A vád, miszerint Lech Walesa a 70-es években spicliként működött, nem először bukkan fel a lengyel közéletben. A szabad Lengyel Köztársaság első elnöke mindeddig sikeresen védte meg a becsületét - ám két történész őszre nagy leleplezést ígér. A botrány már most kitört.
*
"Legmélyebb tiszteletünket, bizalmunkat és szolidaritásunkat fejezzük ki Lech Walesa iránt. Felhívással fordulunk az ország minden polgárához, hogy mondjon nemet a Walesa ellen irányuló gyűlölet- és lejáratókampányra, amely elpusztítja a lengyel nemzeti emlékezetet."
"Nem ismerjük a Nemzeti Emlékezet Intézete kutatóinak munkáját, s ezt majd csak a megjelenést követően ítélhetjük meg. Elismervén Lech Walesának Lengyelország történelmében játszott kiemelkedő szerepét, egyúttal nem mehetünk el szó nélkül azon törekvések mellett, amelyek a kutatói és szólásszabadságot fenyegető légkört igyekeznek kialakítani."
Ez a két álláspont feszül egymásnak bő két hete a lengyel belpolitikában. A tét látszólag egy könyv, amit az ottani történeti hivatal, a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) két munkatársa írt, s amely ősszel lát majd napvilágot. A két kutató nem mindennapi ajándékkal kíván "kedveskedni" Lech Walesának, a Szolidaritás szakszervezet egykori legendás vezetőjének, a kommunista rendszer elleni küzdelem emblematikus figurájának, az 1990 utáni demokratikus Lengyelország első államfőjének. Az apropó: októberben lesz negyedszázada, hogy Walesa megkapta a Nobel-békedíjat.
A szerzők úgy vélték, legfőbb ideje, hogy kiszivárogtassanak bizonyos részleteket. Jómagam úgy másfél éve hallom megbízhatóan informált lengyel barátaimtól, hogy az IPN-ben fellelhető néhány olyan irat Walesa 1970-76 közötti időszakáról, aminek a nyilvánosságra hozatala némileg kényelmetlen lehet. Az 1970-es tengermelléki munkáslázadások kegyetlen vérbe fojtásakor a 27 éves Walesát - ő ekkor kezdte meg küzdelmét a rendszerrel - a kommunista állambiztonság őrizetbe vette, s azzal a feltétellel "adták vissza a cipőfűzőjét", hogy aláír egy papírt, mely szerint a jövőben nem folytat felforgató tevékenységet a "szocialista haza" ellen. A kisgyermekes családapa aláírt (ezt-azt), már csak azért is, mivel a szabad levegőn immár nyugodtan gondolhatta, hogy a szervek tehetnek neki egy szívességet. Ezután még többször berendelték őt, s maga Walesa sem tagadja egyik életrajzi könyvében egy homályos célzás erejéig: "ezekből az ütközetekből nem teljesen tisztán kerültem ki". A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Walesával kapcsolatosan hetven állambiztonsági dosszié és rengeteg mikrofilm maradt meg, de nem titok, hogy a rendszerváltás környékén nagyjából ugyanennyit semmisítettek meg vagy "spájzoltak be" a jobb időkre - mindenki ízlése szerint tippelhet az elkövetőkre.
Walesa számos ellenfelet, sőt ellenséget szerzett magának a korábbi Szolidaritásból, amelynek az egységét maga verte szét, hogy ezzel is erősítse pozícióját. Az őt érintő első ügynökbotrány 1992-ben robbant ki, amikor a jobboldali Jan Olszewski kormányfő utasította belügyminiszterét, hogy gyorsan állítson össze egy listát, amivel az egykori harcostársakat kompromittálhatja. A névsort nem meglepő módon maga Walesa nyitotta, akire a "Bolek" (magyarul "Bolka") fedőnevet aggatták a nálunk is jól ismert rajzfilmből (ő a magas, fekete hajú fiúcska). Azóta fel-felbukkan a vád ellene, hogy az 1970-es évtized első felében ily módon
árulta el és nyomta fel
a társait. Ez utóbbi minden bizonnyal nem igaz, az új források legfeljebb azt igazolhatják, hogy Walesát beszervezték, de érdemi tevékenységet nem végzett, majd 1976-ban nyíltan szembe is fordult a titkosrendőrséggel (egyébként ekkor rúgták ki a munkahelyéről is).
