Negatívra módosította Kína adósbesorolásának kilátását a Moody's

Külpol

Közeleg a kínai válság?

Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátást kedden a Moody's Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok, valamint a szélesebb értelemben vett állami szektor finanszírozási támogatására készül, és ez a cég megítélése szerint széles bázisú, lefelé ható kockázatokkal terheli Kína költségvetési, gazdasági és intézményi erejét.

A Moody's a kilátás módosításával egy időben megerősítette Kína hosszú futamú, helyi valutában és devizában denominált szuverén kötelezettségeinek "A1" szintű, elsőrendű befektetői besorolását.

A hitelminősítő a negatív kilátás indoklásában kiemelte, hogy várakozása szerint a kínai ingatlanszektor súlya a gazdaság egészén belül középtávon is kisebb marad a 2021-ben kezdődött korrekció előtti részaránynál. Ez a regionális és helyi önkormányzatok földforgalmazási bevételeinek szerkezeti jellegű visszaesését okozza, márpedig tavaly ezekből a tranzakciókból eredt az önkormányzati bevételek 37 százaléka a központi kormányzattól érkező transzferek kiszűrésével számolva. Azok a térségek, amelyek a legnagyobb mértékben függtek a földforgalmazási bevételektől, nem tudják érdemben pótolni a jövedelemkiesést, és emiatt a belátható jövőben feszített pénzügyi helyzetben lesznek a Moody's véleménye szerint.

Ebben a helyzetben a hitelminősítő azzal számol, hogy az érintett térségeknek a kormány és a szélesebb értelemben vett állami szektor nyújt majd pénzügyi támogatást. A Moody's megítélése szerint a kockázat ebben az, hogy ha az ebből eredő függő kötelezettségek ténylegessé válnak, az középtávon az "A1" besorolással összeegyeztethető szintnél nagyobb költségekkel terhelheti a kínai államháztartást. Ennek negatív következményei lehetnek a gazdaságra, valamint – jelenleg alacsony valószínűségű forgatókönyvek megvalósulása esetén – a pénzügyi stabilitásra – áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő várakozása szerint a kínai hazai össztermék (GDP) 2024-ben és 2025-ben egyaránt 4 százalékkal, a 2026-2030 közötti időszakban éves átlagban 3,8 százalékkal bővül, egyes szerkezeti tényezők miatt azonban a potenciális növekedés 2030-ig 3,5 százalék körüli ütemre csökken.

Az ingatlanszektor zsugorodó növekedési szerepének ellensúlyozására középtávon jelentős és összehangolt reformokra lesz szükség, annak érdekében, hogy a fogyasztás és a magasabb hozzáadottérték-tartalmú termelés váljon a kínai gazdaság növekedésének hajtóerejévé – áll a Moody's elemzésében.

Egy másik globális hitelminősítő, a Fitch Ratings legutóbbi helyzetértékelésében azt valószínűsítette, hogy a kínai ingatlanpiac egyre meredekebb visszaesése jövőre várhatóan a világgazdaság egészének növekedését is lassítja. A Fitch a 2024-re szóló globális növekedési prognózisát 0,2 százalékponttal 1,9 százalékra gyengítette, mindenekelőtt azért, mert a kínai hazai össztermék idei bővülési ütemére adott prognózisát 0,8 százalékponttal 4,8 százalékra, jövő évi kínai növekedési becslését 0,2 százalékponttal 4,6 százalékra rontotta. A Fitch Ratings indoklása szerint a 2024-re szóló negatív előrejelzési korrekciók fő oka az, hogy a kínai ingatlanpiac korábban várt stabilizációja elmaradt, a szektor forgalma az idén 20 százalékkal is visszaeshet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.