Burundi

Megelégelték

  • - kovácsy -
  • 2015. június 21.

Külpol

Mindössze három napig tartó puccskísérlet bukott meg a múlt héten Burundiban. Borúlátó vélemények szerint ezzel még semmi sem ért véget, és a külvilág is – az ENSZ-től kezdve az Európai Unión át a regionális szervezetig, a Kelet-afrikai Közösségig – izgatottan sür­gette az elnöki hatalom helyreállítását.

Ez végül csak részben történt meg, amennyiben az elnök újból elfoglalta helyét a palotájában, és azon melegében kirúgott három minisztert, miközben tovább folytatódik a hajtóvadászat az államcsínykísérlet irányítójának és elmenekült vezetőinek kézre kerítésére. A szervezkedésben összesen 11 tábornok vett részt, és a többségük még szabadlábon van – nem biztos, hogy Burundi határain belül.

Az összefüggések megértéséhez ismerni kell néhány alapvető tényt. Burundi bizonyos értelemben Ruanda testvérországa: túl azon, hogy közös határuk van, mind a kettő kis területű, erősen túlnépesedett, és itt is volt idő, amikor polgárháborúvá fokozódott a hutu-tuszi konfliktus. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Burundi 1962-es függetlenné válása után (gyarmatként is együtt kezelték Ruandával, Ruanda-Urundi néven) évtizedekig nem szűntek meg a fegyveres konfliktusok. Legutóbb 1993 és 2005 között zajlott egy elhúzódó polgárháború, háromszázezer halottal. Ebben az időben a hadsereg tuszi irányítás alatt állt, és a hutu felkelők ebben és egyebekben arányosságot követeltek. Végül ez meg is valósult az arushai egyezmény keretében, amely kiegyensúlyozottabb berendezkedést írt elő Burundi számára. Ekkor került az ország élére Pierre Nkurunziza, aki azóta már két elnöki cikluson van túl, most pedig bejelentette igényét az indulásra a harmadikon is. Amikor ez április végén formálisan megtörtént, tüntetések kezdődtek, és kevéssel a korábbi polgárháborús menekültek utolsó kontingensének a hazatérését követően máris újabb menekültáradat indult el a szomszédos országokba. A fő célpont Tanzánia, ahol viszont éppen mostanában vettek vissza a befogadói nagyvonalúságból. Így a menekültek zöme a határon – vagyis a Tanganyika-tó túlsó partján – él táborokba zsúfolódva, úgyhogy már ki is tört a kolerajárvány.

Hangsúlyozni kell, és minden helyi vélemény hangsúlyozza is, hogy Nkurunziza ellenzéke egyáltalán nem etnikai alapon szerveződött, és ezzel kapcsolatban felmerült az is, hogy az 1994-es ruandai népirtás előtt is vegyes nemzetiségű volt az ellenzék, csak éppen a tuszikra fogták az egyenetlenség szítását. Ez elvileg megtörténhet Burundiban is, habár a törzsi hovatartozás szempontjából – az ­aru­shai egyezmény jóvoltából – kiegyenlített hadsereg komoly akadályát jelenti az etnikai viszonyok elmérgesedésének. Olyannyira így van ez, hogy miközben az elnök hutu, a puccsisták vezetője, Godefroid Niyombare is az.

Az elégedetlenség célpontja pedig egyértelműen Nkurunziza. Hogy miért? Először is az arushai egyezmény világosan leszögezi, hogy államfő csak két egymást követő ciklusban lehet valaki. Ezzel kapcsolatban az elnök alkotmánybírósági állásfoglalást kért, a magas testület pedig alázatosan megállapította, hogy Nkurunziza első elnöksége nem ér, mert akkor csak a parlament, nem pedig a nép választotta meg. Az egyetlen ellenszavazó pedig elmenekült Ruandába, tartva a bosszútól. Meglehetősen diktatórikus módon gyakorolja a hatalmat az egykori fegyveres felkelő, akit állítólag azért jelöltek elnöknek fegyvertársai, más szóval a hosszú nevű CNDD-FDD jelenlegi kormánypárt vezetői, mert felsőfokú végzettsége volt. Hogy mi a baj vele, az könnyen kiolvasható néhány alapvető adatból, és ezek közül kettő mindent elmond. Először is Burundi a világ második legszegényebb országa, aminek hátterében az egészen szélsőséges mértékű korrupciót láthatjuk. Csak egy friss példa: a Szomáliában békefenntartóként szolgáló burundi katonák részére az ENSZ-től átutalt 25 millió dollárnak egyszerűen lába kelt.

Nkurunziza a tiltakozások, az elégedetlenség elfojtására pártja ifjúsági szervezetét használja, amely az Imbonerakure nevet viseli. Ez azt jelenti, hogy „akik messzire látnak”, igazából azonban a kezük ér messzire, már csak azért is, mert országosan ötvenezer fős tag­ságuk van, amely vidéken egyfajta terrorisztikus, diktatórikus hatalmat gyakorol. Több hír is szól arról, hogy a hadsereg egyes vezetői, akik képtelenek ki­lépni a felkelés egykori viszonyai közül, a készenlét kényszeréből, több ízben fegyvereket is osztottak nekik, és a nevükhöz már jó néhány gyilkosság gyanúja fűződik. Ők azok, akik leverik az ellenzéki pártok emblémáit, megzavarják, ellehetetlenítik a gyűléseiket, éjszakai őrjáratokat tartanak, letartóztatnak embe­reket, megverik, pénzbüntetésekkel sújtják őket.

Érthető tehát a puccskísérletig mélyülő elégedetlenség, amely mindazonáltal csak egy kisebbséget mozgat meg. Maguk az ellenzéki pártok ismerős módon képtelenek arra, hogy együttműködjenek, és közös jelöltet állítsanak Nkurunzizával szemben. A puccsot ünneplő hangulatnak azonban nem szakadt vége, amikor az elnök bejelentette, hogy visszavette a hatalmat, amelyet nem is igazán ragadtak el tőle, hiszen a puccs idején Tanzániában volt, ahol egyébként éppen hazája közállapotairól zajlott regionális tanácskozás. Utána pedig némi késéssel hazatért. A tüntetések viszont tovább folynak, de ez aligha bírja jobb belátásra Nkurunzizát. Talán nagyobb a hatása a szomszédos országok javaslatának, hogy legalábbis halassza el a választásokat, amelyek után a jelenlegi feszült helyzetben könnyen kiéleződhetnek, sőt akár etnikaivá is torzulhatnak a mostani ellentétek.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.