Bár egy ideje törékeny tűzszünet él a Gázai övezet és Izrael között, a rakétatámadások ismétlődése csak idő kérdése. A támadások eddig főleg a déli területeket fenyegették, a nagyvárosokban, mint Tel-Aviv vagy Jeruzsálem, nem volt veszély. Ám most Irán segítségével komolyabb fegyverekhez jutottak a palesztin támadók, így pár rakéta elérte az eddig elérhetetlennek számító városokat is.
"Nem tudom, mi a megoldás. De hosszú távon az lenne, ha mindkét fél elgondolkozna, miért fél a másiktól - mondja Judit. - Ha az oktatásban megjelenne a másik oldal - Izraelben az újabb tankönyvek már ismertetik az arab kultúra alapjait. Ma egy izraeli biztonsági okokból nem teheti be a lábát a palesztin területekre, csak mint katona. Vagyis a félelem kiküszöbölése lehetne a megoldás, az, hogy átéljük, a másik oldalon is emberek vannak. Ha Izrael legyőzné a traumatizáltságot, ha az itteniek meg tudnának nyugodni, és kialakulna bennük felelősségérzet a legyőzöttek iránt is, akkor máshogy lehetnének a dolgok. A visszacsapások, a katonai, hatalmi alapú gondolkodás nem old meg semmit, még rövid távon sem. Persze a folyamatos rakétatámadások mellett, és az Izrael eltörlését célul kitűző iráni politika fenyegetettségében nehezen várható, hogy bárki legyőzze a félelmét, és kiteljesedjen benne az ország támadói iránti felelősségérzet."
Judit kilenc éve él megszakításokkal Izraelben, egyetemista, majd levéltáros volt, jelenleg történész hallgató. Emlékszik még a 2000-ben kezdődött és négy éven át tartó második intifádára, amikor öngyilkos merénylők robbantották fel magukat buszokon, éttermekben, emlékszik, ahogy méregették egymást az utasok, ahogy a félelem szinte tapintható volt, de aztán békésebb idők jöttek. Jeruzsálemben évek óta nem volt civil terroráldozat. A lány Dél-Jeruzsálemben lakik, ami azért veszélyesebb, mert délről jönnek a rakéták. Lakásában nincs óvóhely, noha ez viszonylag megszokott helyiség az izraeli házakban. Eddig kétszer szólalt meg a támadást jelző légvédelmi sziréna. "Onnantól kezdve másfél perced van a becsapódásig. Az újabb rakétákkal sem lehet nagyon pontosan célozni, a repeszek viszont több száz méteres körzetben okozhatnak sérülést, halált" - mondja. Akit az utcán ér a riadó, a legjobb, ha egy fal tövébe húzódva lefekszik a földre, így a fal felől védve van, a repeszek pedig magasabban repülnek.
"A félelem folyton benned van, nem lehet rendesen dolgozni. Az első riadónál azt hittem, csak próba, de a lépcsőházban ülve hallottuk a pukkanást, és a tapasztaltabbak rögtön mondták is, hogy ez messze volt. Az emberek valamelyest megszokták már a fenyegetettséget, és nagyon jól értesültek: a tel-avivi merényletet követő percekben azonnal idegenek mutogatták egymásnak a felrobbant buszról készült képeket." Judit nem magát félti elsősorban, hanem a szeretteit - a barátja épp Tel-Avivban volt a robbanás idején. "Nem értem az arabokat, Jeruzsálem harmada arab, itt van a Sziklamecset, ami az iszlám egyik szent helye, és a világ egyik legszebb muzulmán temploma. A gázai rombolás képeinek bemutatása az európai médiában a palesztinok iránti szimpátiát erősíti - de milyen üzenete volna egy jeruzsálemi arabok közé csapódó rakétának?"
A lány két másik magyarral lakik együtt, akik mindannyian máshogy reagáltak a támadásokra - egyikük hárított, kirekesztette az egész történetet, és nem akarta hallani a híreket, a másik pedig az alapvető információk segítségével higgadtan próbálta feldolgozni az eseményeket. Magyar barátnőjük azt fontolgatta, hogy hazajön, mivel nehezen viseli a támadásokat, Judit maga is hadarva beszéli ki a történteket a telefonba, érezhetően megkönnyebbül a végére. Pedig Jeruzsálemet csak két támadás érte. Mit szóljanak azok a dél-izraeliek, akiknek naponta 30-40 támadást kell átélniük úgy, hogy sokkal kevesebb idejük marad a menekülésre egy-egy légiriadónál? S akik már évek óta így kénytelenek élni? A támadások után összeomlik a mobilhálózat, mindenki hívja a családját, a szeretteit, jól vagytok, megvagytok-e? Éli az ember az életét, de nem is kell sziréna, hogy görcsbe ugorjon a gyomrod - elég hallani a híreket.
"Mivel Gázában semmi nincs, se gazdaság, se tőke, se tudás, azt hiszem, Izraelnek kellene helyettük is okosnak lennie, de erre kevés az esély, ha közben támadnak minket - jegyzi meg Judit, hozzátéve: A támadások mindig összerántják az amúgy ezer megosztottságtól terhes zsidó államot. Például az itt élő milliós lélekszámú volt szovjet bevándorlóban is rengeteg a trauma, a félelem, így többségük minden támadásra azonnal militáris választ követel - így fordul visszájára az arab taktika. A palesztinok leginkább áldozati szerepben jelennek meg a médiában, pedig nagyrészt az Izraelt érő állandó támadások akadályozzák az izraeli main-stream mentalitás változását. Tudom, hogy az európai és a magyarországi média is szelektál, a palesztin áldozatokra fókuszálnak. Nem láttam képeket arról a Rishon LeZion-i házról, melynek három emeletét levitte egy Gázából kilőtt rakéta. De láttam tankra támaszkodó imaszíjas, fohászkodó izraeli katonát."
