Muskról azt írják, illegálisan kezdett dolgozni Amerikában

  • narancs.hu
  • 2024. október 27.

Külpol

Ez azért gáz, mert a mostani bevándorlókról megvan a véleménye.

Elon Musk Dél-Afrikában született, a kilencvenes évenben diákvízummal érkezett az Amerikai Egyesült Államokba. Ez a dokumentum arra jogosította volna fel, hogy tanuljon a Stanford Egyetemen, ő azonban tanulás helyett testvérével megalapította a Zip2 nevű céget. A befektetők attól féltek, hogy a társalapítót előbb-utóbb kiutasítják az országból a szabálytalanság miatt. Határidőt szabtak neki, ameddig dolgozói vízumot kellett szereznie. Ez 1996-ban meg is történt – idézi a Telex a Washington Post szombati cikkét.

A Zip2-t 1999-ben adták el a Musk testvérek 300 millió dollárért. Ez az üzlet alapozta meg a karriert, amelynek végére a Tesla és a SpaceX vezetője, az X-re átnevezett Twitter tulajdonosa a világ leggazdagabb emberévé vált.

Az üzletember most azzal szerepel a hírekben, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban Donald Trump mellett áll, és segíti, ahogyan lehetőségei engedik

Az üzletember karrierjének kezdetéről szóló Washington Post-cikkre Joe Biden, a hivatalban lévő elnök is reagált: szerinte Musk álszent. „A világ leggazdagabb emberéről kiderült, hogy illegális munkavállaló volt, amikor ide jött. Iskolába kellett volna járnia, amikor diákvízummal érkezett. Nem járt iskolába. Megszegte a törvényt. Aztán mindenféle »illegális bevándorlóról« beszél, akik felénk jönnek” – mondta Biden.

Musk tényleg beszélt a bevándorlókról, Európában is: tavaly decemberben egy olaszországi fórumon az illegális migráció leállítása mellett érvelt arra hivatkozva, hogy ellenkező esetben a célországok elveszítik identitásukat.

Tetszett neki az az ötlet is, hogy a magyar kormány illegális migránsokat buszoztatna tiltakozásképpen Brüsszelbe.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.