Iskolai lövöldözések és fegyverlobbi Amerikában

Napi 6,75 gyerek

szerző
Kőszeg Fanni
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

2018. március 24-én, bő egy hónappal a Parklandban történt iskolai lövöldözés után sok százezren válaszoltak a floridai tömegmészárlást túlélő diákok hívására, és világszerte több mint nyolcszáz rendezvényen vonultak fel a fegyveres erőszak ellen. A 17 áldozatot követelő február 14-i merénylet nem csak sokkot, gyászt és álszent politikusi sajnálkozást váltott ki Amerika-szerte, hanem eddig nem látott országos diákaktivizmust is.

A parklandi Marjory Stoneman Douglas középiskolában történt lövöldözés nem sokban különbözött az elmúlt évek iskolai vérengzéseitől: egy labilis, fiatal férfi, az iskola kirúgott diákja legálisan szerzett AR-15-ös típusú félautomata puskával támadt az áldozataira; volt iskolatársaira és egy tanárra. Utóbb sok minden kiderült az elkövető, a 19 éves Nikolas Cruz nehéz családi hátteréről, tanulási nehézségeiről, fegyvermániájáról és a különböző közösségi oldalakon kifejtett tevékenységéről. Fenyegető Instagram-fotókon pózolt nagy tűz­erejű fegyverekkel, egy hónappal a mészárlás előtt egy közeli ismerőse emiatt az FBI figyelmét is felhívta rá mint potenciális iskolai lövöldözőre. Az FBI azonban nem járt utána az ügynek időben, utóbb kénytelen volt elismerni, hogy hibát követett el.

A Gun Violence Archive adatai szerint 2012 decembere óta, amikor a 20 éves Adam Lanza 27 embert (köztük 20 első osztályos kisgyereket) mészárolt le egy connecticuti kisvárosban, a Sandy Hook általános iskolában, több mint 200 iskolai lövöldözés történt Amerikában, melyek következtében 138-an vesztették életüket és több százan sebesültek meg.

 

Háborús zóna

A Sandy Hook kisiskolás áldozatainak szülei röviddel a gyermekeik halála után kampányba fogtak a fegyvertartás szigorítása érdekében, de erőfeszítéseik országos szinten sikertelennek bizonyultak. Ami miatt a parklandi mészárlást követő mozgalom ekkora figyelmet kapott, az nem is az áldozatok nagy száma (e tekintetben a parklandi mészárlás közvetlenül a Sandy Hook-i lövöldözést követi), hanem az, hogy itt azok a diákok hallatták szinte azonnal a hangjukat, akik átélték, hogy milyen is az, amikor az iskolájuk háborús zónává válik. Figyelemreméltó az is, hogy a sok helyen alulfinanszírozott közoktatási intézményekkel ellentétben a parklandi állami gimnázium a kötelező oktatáson és magoláson túl nagy hangsúlyt helyez a különórákra és szakkörökre. Az áldozatok nevében fellépő diákok egy része a drámaprogramban vett részt, míg mások az iskolai vitakörben beszélték át egyebek mellett a fegyvertartást támogató és korlátozó érveket.

A March for Our Lives elnevezésű fő megmozdulást március 24-én tartották Washingtonban. Tíz nappal a demonstráció előtt, mintegy bemelegítésként, több százezer iskolás vonult ki tüntetni a tanítási időben. Ötödikes kisfiam New York-i általános iskolájában a tanárok segítettek a gyerekeknek megérteni és megbeszélni, hogy mi ellen, illetve miért vonulnak ki fél órára. A kisdiákok maguk készítettek transzparenseket, és szavazással döntötték el, milyen szlogeneket fognak skandálni.

