A német politika Putyin-simogató ösztönei

Németes hagyományok

Külpol

A német külpolitika legnagyobb problémája Ukrajna ügyében az, hogy melyik ujjába harapjon. A német társadalomban és politikában ugyanis egyszerre van jelen az Amerika-ellenes oroszbarátság és az oroszellenes Amerika-barátság.

Samira Fansa, a harmincas éveiben járó rendezőnő pontosan célzott 1999. május 13-án, a Zöldek pártnapján: a vörös festékkel töltött zacskó Joschka Fischer külügyminiszter fején durrant szét.

A Zöldek pár hónappal azelőtt kerültek be – első ízben – kormánykoalícióba Németországban, és a párttalálkozót már rendőri erőknek kellett biztosítani a párt pacifista, ám nagyon is harcias bázisa ellen. Mert Joschka Fischer komoly szerepet játszott abban, hogy az NSZK átessen a tűzkeresztségen a II. világháború után: 1999 márciusától német Tornado vadászgépek más NATO-csapatokkal együtt harcoltak, hogy legyűrjék Szerbiát és Miloševićet, aki a bosnyákok és a horvátok után éppen az albánokat irtatta Koszovóban.

Oroszország nem Szerbia, Ukrajna nem Koszovó, és Annalena Baerbock, a kormány új zöld külügyminisztere nem Joschka Fischer; orosz támadás esetén a német kormány még fegyvereket sem szállítana Ukrajnának. Válságövezetekbe nincs fegyverexport – ez a német politika alapelve.

Disszonáns hangok

Igaz, azért, hogy tavaly is összejöjjön a közel tízmilliárd eurós fegyverkivitel, békés szándékot kellett feltételezni olyan katonai diktatúrákról, mint Egyiptom. Ilyenformán kínosan és komolytalanul hangzott a védelmi miniszter, Christine Lambrecht büszke bejelentése, miszerint ötezer sisakkal erősítik az ukrán hadsereg védelmi képességét. A szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció azonban maga mögött tudhatja a németek többségét: a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint 70 százalékuk elutasítja és csak 20 százalékuk támogatná a fegyverszállítást Ukrajnának.

A német haderők megbízhatóságát amúgy is kedvezőtlen színben tüntette fel a haditengerészet parancsnokának nyilatkozata. Kay-Achim Schönbach egy indiai találkozón – mintha nem lenne Ukrajna jelentős része már­is orosz megszállás alatt – „nonszensznek” nevezte a feltételezést, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Kijelentette, Putyin csupán „megbecsülésre” vágyik, amit szerinte meg is érdemel, továbbá Oroszországot szövetségesként tételezte az igazi ellenfél, a Kína elleni küzdelemben. Mennyire egyedülálló Schönbach felfogása a német hadseregben? – tették fel a kérdést a médiában. A botrányon alig enyhített, hogy a viceadmirálisnak nyomban távoznia kellett a posztjáról.

Minister of Defense in the Navy

 

A putyinista trotli már lemondott (Lambrecht hadügyminiszter és Schönbach viceadmirális)
Fotó: Europress Fotóügynökség

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.