Orosz nukleáris bázist közelíthetett meg a puccs során a Wagner-csoport

  • narancs.hu
  • 2023. július 11.

Külpol

Állítólag kis méretű atomfegyverek megszerzését tervezték, hogy "emeljék a tétet".

Amikor június végén Prigozsin és zsoldosai puccsot kíséreltek meg Moszkva felé tartva, számos páncélozott harcjármű kivált a konvojból, és kelet felé vette az irányt, egy atomfegyvereket tároló orosz katonai bázis felé

írja a Reuters. A hírügynökség az információt videókra és helyiekkel készített interjúkra alapozza.

Úgy tudni, az így kivált mintegy 75 jármű a Voronyezs-45 nevű nukleáris bázis felé tartott. Az egység rögtön az első faluban, melyet elért, helyiek beszámolói szerint tűzharcba keveredett az orosz erőkkel. De utukat komolyabb fennakadások nélkül folytathatták.

Azt azonban már nem tudni, elérték-e a nukleáris bázist,

mert az autópályáktól távolabb, a bázistól mintegy 100 kilométerre már nem álltak rendelkezésre információk a haladásukról. A Reuters a Talovaya nevű településig tudta beazonosítani az útvonalukat. Ott ismét tűzharcba keveredtek az orosz erőkkel. A helyiek szerint a wagneresek lelőttek egy orosz harci helikoptert, két fővel a fedélzetén.

Nyugati hivatalnokok mindenesetre azt hangoztatták, hogy az orosz atomfegyverek biztosnágban voltak a Wagner-csoport zendülése során.

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés parancsnoka ugyanakkor azt mondta a hírügynökségnek, a zsoldoscsapat végül elérte a bázist, ahol azt tervezték, hogy kis méretű, hátizsáknyi szovjet korabeli nukleáris eszközöket szereznek meg, hogy "emeljék a lázadás tétjét". Budanov szerint a Wagner-csoportot csak a tárolóhelyiségek zárt ajtajai választották el az atomfegyverektől, mert azokat nem tudták kinyitni. A Reuters azonban független forrásból nem tudta megerősíteni Budanov állításait, aki bizonyítékokkal nem szolgált. Nem világos, a zsoldosok végül miért vonultak vissza a Voronyezs-45-ből.

A hírügynökség Kreml-hez közel álló forrása megerősítette Budanov állításait, miszerint a Wagner egysége valóban bejutott a "különleges zónába", mire állítólag "az amerikaiak izgatottá váltak," és ez nagy aggodalmat keltett a Kremlben is, és ez a fejlemény volt az, amely ahhoz vezetett az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök által vezetett egyeztetéssel vége legyen a puccskísérletnek.

Bár a Reuters megkereste a témában a Fehér Házat is, annak  szóvivője azt mondta, nem tudják megerősíteni az értesüléseket, és hogy állítólag nekik nem volt tudomásuk arról, hogy bármikor is veszélyben lettek volna nukleáris fegyverek. A Reuters megkeresésére Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér nem reagált.

A hírügynökségnek viszont szakértők azt mondták, a wagneresek aligha tudták volna működésbe hozni a hátizsáknyi nukleáris eszközöket, mivel nincs meg hozzá a megfelelő előképzettségük. Illetve az is lehet, hogy azok a szerkezetek már nem is működnek.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk