Németországban is kezdődik a kampány: Martin Schulz máris nyakába veszi az országot

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. augusztus 1.

Külpol

Az okos ötleteké és embereké a jövő.

Bemutatta kampányát a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szeptember 24-i szövetségi parlamenti választásra kedden Berlinben, adta hírül az MTI.

Martin Schulz, az SPD kancellárjelöltje nem vett részt a kampánybemutatón, helyette Hubertus Heil, a párt főtitkára ismertette a kampány részleteit, indoklásul elmondta: az így szokás, különben sem „találja jónak, ha a jelölt maga mutatja be a plakátjait”. A főtitkár elmondta: a kampány és a plakátok

a család, az oktatás, a nyugdíj és a munka témái köré szerveződnek.

Az SPD szerint ugyanis többet kell fektetni az oktatásba, így 2021-ig bevezetnék az egész napos iskolát, és fejlesztenék a digitális oktatást is.

Továbbá szeretnék elérni azt is, hogy megszűnjön a nők és férfiak közötti bérkülönbség, jelenleg ugyanis a nők átlagosan 21 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál Németországban. Emellett pedig megerősítenék az ország gazdasági bázisát azzal, hogy „okos ötletekbe és emberekbe” fektetnek. A kampány 24 millió euróba kerül.

Az SPD támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint elmarad az Angela Merkel vezette CDU–CSU-pártszövetség mögött, ám a főtitkár szerint a kampány még csak most kezdődik, a „sprint számít a végén, amire jól felkészültünk”. Martin Schulz augusztus 8-tól országjárásba kezd, 30 nap alatt 16 tartományban 30 helyszínen találkozhatnak vele az emberek.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.