Meghalt Silvio Berlusconi

  • narancs.hu
  • 2023. június 12.

Külpol

86 évet élt. Az egykori miniszterelnök leukémiás volt.

Meghalt Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő

milánói San Raffaele kórházban – írja a Corriere. A háromszoros volt olasz kormányfő, a Forza Italia párt alapítója és vezetője, a Mediaset médiacég vezetője 86 éves volt.

Berlusconi áprilisban került kórházba, a San Raffaele intenzív osztályára, akkor derült ki, hogy a volt kormányfő leukémiás, és tüdőfertőzést kapott. 45 nap után, május 19-én engedték ki, de múlt pénteken megint kórházba vitték. Előtte, május végén még úgy nyilatkozott, esze ágában sincsen nyugdíjba menni.

Mint ismert, Berlusconi ingatlanos vállalkozóként kezdte karrierjét, majd médiavállalatot alapított, a nyolcvanas évek végére övé volt a legnagyobb televíziós és marketing vállalatcsoport, három országos tévécsatornával, napi- és hetilapokkal, filmgyártó és -forgalmazó cégekkel. 1994-ben frissen alapított pártjával, a Forza Italiával megnyerte a választásokat, a kormánykoalícióba bevonta az Északi Liga és a posztfasiszta Nemzeti Szövetség pártokat is.

Ezt követően még kétszer volt kormányfő, legutóbb 2011-ben, amikor Mario Monti szakértői kormánya követte őt. Pártja befolyása időközben csökkent, a legutóbbi választásokon már csak 7 százalékot értek el, ám a Forza Italia jelenleg is tagja a Giorgia Meloni vezette kormánykoalíciónak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.