Ezt a lépést az alkotmánybíróság elmarasztalta, és visszahelyezte jogaiba a régi parlamentet, de a következő hónapokban érdemi döntések nem születtek. Eredetileg szeptemberre tűzték ki az új választásokat, de elhalasztották őket december-januárra. Pár hét híján csaknem egy évnek kellett eltelnie, mire a frissen megválasztott parlament összeülhetett. A törvényhozásnak, amelyben a Muszlim Testvériség és a náluk szélsőségesebb iszlamisták együttesen kétharmados többséggel rendelkeznek, az egyik fő feladata annak a testületnek a megválasztása volt, amely kidolgozza az új alkotmányt, hogy aztán ennek a rendelkezéseit figyelembe véve meg lehessen választani az immár "végleges" képviselő-testületet. Az első nekifutásra felállított alkotmányozó tanács összetételét az ellenzéki pártok hevesen vitatták, de a kérdésről elterelte a figyelmet az elnökválasztás, amelyet már csak minimális többséggel nyert meg a Muszlim Testvériség jelöltje, Mohamed Morszi. Hogy miért, arra az a legkézenfekvőbb válasz, hogy immár másfél évvel a fordulat után az egyiptomiak nem érzékeltek - mert nem is érzékelhettek - különösebb változást a hétköznapjaikban, életkörülményeikben, és emiatt megerősödött a bizalmuk a régi rendszerhez szekuláris nézetei miatt talán jobban asszociálható, gazdasági kérdésekben viszont a szakszerűség benyomását meggyőzőbben keltő csoportokat is felölelő baloldali, illetve liberálisnak nevezett pártok színes és kaotikus egyvelegében. Ennek az oldalnak a karakterét végül is alapvetően azok a fiatal aktivisták jelölték ki, akik a korszerű információtovábbítási lehetőségeket kihasználva a forradalom élgárdáját alkották.
A FELT időközben elrendelte az ideiglenes parlament feloszlatását, az új államfő azonban visszahelyezte jogaiba a törvényhozást. Morszinak néhány hónap alatt általános meglepetésre konfliktusmentesen sikerült visszaszorítania
a hadsereget a laktanyákba,
miközben az alkotmányozást immár egy új, kiegyensúlyozottabban összeállított testület végezte, de az ellenzék ennek az elfogulatlanságát sem látta biztosítottnak, sőt egyes, az alkotmánybírósághoz intézett beadványok létezésének a forrását, magát a parlamentet - pontosabban megválasztásának a körülményeit - minősítették a korábbi feloszlatáskor már elhangzott jogi érvekhez kapcsolódva illegitimnek. Ezt az álláspontot persze meggyőzően ellentételezhetik az új alkotmány elfogadása után kiírandó új választások.
Csakhogy éppen az új alkotmány körül mélyültek el azok a konfliktusok, amelyek az elmúlt hetekben a tavalyi Tahrir téri megmozdulásokhoz mérhető, végül már halálos összecsapásokba torkolló tüntetésekhez vezettek. Az ellenzék képviselői ezúttal nem fordítottak rögtön hátat a tanácsnak, viszont novemberben sorra távoztak, miután elkezdtek kirajzolódni a paragrafusok konkrét körvonalai. A világsajtó egyelőre megosztott annak megítélésében, hogy az új egyiptomi alaptörvény tervezete mennyiben felel meg a demokratikus normáknak. Azt senki sem állítja, hogy kifejezetten iszlamista, jogokat, jogegyenlőséget sértő irány volna kiolvasható a tervezetből, azt viszont általában megjegyzik, hogy egyes előírások túl tágak, sokféle értelmezési lehetőséget kínálnak. A diszkrimináció csupán általánosságban megfogalmazott tilalmát említik főleg ebben az összefüggésben, amely nem részletezi, hogy mondjuk a nők vagy más vallások esetében konkrétan is érvényesíteni kell a tiltást. Vannak, akik sérelmezik, hogy a sariára vonatkozó minden kérdésben ki kell kérni az Azhar Egyetem vallási jogtudósainak a véleményét, mert ez egyfajta szürke zónát alakít ki egyház és állam viszonyában. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pedig azt rótta föl pár nappal ezelőtt az alkotmányozóknak, hogy nem foglaltak bele a tervezetbe egy sor olyan nemzetközi emberi jogi megállapodást, amelyhez annak idején Egyiptom is csatlakozott.
