Magyar Narancs: Az ön tárcájának és talán az egész Európai Bizottságnak is évek óta a legfontosabb javaslata az ún. szolgáltatási irányelv, amelynek célja, hogy a vállalatok mindenfajta akadály nélkül nyújthassák szolgáltatásaikat az összes tagállamban. Ez rengeteg érzelmet váltott ki, sokan túlzott liberalizmussal vádolták a bizottságot, szociális dömpinggel riogattak, meg azzal, hogy a régi tagállamokat ellepik majd az olcsón dolgozó keleti vállalatok. Hol tart most a dolog?
Charlie McCreevy: Az irányelvben lesznek módosítások, mert sok tagállamnak problémája van vele. De megpróbáljuk megőrizni a direktíva szellemét, és reméljük, hogy a végeredmény hozzájárul a szolgáltatási szektorban rejlő gazdasági lehetőségek felszabadításához. Hadd emlékeztessem, hogy noha az EU gazdaságának mintegy 70 százaléka ebben az ágazatban rejlik, jelenleg itt nem igazán beszélhetünk egységes európai piacról. Fel van töredezve 25 részre, és ez nem hatékony. A vállalatok nem tudják kihasználni a 450 millió fogyasztó nyújtotta lehetőségeket. Sajnos a kérdés sok tagállamban igencsak átpolitizálódott, a francia referendum elveszítéséhez is hozzájárult, és a véleménykülönbségek nagyon nagyok. De legalább alaposan megvitattuk. A javaslat jelenleg az Európai Parlament előtt van, most jöttek be a módosító indítványok, van vagy 1100. Ezekről szeptemberben szavaznak, és a teljes első olvasat, azt hiszem, októberben lesz kész (összesen két vagy három olvasat van - a szerk.). Nemrég volt egy ülés az illetékes szakbizottságban. Hogy is mondjam, a két ellenoldal legalább a humorérzékét megőrizte. (A konzervatív Európai Néppárt és a liberálisok inkább támogatják, az Európai Szocialisták Pártja inkább ellenzi a javaslatot - a szerk.) De majd meglátjuk az első olvasat után, hogy mit lehet tenni, kell-e tovább módosítani. Egyelőre hadd tegye a dolgát az Európai Parlament.
MN: A parlamenttel párhuzamosan a tanács, a 25 kormány fóruma is tárgyalja az irányelvet. Hol húzódnak a frontvonalak?
CHM: Úgy tűnik, hogy komoly véleménykülönbség van az új és a régi tagállamok közt. A régiek közül néhányan félnek megnyitni a szolgáltatási piacot, míg az újak hajlamosabbak pozitívabban tekinteni a dologra. Azt hiszem, hogy a régi tagállamok aggodalmai összefüggésben vannak a régóta tartó gazdasági nehézségeikkel, a tíz-tizenegy százalékos munkanélküliséggel. De nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy a vita ne idegenítse el az új tagállamokat, hiszen a piachoz való szabad hozzáférés mindig is része volt a csatlakozási megállapodásnak. Nagy baj volna, ha a régi tagállamok most olyan benyomást keltenének, mintha meg akarnák tagadni az újaktól nemcsak a szabad munkavállalást, de a szolgáltatások szabadságát is.
Én is egy olyan államból jövök, ami nagyon szegény volt csatlakozásakor, és nagyon jól jártunk az EU-tagsággal (Írországból - a szerk.). Erősen hiszem, hogy az újaknak meg kell adnunk ugyanazokat a lehetőségeket, mint a korábban csatlakozottaknak. És nem is csak erről van szó, hanem arról, hogy hogyan állunk hozzá az új világ kihívásaihoz. Nézzen körül: azok az országok, amelyek megpróbálnak ellenállni a változásoknak, stagnálnak. Amelyek alkalmazkodnak hozzá, nyílt gazdaságpolitikát folytatnak, azokra jómód vár. Vegyünk egy példát: az ír kormány annak idején úgy döntött, hogy megnyitja munkaerőpiacát az új tagállamok dolgozói számára. Most kaptam egy jelentést Írországból, miszerint az elmúlt évben 19700 új tagállambéli vállalt munkát Írországban, és a munkanélküliség ugyanebben az időszakban 4,7-ről 4,1 százalékra csökkent - szóval nincs probléma. Vajon ugyanígy éreznénk, ha 10-11 százalék volna a munkanélküliség? Aligha. Én megértem azok aggodalmait, akik a munkájukat féltik. De nem hiszek a protekcionista politikában. A saját szememmel láttam Írországban, hova vezet a protekcionizmus, és mit lehet elérni a piacnyitással, a liberális gazdaságpolitikával.
