Az al-Kaida nem hagyta szó nélkül az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözését

  • narancs.hu
  • 2018. május 14.

Külpol

A terrorszervezet vezetője az USA elleni dzsihádra szólította fel követőit.

Trump döntése, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése nem nyerte el az al-Kaida, nemzetközi terrorszervezet tetszését – írja az MTI.

A szervezet vezetője, Ajman az-Zavahri egy az interneten megjelent, Tel-Aviv szintén muzulmán föld című videóban hangoztatja: Washington lépése szerinte annak a bizonyítéka, hogy a tárgyalások és a "megbékélés" nem szolgálják a palesztinok érdekeit.

Az al-Kaida vezetését a szervezet alapítójának, Oszama bin Ladennek a 2011-es halála után átvevő Zavahri a felvételen a palesztinok árulójának nevezi a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóságot, és híveit arra sürgeti, hogy fogjanak fegyvert. Donald Trump amerikai elnök "világosan és egyértelműen beszélt, leleplezve a modern keresztesháború igazi arcát (...) A vele való együttműködés nem működik, csakis a dzsihád útján történő ellenállás" – mondta állítólag Zavahri a terrorista és muszlim szélsőséges szervezetek megfigyelésével foglalkozó amerikai SITE Intelligence Group szerint.

Az amerikai nagykövetség ma költözik Jeruzsálembe: Izrael megalapításának 70. évfordulóján. Tegnap izraeliek tízezrei tartottak felvonulást Jeruzsálemben a nemzeti büszkeség jegyében.

A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék jövendő államuk fővárosának, és ezért az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését Izrael javára meghozott egyoldalú döntésnek tekintik, amely szerintük aláásta Amerika közvetítői szerepét a béketárgyalásokon.

Az Izraelbe delegált 86 nagykövet közül mintegy harminc vett részt vasárnap este a nagykövetség átköltöztetése alkalmából tartott diplomáciai fogadáson, amelyet az európai országok nagy többsége egyet nem értése jeléül bojkottált. Az európai uniós tagállamok közül négy nagykövet, Magyarország, Csehország, Románia és Ausztria nagykövete azonban részt vett a fogadáson, amelyet az izraeli külügyminisztériumban adott Benjámin Netanjahu miniszterelnök és felesége.

Trump tavaly decemberben döntött az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről. Cikkünk e lépés tágabb kontextusáról itt olvasható.

A felejthetetlen Jeruzsálem

A múlt szerdán Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s ennek megfelelően nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe fogja költöztetni. Az Egyesült Államok elnöke ezzel óriási viharokat keltett az egész világon.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.