Navracsics elismerte: „létezhet kormányzati diszkrimináció"

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 31.

Külpol

"De az nem rendszerszintű”.

„A küldöttség tagjai kissé ellenséges fogadtatásban részesültek Budapesten. A látogatás kezdettől fogva a kormánypárti médiakampány középpontjában állt. Egyes képviselőket szándékosan rágalmaztak, a vizit célját pedig »boszorkányüldözésnek« vagy inkvizíciónak nevezték” – a Népszava szerint ezzel a megállapítással kezdődik az Európai Parlament (EP) Költségvetési Ellenőrző Bizottságának (CONT) májusi magyarországi tényfeltáró missziójáról készült jelentéstervezet, amit a jövő héten vitatnak meg és amit heteken belül véglegesítenek.

A jelentéstervezet bevezetőjében az EP-képviselők azt írták, szeretnék, hogy az uniós támogatások átlátható, tisztességes és pártatlan módon jussanak el a magyar polgárokhoz, vállalkozásokhoz és régiókhoz, majd

felszólították a magyar kormányt, hogy haladéktalanul teljesítsék az összesen 28 milliárd eurónyi közösségi forrás folyósításának feltételéül szabott feltételeket.

Jelentésük szerint tapasztaltak néhány pozitív fejleményt, de továbbra is várják, hogy a frissen felállított Integritás Hatóság konkrét megállapításokkal álljon elő a magyarországi korrupcióról.

Idézik Biró Ferencet, a hatóság elnökét, aki a megbeszélésen jelezte, szerinte nem a rendszer, hanem az emberek korruptak, és bár egyes nemzetközi tanulmányok Magyarországot az EU legkorruptabb tagállamának sorolták, ezek az értekezések inkább percepción, felfogáson alapulnak. Biró nem közölt részleteket folyamatban levő ügyekről, de annyit elárult, hogy májusig 30-40 vizsgálatot indítottak, és nagy horderejű ügyekre összpontosítanak.

Az EP-képviselők szerint

az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem szolgáltatott meggyőző bizonyítékokat az uniós források elköltésének hatékony ellenőrzéséről.

Úgy fogalmaztak, „meglepte” őket, „hogy az ÁSZ elnöke folyamatosan tartózkodott attól, hogy magyarázatot adjon a számvevőszék elmúlt években folytatott tevékenységére”. Azt írták, találkozójukon Windisch László politikai nyilatkozatokat tett ahelyett, hogy válaszolt volna egy sor kérdésre. „Az ÁSZ elnöke nem adott magyarázatot arra, hogyan fogja nyomon követni és értékelni a (helyreállítási alapból érkező) pénzeszközök felhasználását.”

A jelentéstervezet szerint a delegáció konkrét információkat kapott az üzleti közösség képviselőitől a kormány versenyt torzító, diszkriminatív intézkedéseiről, a törvények önkényes, egyik napról a másikra történő módosításáról, a veszélyhelyzet ürügyén hozott indokolatlan intézkedésekről, köztük a tisztességtelen különadókról és díjakról, valamint a különféle megfélemlítési taktikákról, például a titkosrendőrség látogatásai a vállalatok irodáiban.

Felvetették Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, hogy információik szerint az ellenzéki vezetésű önkormányzatok, például a budapesti, nehezebben jutnak uniós forrásokhoz,

a tárcavezető, pedig elismerte, hogy„létezhet kormányzati diszkrimináció, de az nem rendszerszintű”.

Az EP küldöttség jelentését továbbítja az Európai Bizottságnak, az Európai Számvevőszéknek, az EU Csalás Elleni Hivatalának és az Európai Ügyészségnek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.