A washingtoni felvonuláson legalább 800 ezer fiatal jelent meg, a spontán mozgalmat képviselő floridai fiatalok nevében több diák is beszédet mondott, köztük Emma González, a mozgalom egyik vezetője. Három fő követelésük az amerikai kongresszus felé: a félautomata gépkarabélyok betiltása (assault weapons ban), a nagy kapacitású lőszerek (high capacity ammunition) árusításának beszüntetése, végül a fegyvert vásárlók háttérvizsgálatának kiterjesztése minden vásárlóra. Demokrata politikusok, nagyvárosok polgármesterei és hírességek sora támogatta nyilvánosan a mozgalmat. A Michael Bloomberg milliárdos üzletember (és volt New York-i polgármester) által finanszírozott Everytown for Gun Safety a szervezésben játszott fontos szerepet. New Yorkban az öcsém és kisfiam 200 ezer emberrel együtt menetelt, én a 12 ezer lakosú kaliforniai Sonomában vettem részt egy kicsi, de lelkes felvonuláson. A tömegben találkoztam a 63 éves Janice-szel, aki elmesélte, hogy édesanyját a barátjával együtt 2012-ben Texasban, hálaadás ünnepén, vacsora közben mészárolta le egy betörő egy AK-47 típusú géppisztollyal, vagyis egy Kalasnyikovval.

Az okos, szenvedélyes és a médiát ügyesen használó floridai fiatalok akkora tömegre hatottak, hogy az amerikai üzleti világ egy része is úgy látta, megéri szembeszállni a fegyverlobbival. Legalább minimális szinten. Amerika legnagyobb fegyverértékesítő cégei közül a Walmart és a Dick’s Sporting Goods február végén kijelentette, hogy 21 éven aluliaknak nem fognak többé fegyvert eladni. A Dick’s azonnali hatállyal beszüntette az AR-15-höz hasonló félautomata gépkarabélyok árusítását, és sok cég megszakította a kapcsolatot a fegyverlobbit vezető Országos Fegyverszövetséggel, az NRA-val (lásd keretes írásunkat). A Citibank volt az első pénzintézet, amely úgy döntött, hogy korlátozásokat vezet be a fegyverárusítással foglalkozó ügyfeleivel szemben, és a többi nagybank is fontolgat hasonló lépéseket. Florida állam szenátusa az NRA erőteljes tiltakozása ellenére március elején fegyvereladási korlátozásokat iktatott törvénybe, amire évtizedek óta nem volt példa az államban.

 

Be a szekrénybe

A fegyveres erőszak sok százezer amerikai polgár életében mindennapos esemény. Évente átlagosan több mint 30 ezer ember hal meg fegyver által (igaz, a kétharmaduk öngyilkosságot követ el). A fejlett világ összes többi országához képest az Egyesült Államokban legalább tízszer akkora a valószínűsége annak, hogy valaki gépfegyverrel elkövetett támadás áldozata lesz. A 18 év alatti fekete fiatalok körében a fegyver a halálozás első számú oka, de a megfelelő korú fehérek körében is a második leggyakoribb ok az autóbalesetek után. Amerikai iskolások milliói évente legalább kétszer részt vesznek az úgynevezett „aktív fegyveres merénylő gyakorlaton”. A férjem a 70-es években még az atomháborúra készült amerikai kisiskolásként, ötödikes fiunk ma már gépfegyveres merénylőre. Mindketten a pad alá vagy a szekrénybe bújtak a szimulált veszély elől, bár az iskolai lövöldözés áldozatainak beszámolója szerint ez aligha nyújt védelmet egy nagy tűzerejű gépkarabéllyal szemben.

Bár a statisztikák rémisztők, a fegyveres erőszak legtöbb áldozatáról csak a közvetlen környezete szerez tudomást. A nagyvárosi gettók, Chicago, Los Angeles, Detroit vagy Philadel­phia többnyire szegény feketék és latinók lakta vidékei a fegyveres erőszak fő helyszínei. Ezeket a közösségeket könnyű elfelejteni a nagy médiafigyelmet kiváltó tömegmészárlások árnyékában. Nincs hírértéke a fegyver általi halálnak, amikor „csupán” a statisztikáknak megfelelő napi 6,75 gyerek áldozat egyikéről van szó. A diákmozgalom képviselőinek megszólalásaiból az derült ki, hogy ők tudatában vannak ennek az egyenlőtlenségnek. Elmondásuk szerint egy chicagói kamasz azt mondta, ahogy körülnézett Parklandben: „Ez a legbiztonságosabb hely, ahol valaha jártam.”