MN: Egy másik javaslat, ami nagyon heves érzelmeket és brutális lobbizást váltott ki, a számítógépes találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló direktíva vagy röviden szoftverirányelv. A kisebb és független fejlesztők attól tartottak, hogy ez a nagyvállalatok kezében összpontosítaná a szabadalmi jogokat, és ezért megfojtaná a fejlődést, míg a nagyok szerint megfelelő szabadalmi védelem nélkül nem éri meg befektetni a fejlesztésbe. Az Európai Parlament pár hete elutasította az irányelvet. Fog-e új javaslatot benyújtani a bizottság?
CHM: A politikában nem bölcs dolog azt mondani, hogy soha, de az Európai Parlament döntése világos, ezért nem fogok új javaslatot benyújtani. Ön is látta, hogy micsoda politikai káoszt okozott... Nem áll szándékomban ebbe újra belevágni. De hozzá kell tennem, hogy a parlamentnek bármikor módjában áll felkérni az Európai Bizottságot arra, hogy vizsgálódjon egyes területeken.
MN: Mit vár a következő fél évtől? Egy olyan ország, Nagy-Britannia elnököl a tanácsban, amely hagyományosan igen liberális gazdaságpolitikát folytat. Ez bizonyára ínyére van.
CHM: Igen, remélhetőleg haladni fogunk a szolgáltatási irányelvvel, különösen miután a parlament szavazott októberben. Haladást várok a pénzügyi szolgáltatásokról szóló irányelvnél is. De le kell szögeznünk, hogy ami a lisszaboni reformfolyamatot, az alapvető gazdasági reformokat illeti, a legtöbb feladat az egyes tagállamokra vár, nem az EU-ra. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tegyünk semmit: egy olyan időszakban, amikor a munkanélküliség huzamosabb ideje 11 százalék, amikor a gazdaság évek óta csak 1-1,5 százalékkal növekszik, akkor lépni kell. De e tekintetben én nem sokat tudok tenni, ez a tagállami politikusok feladata.
MN: Mostanában sok szó esik arról, hogy az uniós szabályozás gyakran túl bonyolult, és egyszerűsíteni kellene a közösségi jogszabályokat. Ezt a bizottság is belátta nemrég, és elkezdte átfésülni a nagykönyvet.
CHM: Az európai piac működését mintegy 1600 közösségi irányelv és szabályozás vezérli. Összhangban az Európai Bizottság politikájával, az én tárcámnál is folyik egy felülvizsgálat, hogy vajon ezek mindegyikére szükség van-e, van-e mód egyszerűsítésre. Anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, nehéz elhinnem, hogy ne lehetne valamelyiktől megszabadulni. De ehhez hallanunk kell az ágazatok véleményét is, hogy mik azok az európai szabályok, amelyekre szerintük ma már nincsen szükség. Biztosan vannak ilyenek. Ami a szabályozást illeti, a kevesebb gyakran több. De legyünk világosak! A legtöbb jogszabályt a tagállamok gyártják, átlagosan 62 százalékot. Egyes tagországokban a szabályozás több mint 80 százaléka állami eredetű, nem uniós. Ráadásul gyakran az európai irányelveket is felpumpálják állami szinten, és ez az ő felelősségük, ezen nekik kell változtatni. Megjegyzem, az új Európai Bizottság nem nyújtott be túl sok új jogszabályjavaslatot, és ez nem is áll szándékunkban, az én tárcámnál biztosan nem.
MN: De a tagállami politikusok mégis mindig Brüsszelre mutogatnakÉ
CHM: A politikában, ha valami jó történik - akkor az az én sikerem. Ha valami rossz - akkor azt megpróbálom valaki másra kenni. Ez egy ilyen dolog.
MN: Ön szerint milyen lehetőségeket kínál az új tagállamoknak az európai piac, tekintve, hogy nem tőkeexportáló országokról van szó?
CHM: Az európai piac 450 millió lelket számlál. Ez hatalmas lehetőség mindenki számára. Az új tagállamok olcsóbban tudnak termékeket előállítani és szolgáltatásokat nyújtani, mint a többiek. Ezeket eladják gazdagabb szomszédaiknak, több pénzük lesz, amivel többet tudnak költeni, többet tudnak vásárolni a többi tagállamban, akár javakat, akár szolgáltatásokat - mindenki csak nyer, a régi tagállamok is! Pontosan így történt Írországban is. Kihasználtuk a nyílt piac nyújtotta lehetőségeket, kereskedtünk. Ezt kell önöknek is tenniük: minél jobban meg kell hogy nyissák a piacukat.