A kitörni készülő botrány hátterét nem is itt kell feltétlenül keresni, hanem az aktuális lengyel politikai felállásban. A tavaly őszi parlamenti választásokon vereséget szenvedett a radikális-jobboldali Törvény és Igazságosság (PiS), amelyet a Kaczynski ikerpár fémjelez. A bukott miniszterelnök, Jaroslaw és a jelenlegi államfő, Lech Kaczynski Walesa legádázabb ellenfelei (miután 1993-94-ig legbizalmasabb emberei közé tartoztak), de ő sem marad adósuk: kőkeményen kritizálta a PiS-korszakot, és minden eszközzel támogatta a győztes Polgári Platformot. Ennek folyományaként Donald Tusk miniszterelnök elhatározta, hogy kormánya "nemzetközi arcává", utazó nagykövetévé teszi Walesát, a legismertebb élő lengyelt.
A PiS és mindazok, akik zsigerből nem bírják Walesát, csak az alkalmat lesik, hogy befeketítsék, míg Tusk és köre csak "patyolattisztán" tudja őt elképzelni (még akkor is, ha egy 1970-es papír semmit sem von le Walesa hatalmas érdemeiből). A lengyel sajtó tavaly novemberben arról cikkezett, hogy Tusk személyes megbízottja felkereste az IPN vezetőjét, hogy lebeszélje őt a tervezett publikációról - sikertelenül. A PiS-szel szemben álló lengyel közéleti-politikai személyiségek (szép számmal vannak) most automatikusan felsorakoznak Walesa mellett, még akkor is, ha már rég eltávolodtak tőle, mert a PiS-t még annál is kevésbé kívánják a hátuk közepére, mint esetleg Walesát. Õ pedig szintén vehemensen reagál - nemrégiben például az államfőt idiótának nevezte -, indulataitól fűtve viszontvádakat szór mindenkire, aki támadja.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Walesának alapos indoka van az ingerültségre. 2000-ben az átvilágítást végző bíróság tisztának találta őt, míg 2005-ben épp az IPN igazolta, hogy Walesa a "kommunista rendszer áldozata", vagyis olyan személy, "akiről az állambiztonsági szolgálatok a célzatosan összesített adatok alapján információkat gyűjtöttek, mégpedig titkos módszerekkel". A vonatkozó törvény értelmében "nem áldozat az, aki később az állambiztonsági szolgálatok funkcionáriusa, munkatársa vagy a szolgálatokkal együttműködő személy lett". Nem egyértelmű viszont, hogy mi van azokkal, akik előbb besúgtak, s utána lettek megfigyeltek. Mindenesetre Walesa mindenkit bíróság elé citál, aki leügynöközi őt, és ezeket a pereket rendre meg is nyeri.
Ha a revelációként beharangozott dokumentumok valóban olyan fajsúlyosnak bizonyulnak, mint az előzetes hírük, akkor Walesát akár meg is foszthatják a fenti státustól, amit a PiS világraszóló győzelemként ünnepelne, Tusk és csapata pedig megrendítő vereségként élne meg - amúgy is véget értek a politikai mézeshetek, elmúlt a PiS megbuktatását kísérő társadalmi eufória, lassan kormányozni is kéne.
Persze az IPN vezetője sem egyenlő távolságtartással tekint a politikai színtérre. A kéziratot a szerzőkön és rajta kívül "hivatalosan" eddig egyetlen ember látta, Kaczynski államfő legközelebbi munkatársainak egyike, aki nem is habozott szétkürtölni, hogy Walesa azonos a "Bolek" fedőnevű ügynökkel. Õszig bizonyosan szabadon szárnyalhat tehát a fantázia. De úgy látszik, a történet igazi vesztese végül maga Lengyelország lesz, az ország külföldi presztízse. Walesa tetteinek múlhatatlan jelentőségét ugyanis semmilyen papír nem képes kigyomlálni a történelemkönyvekből.