Az alkotmányozó tanács törvényességét kétségbe vonó indítványok sorsa az ősz folyamán egyre inkább úgy alakult, hogy olyan alkotmánybírósági döntésre lehetett számítani, amely ismét csak feloszlatja a testületet, és akkor kezdődhet a folyamat elölről. Az igazságszolgáltatás különböző szintű szervei (ezek a bírói testületek valóban nem tekinthetők teljes mértékben függetlennek a bukott rendszertől) már eddig is sokat bosszantották akadékoskodásukkal a hatalom egyértelmű megragadásában érdekelt Muszlim Testvériséget, és magát Morszit, a Testvérek egyik egykori vezetőjét. Az alkotmányozás további késlekedésének lehetősége november 22-én arra késztette az államfőt, hogy kiadjon egy dekrétumot, melynek értelmében lényegében teljhatalommal ruházta fel magát, leszögezve ráadásul, hogy döntéseit az igazságszolgáltatás sem bírálhatja felül.
Ettől kezdve az ellenzéki elégedetlenség immár kifejezetten ellene, e kétségkívül diktatúraszagú akció ellen irányult. Két nappal később ellenzéki pártok és közéleti személyiségek részvételével meg is alakult a
Nemzeti Megmentési Front
(NMF), amely egyebek mellett dekrétuma visz-szavonására és új, a mostaninál reprezentatívabb alkotmányozó gyűlés megalakítására szólította fel az elnököt. Újabb két nap elteltével Morszi részben engedett, amennyiben felülbírálhatatlan teljhatalmát a "szuverenitást érintő" kérdésekre korlátozta. Az alkotmányozás ügyében viszont nemhogy nem engedett, hanem keresztülvitte, hogy a gyűlés egyetlen, tizenhat órás ülésen, az ellenzék bojkottja ellenére véglegesítse a tervezetet, ő pedig ahelyt népszavazást írt ki a tervezetről, mégpedig december 15-ére. Ez azt jelenti, hogy ha a referendumon többséget kap az új alkotmány - ami szinte biztosra vehető, hiszen a lakosság a helyzet stabilizálódásában, nem pedig a demokrácia finom részletkérdéseinek a tisztázásában érdekelt -, már ki is lehet írni az új parlamenti választásokat. Ez pedig biztosítja, hogy a vallásos erők még időben, a romló gazdasági helyzet miatt csökkenő népszerűségük ellenére nagy eséllyel megőrizhessék a többségüket.
Ez az erőltetett menet persze csak fokozta az ellenzék dühét, a szaporodó tüntetők már nemhogy az elnök lemondását, de egyenesen a bebörtönzését követelték. December 5-én az elnöki palota előtt összecsaptak a Muszlim Testvérek ellentüntetőivel, és ez már halálos áldozatokhoz vezetett. Morszi tárgyalásokat javasolt az NMF-nek, emez visszautasította. "Most neki kell lépnie" - szögezte le Mohamed ElBaradei, a Nemzetközi Atomenergia Hivatal egykori igazgatója, a front egyik vezetője. Az elnök lépett is, amennyiben még tovább engedett saját megfellebbezhetetlen átmeneti teljhatalmát illetően, a december 15-ei népszavazáshoz viszont - legalábbis lapzártánk idején - változatlanul ragaszkodik, mondván, hogy ennek lebonyolítását a katonaság segítségével kívánja biztosítani. Az ország mély megosztottságát viszont nyilvánvalóvá tette, hogy az elmúlt napokban az alkotmánytervezetet ellenző megmozdulások során a Muszlim Testvériség egy sor irodáját is feldúlták, ami a jelenlegi hatalmat elutasítók elégedetlenségének elemi erejére utal. A másik oldal viszont azt várja Morszitól, hogy ne engedjen a "liberálisoknak", amit csak erőszakkal tehet meg. Polgárháborús veszélyről talán korai beszélni, de annyi biztos, hogy a válság gyors megoldására nem lehet számítani.