Amerika a születése óta bensőséges viszonyt ápol a fegyverekkel. Európaiként nehéz megérteni azt a szenvedélyes, identitást meghatározó viszonyt, amit az ország népességének egy része a fegyverek iránt érez. A többség tudomásul veszi a fegyveres erőszak létezését, s arra, mint a mindennapi élet egy sajnálatos, de természetes velejárójára tekintenek. Az országban sokkal több a magántulajdonban lévő fegyver, mint bárhol máshol a világon. Egy 2007-es statisztika szerint a 100 főre eső fegyverek száma 88,8 volt. Olyan ez, mintha szinte mindenkinek jutna egy fegyver, ami persze nem így van: a lakosság 37 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a háztartásukban van-e fegyver.

De hogyan történt, hogy amióta Sam Colt 1836-ban szabadalmaztatta a revolvert, ennyi pisztoly, puska és gépfegyver került az amerikai civil lakosság kezébe?

A polgárháború után a leszerelt katonák magukkal vihették fegyvereiket a civil életbe. Az 1866-ban kifejlesztett Winchester ismétlőpuska hamar elterjedt, sok millió került belőle forgalomba. A fejlesztés nem állt meg, a westernfilmekből is tudjuk, hogy a nyugati területek meghódításához elengedhetetlenek voltak a fegyverek. Az alkoholtilalom idején, 1920-tól a 30-as évek elejéig a Tommy Gun volt a gengszterek és rendőrök kedvenc eszköze. Válaszként az 1929-es Valentin-napi tömegmészárlásra, 1934-ben Roosevelt elnök, az akkor még jó ügyeket szolgáló NRA közreműködésével és támogatásával aláírta az első nemzeti szintű, fegyvertartást korlátozó törvényt, amely betiltotta a hírhedt gengszterfegyvert. A fegyveripar fejlődése azonban nem torpant meg, a II. világháború után pedig újabb több millió fegyver került a lakosság kezébe a leszerelt katonák jóvoltából. A 60-as évek végén a civiljogi mozgalom militáns szárnya, a Black Panther fekete szabadságharcos mozgalom küzdött a fegyverhasználat jogáért. Ronald Reagan Kalifornia kormányzójaként keményen fellépett ellenük, sőt a fegyverkorlátozást is támogatta a párducokkal szemben. A 60-as, 70-es években a növekvő bűnözési statisztikák és az erőszakos utcai zavargások miatt egyre többen vásároltak fegyvert önvédelmi céllal, a 80-as évekre pedig New York kábítószer-kereskedői és bűnszervezeteik már azt a félautomata AR-15-ös fegyvert preferálták, amelyet az elmúlt években a tömeggyilkosok is előszeretettel használtak. Mindeközben az amerikai fegyvercégek a 90-es évektől kezdve nagy ütemben növelték a gyártást, különösen Barack Obama elnöksége idején. 2009 és 2013 között a gyártás megduplázódott, az országban évente előállított fegyverek száma 5,6 millióról 10,9 millióra emelkedett. Paradox módon a fegyverrel elkövetett emberölések száma ebben az időszakban jelentősen csökkent az egész országra vetítve. De továbbra is igaz, hogy azokban a tagállamokban, ahol e rengeteg fegyver nagy része kiköt, sokkal magasabb az erőszakos halálok száma, és a rendőrök is gyakrabban esnek fegyveres erőszak áldozatául.

