Meghiúsultak a koalíciós tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szélsőjobboldal között

  • narancs.hu
  • 2025. február 12.

Külpol

A mérsékeltek szerint az FPÖ felelős a kudarcért, akiknek nagyon is kapóra jöhet a fiaskó.

Meghiúsultak az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szabadságpárt (FPÖ) közötti koalíciós tárgyalások, Herbert Kickl, az FPÖ elnöke szerdán hivatalosan visszaadta a kormányalakítási megbízást, és erről délután tájékoztatta Alexander Van der Bellen szövetségi elnököt - írja a Der Standard.

A Néppárt szerint Kickl a felelős a kudarcért. Christian Stocker, az ÖVP vezetője a sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az FPÖ tehető felelőssé a tárgyalások megszakadásáért, és Kickl követelései veszélyeztették Ausztria biztonságát. Az ÖVP kompromisszumkész volt, de az FPÖ elutasította a javaslatukat, amely szerint a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium ÖVP-irányítás alatt maradt volna. Az ÖVP felajánlotta, hogy a belügyminisztériumot kettéválasztják, és az FPÖ külön minisztériumot kap a migráció ügyének. Ám a szélsőjobboldal ezt a javaslatot elutasította.

Ez azt jelenti, hogy továbbra is bizonytalan marad a helyzet Ausztriában. A koalíciós tárgyalásokat hetek óta belső feszültségek és viták kísérték: noha eleinte mindenki elhatárolódott a szélsőjobboldali FPÖ-től, és szó sem volt arról, hogy koalíciós partnerre talál Kickl pártja, később a Néppárt jelezte, hogy kész a tárgyalásra. Az FPÖ és az ÖVP közötti konfliktusok végül az elmúlt héten éleződtek ki, amikor a várakozások ellenére nem sikerült alapvető megállapodásra jutniuk. Az ÖVP rendkívüli pártvezetőségi ülést hívott össze, és „nehéz időszakról” beszélt.

A tárgyalások kudarca után Alexander Van der Bellen szövetségi elnök nyilatkozatot ígért, Kickl késő este kívánja először kommentálni az eseményeket. A bizonytalan helyzet miatt az FPÖ főtitkára, Christian Hafenecker új választásokat sürget. Amit az FPÖ az előrejelzések szerint még meggyőzőbb eredménnyel nyerne.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.