MN: Le lehet koppintani az ír gazdasági modellt?
CHM: Nem, nem, nem ezt akartam mondani. Nem hinném, hogy ez egy exportálható modell volna, a közgazdaság nem egzakt tudomány. Nincs egy ingyenes telefonszám, amit fel lehetne hívni, hogy kérem, küldje el nekem a megoldást ennek és ennek a gazdaságnak a problémáira. Függ az ország adottságaitól, körülményeitől, a nép kultúrájától stb. Ami működik egy kicsi országban, mint Írország, a maga négymillió lakosával, az nem biztos, hogy működni fog a nyolcvanmilliós Németországban. De abban biztos vagyok, hogy vannak bizonyos technikák a sikerre, amelyeket a legtöbb eredményes európai állam, mint például Nagy-Britannia vagy Írország bevetett az elmúlt egy-két évtizedben. Persze nem volt más választásunk, mert beállt a teljes csőd - ez általában így megy.
MN: Arra utal, hogy Írország a liberális reformoknak köszönheti felzárkózását Európához, nem annyira az uniós támogatásoknak?
CHM: Nem egészen, bár az biztos, hogy az európai piachoz való szabad hozzáférésnek volt a legnagyobb szerepe. Továbbá szerencsére nagyon fiatal volt a lakosságunk, és nagy hangsúlyt fektettünk a színvonalas oktatásra. De az európai felzárkóztatási alapok is nagyon sokat segítettek. Erről írtak egypár könyvet, de nincs egyetlen, tuti válasz a sikerre - ezek a dolgok mind együtt számítanak. De én azt mondanám, hogy a legnagyobb szerepe a szabadkereskedelemnek volt.
MN: Nyugat-Európában sokan kritizálják az új tagállamokat, mert nagyon alacsony társasági adót vezetnek be, ezzel elszipkázzák a befektetőket Nyugatról, aztán még az uniós támogatásokat is jól felveszik, mintegy a régiek rovására gazdagodva meg.
CHM: Ez maflaság. Könnyű mondani, de nem ilyen egyszerű. Hadd mondjam el önnek, hogy 1980 után nullaszázalékos társasági adó volt Írországban, és az ír gazdaság ettől nem indult be. Azelőtt adómentességet kaptak azok a vállalatok, amelyek minden terméküket exportálták, és az ír gazdaság ettől nem indult be. Aki azt hiszi a kontinensen, hogy az alacsony társasági adó a megoldás a gazdaság problémáira, az téved. Persze segít az alacsony adóteher, de önmagában ez még nem garancia a sikerre. Azt is megmondom, miért: egy vállalatnak soha nem kell aggódnia a társasági adó miatt, ha nem termel profitot.
MN: Sokan csalódtak a José Manuel Barroso vezette új Európai Bizottságban. Kritizálják, amiért fegyelmezetlenek a biztosok, Barroso bizonytalankodik, a bizottság csak sodródik az eseményekkel, és egyébként sem nagyon történik semmi. Miért?
CHM: Nézze, mi tesszük a dolgunkat. Barroso elnök és a bizottság döntött a programról, ez lényegében a lisszaboni program, ami az itteni zsargon a gazdaság élénkítésére, és ezt végre fogjuk hajtani. Persze az emberek mindig sopánkodni fognak, de ez nem sprint, hanem hosszútávfutás, nem 1500 méter, hanem 10 kilométer. Mióta vagyunk hivatalban? 9 hónapja?
MN: Hát ez az, a lisszaboni program. Ön is mondta, hogy a fontos gazdasági reformok nagyobb része a tagállamokra, nem pedig a közösségi intézményekre vár. Nem volt politikai hiba akkor ezt a bizottság ötéves programjának középpontjába helyezni?
CHM: NemÉ nem hiszem. Épp ellenkezőleg, szerintem igen bátor dolog volt Barroso elnök részéről, hogy ezt tette a program középpontjába, tudván tudva, hogy a feladatok nagy része az államok felelőssége. És ha az európai gazdaság nem indul be, akkor nem fogjuk tudni finanszírozni a szociális kiadásokat, nem fogjuk tudni csökkenteni a munkanélküliséget, nem fogunk tudni mit kezdeni az öregedő népességgel. Szóval muszáj, hogy végrehajtsuk ezeket a reformokat. Muszáj. Ehhez pedig liberalizálnunk kell a gazdaságot, meg kell nyitnunk a piacainkat. És ha valakinek van jobb ötlete, akkor kérem, küldje el nekem, ide az Európai Bizottságba, a Berlaymont épületbe, Brüsszelbe.