 

Az NRA és a sötét oldal

Abban, hogy ennyire elszaporodtak a fegyverek az amerikai háztartásokban, oroszlánrésze van a sokat emlegetett, hatalmas befolyással bíró NRA-nak. A szervezet hosszú utat tett meg eredeti célkitűzése óta, az ugyanis nem más volt, mint biztonságos sportlövészetre oktatni a fegyvertulajdonosokat. A 20. század első felében még elsősorban a biztonságos fegyverhasználatra összpontosítottak, együttműködtek az amerikai törvényhozással és a kormánnyal a fegyverszabályozás szigorítása ügyében. A Kongresszus a már említett 1934-es után 1968-ban ismét korlátozó intézkedést hozott, előírta, hogy milyen típusú fegyvereket lehet s milyen célból vásárolni, kimondta, hogy kik vásárolhatják meg ezeket fegyvereket, és milyen adatokat kell nyilvántartásba venni.

A 70-es évek végére azonban az NRA politikája és vezetése megváltozott, megindult a fegyvertartás szigorítása elleni küzdelem és a kemény lobbizás is. A törvényhozás 1986-ban enyhített a szabályokon, egyebek közt megtiltotta a szövetségi kormányzatnak, hogy adatbázist vezessen a fegyvervásárlásokról. Reagan, immár elnökként, az NRA érveire fogékonyabb volt, mint a Black Pantheréira. Ezzel párhuzamosan a kampányfinanszírozási szabályok is változni kezdtek, évről évre egyre több pénz folyt a politikusok zsebébe a különböző érdekszervezetektől. Egyre több államban sikerült kiharcolni, hogy lazítsanak a fegyvertartás szabályain, és enyhítsék a fegyvergyártókkal és -forgalmazókkal szemben támasztott követelményeket. Az NRA pénzügyi befolyását növelve, hosszú évek munkájával elérte, hogy a politikusok és jogtörténészek egy része elfogadja azt az addig szélsőségesnek tartott alkotmányértelmezést, miszerint a fegyvertartáshoz való jog minden egyes amerikai állampolgárnak egyéni joga. Amióta 2008-ban a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy a fegyvertartáshoz való jog a második alkotmánykiegészítés értelmében egyéni alkotmányos jog, nehéz megkérdőjelezni, hogy ez nem csak a rendfenntartó erők tagjaira vonatkozik. Az NRA rendre erre a döntésre hivatkozik, amikor következetesen azt képviseli, hogy a fegyvertartás bármilyen minimális korlátozása is alkotmányellenes. Ez persze nem igaz, hiszen ezt az alapjogot – ahogy az összes többit is – bizonyos körülmények között lehet korlátozni.

Bár az NRA retorikája egyre élesedik, és a köztudatban is az él, hogy a fegyvertartáshoz való jog mindenkire vonatkozik, a helyi bíróságok azért árnyaltabban értelmezik a Legfelsőbb Bíróság 2008-as döntését, és sokféle helyi korlátozást jóváhagytak. Nemrégiben például az LB nem bírálta felül azt a fellebbviteli bírósági döntést, amely kimondta, hogy Marylandben nincs joga az embereknek a félautomata gépkarabélyokhoz, és bármelyik másik állam is alkotmányosan korlátozhatja ezeket. Április 6-án egy másik szövetségi bíróság azt mondta ki, hogy Massachusetts állam nem szegte meg az alkotmányt, amikor betiltotta az AR-15-ös fegyvert. Az NRA néhány órán belül heves tiltakozást tett közzé. Mára már hét államban és Washington DC-ben is betiltották ezeknek a fegyvereknek a forgalmazását. Más kérdés, hogy a különböző államokban mekkora sikerrel lobbizza ki az NRA, akár a helyi törvényhozók megfélemlítésével is, hogy álljanak el a szabályok szigorításától. Mindeközben szövetségi szinten is nagy az NRA befolyása, főleg a republikánusokra, de a demokraták egy részére is. Válaszként a Clinton elnök által a félautomata fegyverek ideiglenes és részleges tilalmáról 1994-ben aláírt rendeletére, kilobbizták, hogy a CDC nevű kormányzati egészségügyi hatóságot (az „amerikai ÁNTSZ-t”) eltiltsák a fegyveres erőszak tudományos kutatásától. Ez azóta is így van, nem véletlen, hogy a floridai diákok és sokan mások is szorgalmazzák, hogy a Kongresszus biztosítson megfelelő pénzügyi forrást az ilyen kutatásokra. Az NRA militáns vezére, Wayne LaPierre a floridai diákok követeléseire reagálva úgy nyilatkozott, hogy több fegyver kell az iskolákba, hogy a fegyverhasználatra kiképzett tanárok meg tudják védeni a diákjaikat. Donald Trump azonnal ráharapott az abszurd ötletre, és azóta is hangoztatja, hogy mennyire jó az NRA terve. Az NRA legnagyobb örömére Trump a minap két migrációellenes tweet között leírta, hogy bármi áron megvédi a fegyverlobbit.

