek legalább 70 százalékát bumiputráknak tartják fenn, így a többiek részben magán- vagy külföldi intézményeket kénytelenek választani. Ebből egyrészt az következik, hogy egy részük haza sem tér, másrészt az, hogy a malájokat kevéssé ösztönzi a versenyhelyzet hiánya, így a képzettségi különbségek gyakorlatilag fennmaradnak.

Az örök vesztes: Anwar Ibrahim

Az örök vesztes: Anwar Ibrahim

Fotó: Europress Fotóügynökség

Ami pedig a gazdasági életet illeti, a maláj kézben lévő cégek támogatása - például állami megrendelésekkel - melegágya a korrupciónak, és amúgy is csak egy szűk kiváltságos réteg érdekeit szolgálja. Ezt ismerik fel újabban a fejlettebb, vagyis kevésbé mezőgazdasági jellegű szövetségi államokban azok a (főleg városi és főleg fiatal) malájok, akik az ellenzéki tábort gyarapították az elmúlt években. A fejlettségi különbségek jelentős részben a természeti adottságok függvényei, a legkevésbé fejlett Kelet-Malajzia (Malaysia Timur), amely nem is a Maláj-félszigeten, hanem Borneó északi részén található, és két nagy, de kevéssé népes szövetségi államból (Sarawak, Sabah) áll.

Sabah egyik szavazókörzetében semmivel sem magyarázható növekedést mértek a regisztrált szavazók számát illetően, de másutt is tapasztaltak hasonló változást, és még furcsább volt, hogy ez gyakran olyan körzetekben következett be, ahol a kormánykoalíciónak csak szűk többséggel sikerült győznie.

Ellenzéki vádak szerint manipulálta az eredményt az állítólagos vendégmunkások leszavaztatása a kormánykoalíció javára, illetve az is, hogy az előre leszavaztatott kétszázezer rendőr és katona ujját megjelölő tinta távolról sem bizonyult letörölhetetlennek. A választókörzetek lakosságszáma szélsőségesen eltérő, ebből adódik, hogy a 133:89-es mandátumarány-nyal ellentétes irányú szavazati arány áll fenn: míg az MB-re 5,24 millióan, a Pakatan Rakyatra (PR, A Nép Szövetsége) 5,62 millióan voksoltak, hiába osztogatták zsákszámra a rizst a kormánykoalíció választási gyűlésein.

A PR ezzel szemben inkább csak adományokat gyűjtött, és a változásért kampányolt. A pártszövetség három fő oszlopa a PR kormányfőjelöltje, Anwar Ibrahim vezette Népi Igazság Párt (Party Keadilan Rakyat) mellett egy főleg kínaiakat vonzó és egy mérsékelt iszlamista - pontosabban: "iszlamista demokrata" - formáció. Anwar Ibrahim régi játékos a maláj politikai életben, sokáig egyenesen Mahathir Mohamad reménybeli örökösének számított. Ellentéteik a hatalmi visszaélések rendszerét érő bírálatai kapcsán mérgesedtek el, és végül kevéssé alátámasztott korrupciós vádak ürügyén Mohamad menesztette. Bíróság elé kellett állnia homoszexuális kapcsolat vádjával is (ez Malajziában elvileg büntetendő, gyakorlatilag ritkák a vádemelésig jutó esetek). Évekkel később őt is felmentették, és 2008-ban sikerült visszatérnie a politikai életbe képviselőként, egyszersmind az ellenzék vezéregyéniségeként. A rakyat, a politikai értelemben vett nép szemében főleg a korrupció teszi ellenszenvessé a jelenlegi kormányt - az ügyek sokasága egészen Nadjib Razak személyéig érinti a rezsimet (francia tengeralattjárók vásárlásakor, még védelmi miniszterként engedett állítólag a csábításnak). A másik kampánytéma a megkülönböztetés rendszere volt, de természetesen a fiatal választók számára az ubah, a változás is elég erős hívószó volt a kampányban. Mint láttuk, ez elegendőnek is bizonyult a szavazatok többségének az elnyeréséhez. A győzelemhez viszont az adott körülmények között elsöprő többség kellett volna, aminek legfőbb akadálya részben a kormány eddigi jó gazdasági teljesítménye, részben a soha ki nem próbált ellenzéki koalíció kockázatos volta lehetett.

Neked ajánljuk