Donald Trump adóügyei

Okosok és ügyesek

  • Király László György
  • 2016.11.13 13:10

Külpol

„That makes me smart” (Emiatt vagyok okos) – így vágott vissza Donald Trump az amerikai elnökjelöltek televíziós vitájában, amikor Hillary Clinton a személyi jövedelemadó rendszeres elbliccelését hányta a szemére. Hogyan tehette meg, és mi lesz a következménye?

Azóta a New York Times feltárta azt is, hogy 1995 óta Trump 915 millió dollár személyi jövedelemadó befizetése alól kért és kapott felmentést – ám a republikánus elnökjelölt, stábja és támogatói még büszkélkedtek is e ténnyel: igen, ilyen nagyszerű emberrel fogják majd ismét naggyá tenni Amerikát. Rudy Giuliani, New York korábbi polgármestere például nemes egyszerűséggel zseninek nevezte e húzása miatt Trumpot. Mások azzal érveltek, hogy van végre valaki, aki pontosan ismeri az amúgy eléggé bonyolult amerikai adórendszert. Ezzel szemben Jack Mitnock, aki a harsány vállalkozó adóügyeit annak 18 éves kora óta kezelte, nem osztotta ezt a véleményt, szerinte Trump egyáltalán nem olyan kiváló ezen a téren.

 

Atlantic City

Mindenekelőtt rögzítsük, hogy szó sincs adócsalásról, vagy bármi más jogszabálysértésről. Ezt Trump ellenfelei sem állítják. De zseninek sem kellett lenni ahhoz, hogy valaki alkalmazza az amerikai szövetségi adórendszernek azon 1995-ben érvényes szabályát, ha valakit veszteség ér a vállalkozásaiban, annak lehetősége van e veszteséget 3+15 évig a személyi jövedelemadójából ellentételezni. Így a veszteség évét megelőző 3 évben bevallott (és befizetett) adót visszakérhette, a következő 15-ben pedig adócsökkentő tételként vehette figyelembe a veszteséget, egész addig, ameddig az el nem fogyott.

Habár ez a szabály már az Egyesült Államokban sincs a 20 évvel ezelőtti formában érvényben, egyáltalán nem ritkaság az olyan adószabályozás, mely szerint a vállalkozói veszteségek kompenzálhatók a későbbi évek nyereség­adója terhére, hiszen egy vállalkozás eredményessége aligha mérhető egyetlen rövid esztendő alatt. Egy induló cégnek akár több évre is szüksége lehet, hogy beinduljon a profittermelés, ahogy egy sikertelen üzleti év után is indokolt lehet teret adni a helyreállításnak. Különben is – ha az állam részt kíván a vállalkozás nyereségéből, bizonyos korlátok között legyen hajlandó a veszteségben is osztozni oly módon, hogy lemond a következő időszakokban a nyereségadó formájában neki jutó részről.

A jelenlegi magyar társaságiadó-törvény is ismeri a veszteségelhatárolás fogalmát. E szerint csökkenthető a nyereségadó alapja a korábbi veszteséggel az annak keletkezését követő 5 évben, amíg a veszteség „el nem fogy”. A magyar „adózsenik” azonban ezen az alapon sem úszhatják meg az adófizetést, mert a csökkentés legfeljebb az adóalap feléig terjedhet, a másik fele után mindenképpen kell adót fizetni. A személyi jövedelemadóban pedig az előző két év tőzsdei veszteségével lehet csökkenteni az értékpapírokból származó tárgyévi nyereséget mint adóalapot.

Ami a Donald Trumpot kisegítő amerikai szabályt illeti, felőlünk nézve meglehetősen furcsa, hogy egy vállalkozási veszteséget a személyi jövedelemadóban ellentételeznek (bár az Egyesült Államokban nem olyan éles a határvonal a vállalkozási és a magánjövedelmek között). A másik furcsaság a 18 éves időtartam. A jogalkotók – amint azt a magyar megoldásnál is láttuk – általában nem gondolják helyesnek akkora veszteség ellentételezését, ami néhány év alatt nem kompenzálható.

Márpedig Trump vesztesége eléggé tetemes volt ahhoz, hogy kitartson közel két évtizedig. Atlantic Cityben működtetett kaszinói 1995-ben 915 millió dollár mínusszal zártak az üzletember adóbevallása szerint. Ha valamihez okosságra volt szükség, az nem az adórendszer szokatlanul nagyvonalú kedvezményének felismerése és kihasználása, hanem a közel egymilliárdos veszteség összehozása volt. Persze elképzelhető, hogy valaki képes ekkora összeget bukni az amúgy tuti üzletnek számító szerencsejátékon – de ha valóban így lett volna, az alaposan megtépázná Donald Trump, a sikeres üzletember nimbuszát. Sokkal valószínűbb, hogy az ingatlanvállalkozó maga kreálta a veszteséget.

Ennek egyik oka valóban az adókedvezmény megszerzése lehetett. Persze ha a veszteség valódi, és a 915 millió dollárt tényleg a saját vagyonából kellett betolni a vállalkozásba, hogy a költségeket ki tudja fizetni, akkor ennek semmi értelme. De ha például ingyen vagy kis ráfordítással megszerez néhány veszteséges céget, és azokat beolvasztja a saját vállalkozásába, a konszolidált (összevont) mérleg máris komoly veszteséget mutathat anélkül, hogy az pénzbe került volna. De még csak „importálni” sem kell feltétlenül a veszteséget. Néhány, látszólag rossz befektetéssel is elő lehet mindezt állítani. És ami az egyik helyen veszteséget okoz, az egy másik, alkalmasint kevésbé szem előtt lévő helyen – például valamelyik adóparadicsomban – székelő cégben lehet nagyon nyereséges.