 

Fű és a fegyver

Ahogy jobban elmélyedtem az amerikai fegyvertartás kérdéseiben, egyre inkább úgy éreztem, hogy itt az idő, életemben először el kell, hogy látogassak egy fegyverboltba. Erre a tüntetés után pár nappal, San Francisco felé menet került sor; a Marin Firearms nevű bolt egy útszéli autós bevásárlóközpontban várja a vásárlókat a helyi ír kocsma és a manikűrös között. Nem tudom pontosan, mire számítottam, mindenesetre meglepődtem, hogy senki sem állított meg, ahogy beléptünk a kb. 50 négyzetméteres boltba, ahol három falon és a pult alatti üvegvitrinben sorakoztak szépen elrendezve a fegyverek. A félautomata fegyvereket egy elzárt széfben tárolták. A könnyű bejutás talán azért is lepett meg, mert két nappal korábban a Peace in Medicine nevű, legalizált marihuánát árusító boltban már ahhoz is igazolványt kellett felmutatni, hogy egyáltalán beengedjenek a portékák közé. Mindkét üzletben egy-egy huszonéves férfi állt a pult mögött, és az is közös volt bennük, hogy mindketten alaposan ismerték és szenvedélyesen szerették, amit kínáltak. Brad elsőre megörült, hogy egy „fegyverboltszűznek” mutathatja be kedvenc időtöltésének eszközeit. Kiderült, hogy nem tudtam volna fegyvert venni, mert Kaliforniában szigorúak a fegyvertartási szabályok, és csak helyi igazolvánnyal és komoly háttérvizsgálat után kerülhet sor a vásárlásra. Brad elmondta, hogy sok kaliforniai korlátozással egyetért, és a szigorú ellenőrzést nemzeti szinten is támogatná, de van, amit azért túlzásnak tart: „Oké, hogy az első fegyvervásárláskor várni kell pár napot, de ha valaki a tizediket veszi, és rég tudjuk, hogy megbízható fegyvertulajdonos, akkor miért nem lehet azonnal elvinni?” Nem kérdeztem meg, hogy miért kell tizedik fegyver, mert Brad lelkesen magyarázott, annak ellenére, hogy egy fizetős ügyfél, egy idősebb fehér úr is nézelődött a boltban. Persze a floridai fiatal tüntetőkről is megvan a véleménye, de nem akart politikáról nyilatkozni, inkább a kezembe nyomta a helyi NRA-csoport elnöknőjének a névjegykártyáját. Azt tanácsolta: „Menj el a hölgyekkel tréningezni, ha látni akarod, milyen egy lőtér, és ők mindig szívesen, szenvedélyesen és hosszan belemennek a politikai kérdésekbe is! Tudod, a nők szeretnek sokat dumálni.”

A lőterekre kíváncsi is lennék, de amióta a sógorom elmesélte, hogy egy New Jersey-i lőtéren megdöbbenve látta, hogy Chuck Schumer demokrata szenátor és más liberális politikusok kivágott fotói vannak a célkeresztben, kicsit elbizonytalanodtam.

