A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban. Az Öt című műsor Youtube-csatornáján látható interjúban Orbán a vámháborúról azt mondta, „ez olyan dolog, aminek ismerjük az elejét, és, azt hiszem, hogy tudjuk a végét. Az, hogy közben mi történik, az nem érdekes” – tette hozzá. Szerinte minden egyes országgal, ahol deficitje van Amerikának, Donald Trump elnök újratárgyalja a vámszabályokat, úgy, hogy azon a mostani pozícióhoz képest javítson. Ez lesz a vége – tette hozzá. Ami minket illet, az amerikaiakkal olyan gazdasági kérdésekről tárgyalunk, amelyek előnyt hoznak nekünk. A vámok hátrányosak lesznek, de ezt ellensúlyozó egyéb gazdasági megállapodásokról, kérdésekről tárgyalunk.
Orbán optimizmusát nem igazolják az eddig történtek és a múltbeli tapasztalatok sem.
Arról a Narancs.hu is megemlékezett, hogy a magyar gazdaságnak elsősorban az autóiparon keresztül vélhetően nagyon sokba fog kerülni a globális vámháború. Azzal, hogy Washington egyszerűen felrúgja az évtizedek óta kialakult globális kereskedelmi rendszert, a kereskedelmi partnerek közötti bizalom megrendülésének a hatásai is nehezebben kezelhetők: ha mindenki több vámot szed be, akkor ebből senki sem profitál igazán – írtuk egy másik cikkben. A hétvége híre volt, hogy egy kínai légitársaság által megrendelt Boeing 737 MAX utasszállító visszatért az Egyesült Államokba. Nem világos, melyik fél döntött erről, de az nem vitás, hogy az elfajult vámemelések az ok. Trump 145 százalékra emelte a kínai importra kivetett alapvámokat, Kína megtorlásul 125 százalékot vetett ki az amerikai árukra. Egy Boeing repülőgépet átvevő kínai légitársaságot megbéníthatnak a tarifák, mivel egy új 737 MAX piaci értéke körülbelül 55 millió dollár az IBA légiközlekedési tanácsadó cég szerint – fogalmaz a Reuters hírügynökség. A többi ország nagyobbik része számára jelenleg kilencven napig 10 százalékos alapvám van érvényben. Az április 9-ei döntés hátteréről a The Wall Street Journal számolt be. A commedia dell'arte közönségszórakoztató elemeit és bumfordi karaktereit idéző történet szerint a már fejre állni készülő pénzpiac láttán Scott Bessent pénzügy- és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter kifigyelte, hogy a keményvonalas vámpárti elnöki tanácsadó, Peter Navarro mikor van távol az Ovális Irodától. Ezt kihasználva rávették Trumpot, hogy legalább részleges vámenyhítést rendeljen el, és ezt azonnal jelentse is be a nyilvánosságban. Ez meg is történt, Bessent pedig a Fehér Ház előtt újságíróknak beszámolt erről, s arról, hogy a Kínával szembeni vámot viszont 125 százalékra emelte Trump. Ez csak megerősíti azokat a beszámolókat, hogy az amerikai elnök legfeljebb saját maga szerint „stabil zseni”, fontos döntéseket az utolsó fülbe súgó szavai alapján hoz meg.
Alapfeltevések faékkel kipeckelve
Trump kiinduló pontja(i) inkább tekinthetők korszerűtlen rögeszméknek, semmint kiérlelt rendszernek. Legfontosabb tételei szerint a külvilág évtizedek óta kihasználja az Egyesült Államokat, a külkereskedelmi többletekkel kizsebelik, és az ipar leépülésével ezt tartják fenn velük szemben. Ezek felszámolásának eszköze a húsba vágó vámtétel, amely gazdaságtalanná teszi hozzájuk az exportot, és a termelés tömeges vissza-, illetve beköltözését fogja maga után vonni, amivel beköszönt az újabb aranykor. Ebből a pénztömegből aztán legalább részben finanszírozni tudják a költségvetés hiányát. És mindezt Amerika egymaga képes lesz végigcsinálni az egész világgal szemben. Ezek a feltevések önmagukban is hordoznak ellentmondásokat, ráadásul nem nagyon akad komolyan veendő szakértő, aki szerint ne volnának eleve tévesek. A védővámok hagyományosan nem költségvetési bevételi tényezők, pár százalékot szoktak hozni a konyhára. Céljuk az, hogy a szegény, fejlődő, úgynevezett feltörekvő gazdaságokat átmenetileg megóvják a nagy gazdasági erejű országokkal szemben. Így volt ez az Egyesült Államokban is a 19. században, amikor az angol iparcikkeket vámolták meg, amíg saját gazdaságuk versenyre nem tudott kelni a hazai ellátásban. Manapság erről szó sincs, Trump most az önként kiszervezett termelést szeretné visszavinni, visszaállítva ezzel az 1950-70-es évekbe az országot, csakhogy ennek hiányoznak a gazdasági alapjai, például a fizetési különbségek miatt. A mostani intézkedés azonban inkább tekinthető „pofára” kirótt büntetésnek, mert – az autókat kivéve – országonként eltérő rátákat vezettek be. Ráadásul a kiindulási pont rögtön hibás. Nem csak a számítás módja miatt, ami mintegy négyszeresére növelhette a kiszabott vámok mértékét, hanem mert csak az áruk forgalmával számol. Ha a tőke- és technológiai exportból (a bérgyártatásban) származó hazautalt jövedelmeket is beszámítják, akkor a tetemes deficit akár el is tűnhet. Mindezek mellett a dollár – világvaluta volta miatt – erős árfolyama szintén mérlegjavító. Vagyis szó sincs arról, hogy az Egyesült Államok a fél világ gazdasági áldozata volna. Irreális továbbá, hogy – ha más gátja nem lenne – évekig tartó óriásberuházások sora kezdődjék az országban ennek hatalmas tőkeigényével kalkulálva, nem beszélve a teljesen kiszámíthatatlan környezetről, az ország iránt megingott bizalomról.
Mindezekhez társul Trump személyisége, amely – jóindulatú megközelítésben – „formabontó”. Nem a kölcsönös előnyökön alapuló üzletmenet híve, hanem zéró összegű modellé. Vagyis számára az a győzelem, ami a másik vereségével végződik. Ezt művelte ingatlanosként is, múltjának megítélése erősen ellentmondásos. Most ugyanezzel próbálkozik, csak itt nem nála gyengébb (kis-)befektetőkkel van dolga, hanem olyan óriásokkal, mint Kína, az EU és még számos ország, amelyektől nem várható, hogy Trump kegyeit keresnék, hanem inkább szembeszállnak a zsarolással. Az EU win-win-játszmát javasolva kölcsönösen nulla vámot kért, hiába, a kínaiak viszont azonnal kitették az asztalra a stukkert.
A lábon lövés szép példája
A világ egészére kitekintve az Egyesült Államok tehát a világkereskedelmet nem tekinti fair és barátságos közegnek, és első számú célja az amerikai ipar és versenyképesség helyreállítása és megerősítése - írja cikkében Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Szerinte ez a stratégiaváltás súlyos következményekkel fog járni a dollárra nézve is. Hiszen ha a krónikusan rendkívül negatív (2023-ban 773 milliárd dollár) kereskedelmi egyenlegű Amerika elkezd kevesebbet importálni, mert egyre több terméket saját maga állít elő, és közben vámokkal kiszorítja az import egy részét, akkor a világ exportőreinek mind kevesebb dollárja, dollárral összefüggő befektetése lesz. A korábban évente dollár százmilliárdokat felhalmozó exportőr országok már jóval kevésbé lesznek motiváltak nagy dollár tartalékok felépítésében és az egyre kockázatosabb amerikai államadósság finanszírozásában. Tehát nem csak hogy folyamatosan növekszik a dollárral nem érintkező országok közötti kereskedelem – Kína már nagyobb volumenben kereskedik a globális Dél országaival, mint a fejlett országokkal –, hanem maga az Egyesült Államok igyekszik a beáramló termékek, kereskedelem mennyiségét korlátozni. Ha tehát csökken az Amerikába áramló kereskedelem (import), de nem növekszik ugyanennyivel az amerikai export, akkor csökken a külföldiek által igényelt dollár mennyisége is – fejti ki az elemző. Az amerikai államadósság 36 ezer milliárd dollárt, a tavalyi elemzés idején száz naponta ezer milliárd dollárral emelkedik. S bár bár Kína és Oroszország kivételével még mindig emelkedik a világ amerikai államkötvényvásárlása, annak teljes felhalmozott állománya is csak nyolcezer milliárd dollár. Merthogy a BRICS-tagok (Brazília, India, Kína, Dél-Afrika és a hozzájuk csatlakozott országok) jelentősen csökkentették amerikai állampapír állományukat, és fokozzák aranyvásárlásaikat, szintén a dollártól való függetlenedés jegyében. Nem véletlen, hogy Trump már megválasztása előtt azzal fenyegetőzött, hogy 100 százalék vámot vet ki azokra az országokra, amelyek alternatív fizetési rendszereket hoznak létre a dollár helyett. Bár a kínai CIPS forgalma egyelőre töredéke a nyugati irányítás alatt álló SWIFT-nek, a tendencia figyelmeztető: 2023-ban a jüan vált Kína legfontosabb külkereskedelmi devizájává a dollárt megelőzve, s ugyanekkor a világ olajkereskedelmének 20 százaléka nem dollárban zajlott le. Ezek a folyamatok jelentősen mérséklik a dollár iránti keresletet, ami miatt egyre kevésbé igaz az, hogy az Egyesült Államok korlátlanul adósodhat el, mert állampapírjai stabilan alacsony kamattal is elkelnek. Szakértők szerint a vámháború egyik következménye lesz az amerikai infláció felszökkenése, amely a Fed részéről nem engedi meg a kamat leszállítását, ami pedig a beruházások és belső fogyasztás élénkítését szolgálná. Emiatt a minap a nyilvánosság előtt veszett össze Trump és Jerome Powell Fed-elnök. Utóbbi nekiment a vámoknak, ami miatt Trump lényegében a lemondását követelte. Ez a vita is nagyjából válasz arra a feltevésre, hogy ha „korszakalkotó modell” nincs is Trump döntései mögött, egy kicsinyke elgondolás csak-csak: nevezetesen a dollár szándékolt gyengítése, hogy ezzel erősítse az export sikerét. Persze ha az újraiparosítással jelentősen eltolnák a gazdaságot a belső felhasználás felé – ugyan, hová, ez már most is 70-75 százalékot képvisel a GDP-ben –, az csak újabb lökést adna az inflációnak. Mindenesetre a dollár gyengült az utóbbi időben, kérdés, hogy ezért megérte-e feje tetejére állítani a teljes világgazdaságot.
Ezzel együtt jó látni, hogy a magyar miniszterelnök ismét magabiztosan, profi politikus módjára újból világosan keresztül lát a viharfelhőkön, s globális világelrendezőként mindenkinél előbb észrevette az események kimenetelét.
S főleg azt, hogy ez miért lesz jó nekünk.