 

A Ford-modell

Trump tehát a saját okosságával dicsekszik, és nem győz arra hivatkozni, hogy semmi törvénytelenséget nem követett el. Meglehet, hogy mégis rosszul jön ki ebből a csatából. Az amerikai közvélemény a legálisan megszerezhető adóelőnyök kihasználóira a saját sorsát ügyesen igazgató embernek kijáró tisztelettel tekint – ám az adófizetést csalárd módon kijátszókat viszont erősen elítéli. Ráadásul itt a szövetségi adóról van szó, amely nem a települési önkormányzat, még csak nem is az állam, hanem a központi kormányzat bevétele, ami az egyszerűbb amerikaiak gondolkodásában azt jelenti, hogy ebből tartják fent a hadsereget. Márpedig az, aki a nemzet büszkeségétől övezett hadsereg forrásait akarja megrövidíteni, nem sok jóra számíthat a politikában.

Mindezek mellett Trump 40 éve az első elnökjelölt, aki nem hozta nyilvánosságra az adóbevallását. (Ami egyébként nem teljesen igaz: az 1976-os vesztes, Gerald Ford sem tette meg ezt a lépést, de mindenki más igen.) A republikánus elnökjelölt azzal magyarázza mindezt, hogy épp adóvizsgálat van vele kapcsolatban, de erre még az adóhatóság, az IRS is azt nyilatkozta, hogy attól még nyugodtan megmutathatná. Trump elérhetővé tett egy 96 oldalas dokumentumot, amely a vállalatai pénzügyeit részletezi, de abból néhány nagyon fontos dolog nem derül ki.

Az Egyesült Államokban, ahol a közéleti szereplőknek nem kell vagyonnyilatkozatot tenniük, a szövetségi személyi jövedelemadó-bevallás az a dokumentum, ami bepillantást enged a pénzügyeikbe. De még ennek nyilvánosságra hozatala sem kötelező, csupán szokás, azonban elég erős ahhoz, hogy az elmaradása megbotránkozást keltsen. A bevallásból egyébként nem csak az derül ki, hogy mekkora jövedelmet vallott be az adóalany, hanem az is, hogy milyen kedvezményeket vett igénybe. Ezek közül is különös figyelem fordul az adományok felé. Az Egyesült Államokban a vagyonosabb emberektől elvárja a közvélemény, hogy vagyonának egy részét közösségi célokra fordítsa. Ennek fő haszonélvezői az egyetemek, a kórházak és kulturális intézmények, de tulajdonképpen bármilyen közösségi cél támogatása elfogadott. Ha Trump nyilvánosságra hozná az adóbevallását, esetleg az is kiderülne, hogy ő elmulasztotta az efféle jótékonykodást.

Az ügyetlenek

A közszereplők viszonya az adófizetéshez a világ szinte minden pontján izgatja a közvéleményt. Általában elvárják, hogy aki pénzügyileg is sikeres, az vállaljon részt a közösségi kiadások finanszírozásából – de legalábbis tartsa be a törvényeket. Olykor az igazságszolgáltatás is utoléri azokat, akik megszegik az adótörvényeket. Berlusconi olasz miniszterelnök hivatali ideje alatt kellett számot adjon filmforgalmazó cége másfél évtizeddel korábbi működésének vitatott adóügyeiről. Idén nyáron Sorin Blejnart, a román adóhivatal korábbi vezetőjét ítélték öt és fél év börtönbüntetésre adócsalásban való bűnrészesség miatt.

A politikusok mellett a sportolók adózási szokásaira vetül nagy figyelem – nem véletlenül. A népszerű Steffi Graf menedzser-édesapját adócsalás miatt letöltendő börtönre ítélték, amikor kiderült, hogy a lánya jövedelmével kapcsolatos adókat nem fizette meg. A szintén teniszező Boris Becker az ország harmadik legnépszerűbb embere volt, amikor büntetőeljárás indult ellene adóügyei miatt. Az egykori válogatott labdarúgó, később a Bayern Münchent elnökként irányító Uli Hoeness pedig nem győzött bocsánatot kérni, amikor 2014-ben napvilágra került, hogy 18,5 millió euró adót nem fizetett meg. Az ő esetében sem használt az őszinte feltáró vallomás és a megbánás, azóta is 4 és fél éves börtönbüntetését tölti. Spanyolországban több Barcelona-labdarúgót, köztük Messit és Neymart vádolják adócsalással, Masceranót pedig már el is ítélték. Itthon az ismertebb személyek közül Sas József színész és színházigazgató neve ugrik be azok közül, akiket adócsalás miatt elítéltek. (Állítólag a Kossuth-díja is bánta, mert Gyurcsány Ferenc a hírre visszavonta a jelölését.) Néhány súlycsoporttal lentebb Gáspár Győzike neve említhető, de ő is megúszta felfüggesztett börtönnel az adócsalást. A hazai közvélekedést pedig leginkább egy friss példa mutatja. Gyömrő polgármesterét többek között adócsalás miatt ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre, s emiatt le kellett mondania posztjáról. Ám újra elindult a megüresedett városvezetői helyért, s a helyi választók 80 százaléka rá voksolt.

Neked ajánljuk