Az Onion nevű szatirikus online lap 2014 óta minden tömegmészárlás után közli ugyanazt a cikket, ezzel a címmel: „Ezt nem lehet megelőzni” – mondja az egyetlen ország, ahol az ilyesmi rendszeresen megtörténik. Csak a dátumot, a helyszínt és az áldozatok számát változtatják meg, de a sajnálkozó álidézetek azonosak: tragikus minden halál, de az ilyesmi néha előfordul ,és sajnos senki sem tud semmit tenni, hogy többé ne történjen ilyen.

A tömegeket vonzó tüntetések és az eddig elért apró eredmények ellenére sem lehet tudni, sikerül-e országos változásokat elérni a diákmozgalomnak köszönhetően. Nem árt emlékezni, hogy 2013 tavaszán, nem sokkal a kisiskolások kivégzésének nemzeti tragédiáját követően, a szenátusban két, szerény célokat kitűző, fegyvertartást korlátozó törvénytervezet is elbukott. Azt sem lehet tudni, hogy egy mégoly észszerű szabályozás is milyen hatással lenne egy olyan országban, ahol ennyire sok fegyver van a lakosságnál. A sonomai tüntetésen megismert Janice mindenesetre betiltaná a civilek fegyvertartását.

A fegyverellenes diákmozgalom láttán az NRA mintha egy kicsit megrettent volna. Több különösen agresszív hangulatú, világvégét beharangozó online videóval estek neki a floridai diákoknak, és persze a „hazug liberális médiát” is fenyegetik. Az mindenesetre biztató, hogy ötödikes fiam az osztálytársaival és még sok százezer gyerekkel és fiatallal egyetemben megismerték, megvitatják és átélik a probléma fontosságát. Most már csak az kell, hogy a szavazó polgárok többsége és az üzleti világ is a szigorúbb szabályozás oldalára álljon.

National Rifle Association

Az 1871-ben alapított Országos Fegyverszövetség (NRA) 1977-re a civilek biztonságos fegyverhasználatra való felkészítése helyett a fegyvertaráshoz való jog harcos védelmezőjévé vált. A magát „Amerika legrégibb polgári jogi mozgalmaként” aposztrofáló szervezet elsősorban a fegyvertartási szabályok szigorítása elleni lobbizással foglalkozik. Mostanra a szervezet szinte minden korlátozást alkotmányellenesnek tekint. Lobbizásra 1997 és 2017 között évente 1 és 5 millió dollár között költött, a tavalyi összeg e sáv felső határát érte el. A pénz nagyobb része hivatásos lobbistáknak ment, kisebb részével politikusi kampányokat támogattak. A szervezet osztályozza a politikusokat, és nem rest nagyobb összegeket költeni a tőlük eltérő vonalat képviselő politikusok ellenfeleire. Az NRA-hoz évi 40 dollárért lehet csatlakozni, ennek fejében ajándék (base­ballsapka vagy zsebkés) is jár – és persze tagsági könyv. Saját statisztikáik szerint a szervezetnek 5 millió tagja és sok ezer helyi szervezete van szerte az országban. Négy különböző magazint adnak ki, és saját online videocsatornájuk (NRATV), mely akár az Amazon, az Apple vagy a Roku streaming eszközei­vel is elérhető, nap mint nap újabb és újabb, profin kivitelezett videókkal frissül. Ezek egy része oktató célzatú (hogyan vásároljunk, illetve adjunk el egy fegyvert), de a többsége a fegyverviselési jogok elvesztésével riogató, apokaliptikus hangulatú propagandavideó.

szerző
Kőszeg Fanni
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    hegecz25
    2018. május 15., kedd 00:36
    "a nagy kapacitású lőszerek (high capacity ammunition) árusításának beszüntetése,"

    a nagy kapacitas itt nem a loszerekre vonatkozik, hanem az azokat tartalmazo tárakra, tehat itt a nagy befogadokepessegu tarakrol van szo. Magyarul, nem mindegy, hogy egy tarba "csak" 6-8 loszer van, vagy 20-30-100.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs