Az ország az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese az iszlamista terrorizmus elleni harcban. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a vallási alapokon álló szélsőségesek befolyása visszaszorult volna. Vannak közöttük parlamenti erők, amelyek egy részével maga az államfő kötött ingatag érdekszövetséget, és vannak közöttük fegyveres csoportok, amelyek polgárháborús viszonyokat tartanak fenn Pakisztán végein. Részben az indiai határ mentén, Kasmírban, ahol az elmúlt években Musharrafnak sikerült valamelyest pacifikálnia a helyzetet, részben pedig az Afganisztánnal szomszédos területeken, ahol törzsek, klánok háborúznak, ahol a tálibok folytatják akcióikat, fenntartva korábbi kapcsolataikat a hadvezetéssel. Musharraf azt ígérte meg Washingtonnak, hogy az al-Káida ellen lép fel, nem pedig azt, hogy minden szélsőséges csoport ellen. Így hát a felszámolásuk helyett egyeseket fenntart azért, hogy kiadja nekik alvállalkozásba kötelezettségének a teljesítését, ami hosszú távon nem tűnik megnyugtató megoldásnak.
Az 1999 előtti mintegy másfél évtized két vezető politikus vetélkedésének az időszaka volt. Egyikük, a Pervez Musharraf katonai puccsa előtti utolsó kormányfő, Nawaz Sharif szeptember elején visszatért Pakisztánba, ahonnan hét évvel ezelőtt egy nem nyilvános megállapodás keretében, szaúd-arábiai közbenjárásra sikerült családjával együtt elmenekülnie egy - történetesen épp a hatalomátvételt akadályozó akciója miatt kiszabott - életfogytiglani börtönbüntetés elől. Pár óra elteltével már újból repülőgépen ült, hogy visszatérjen kényszerű emigrációjába. Aligha számíthatott másra, mint arra, ami történt, hogy tudniillik a hadsereg és a titkosszolgálat nem veszi figyelembe a közelmúltban született legfelsőbb bírósági döntést, miszerint az ország egyik legnépszerűbb politikusának igenis joga van hazatérni. Legfeljebb azt feltételezhette, hogy a fogadására összesereglő támogatók nagy száma önmérsékletre kényszeríti a katonai és belbiztonsági vezetőket. Ez utóbbiak azonban már
előre intézkedtek:
letartóztatták pártja, a Pakisztáni Muszlim Liga (PML) vagy ezer (saját forrásaik szerint ötezer) tisztségviselőjét, a repülőtérre vezető utak mellé rohamrendőröket állítottak. Sharifnak pedig az orra alá dugtak egy letartóztatási parancsot egy sokéves pénzmosási ügy kapcsán, majd felajánlották neki az újbóli távozás lehetőségét.
A kétszeres volt miniszterelnökhöz hasonló népszerűségű politikusból még egy van az országban: a Pakisztáni Néppártot (PPP) vezető Benazir Bhutto, aki ugyancsak kétszer volt kormányfő, s akit - pontosabban a férjét - Sharifhoz hasonlóan tisztátalan anyagi ügyekkel gyanúsítanak. ' ugyancsak emigrációban él évek óta. Hétfőn jelentette be, hogy hazatér, és az előjelek arra utalnak, hogy nem vár rá kiutasítás, mint régi - mondhatni: örök - riválisára. Sőt: pár napja még úgy tűnt, hogy Musharrafnak vele kell egyezkednie ahhoz, hogy valamennyire is törvényes keretek között tarthassa meg államfői tisztségét. Október 15-ig elnökválasztást kell ugyanis tartani, ami Pakisztánban közvetett módon, a parlament és a tartományi törvényhozások együttes szavazásával történik. Musharraf emberei azt már kijogászkodták, hogy ne a legkésőbb az év végén, a jövő év legelején esedékes választások során mandátumot szerzett, hanem a régi képviselők részvételével történjék ez a szavazás - már csak az volt hátra, hogy ebben a körben biztosra mehessen. Ennek is meglettek volna az előfeltételei, hiszen a mostani honatyák megválasztásakor, öt évvel ezelőtt sem érvényesült hiánytalanul a népakarat. Csakhogy az elmúlt hónapok során Musharraf népszerűsége meredeken esett - már amennyire hinni lehet a helyi közvélemény-kutatásoknak -, eddigi hívei és szövetségesei pedig pozícióikat féltve meginogtak.
Bhutto többek között az együttműködés feltételéül szabta, hogy Musharraf
mondjon le
a hadseregben viselt tisztségéről, amit az államfő időközben meg is ígért. Ezután már nem is biztos, hogy szükség van az egyezkedésre, elég, ha az elnök tudomásul veszi a PPP vezetőjének jelenlétét és vélhetően hatékony választási kampányát. Ebben az esetben kialakulhatnak olyan parlamenti erőviszonyok, amelyek lehetővé teszik az újból, immár civilként államfőként regnáló Musharraf számára az ellenállást az iszlamista előrenyomulással szemben, amelyet viszont inkább hergel majd a világi oldal politikai előretörése.
A fejlett országok - élükön a terrorizmusellenes harcban Pakisztánt az egyik legfontosabb szövetségeseként kezelő Egyesült Államokkal - szívesen vennék, ha a nyugati liberális és demokratikus értékrendet leginkább képviselő Benazir Bhutto ismét komoly szerepet kapna az ország politikai életében. Egyre nehezebb ugyanis a belső nyomással szemben kiállni Musharraf mellett, aki a hatalom megragadásakor demokráciát, átlátható közéletet, az iszlamista szélsőségesek visszaszorítását, a korrupció megfékezését ígérte, de mindebből szinte semmi sem vált valóra. Egyedül a gazdasági életben érzékelhető javulás az elmúlt évek során, részben a technokrata szemlélettel keresztülvitt reformok, részben a milliárd dolláros amerikai segélyek hatására.
A válság az év első felében szabadult el. Pakisztánban a belpolitikai élet jelentős részben a bíróságokon zajlik, amelyek gyakori ügyfelei az egymással acsarkodó, egymást hamis és valós vádakkal feljelentő pártok és politikusok. A főhatalom - vagyis Musharraf - többször is megpróbált belenyúlni az igazságszolgáltatás tevékenységébe, annál is inkább, mert a hosszú ideje tartó diktatúra működését egyre nehezebb igazolni az alkotmány előírásaival. Az efféle beavatkozás eklatáns példája volt Chaudhry főbíró márciusi elmozdítása. A jogászi kar, amely korábban szintén inkább a politikai megvásárolhatóságával hívta fel magára a figyelmet, ezúttal bekeményített: bojkottálta az igazságszolgáltatás munkáját, tüntetett, véres, sőt halálos végű összetűzésekbe keveredett a biztonsági erőkkel. A hivatali visszaélések vádját, amelyre az államfő hivatkozott, a legfelsőbb bíróság nem találta megalapozottnak, úgyhogy Chaudhry júliusban újból elfoglalta a pozícióját, és ezután döntött úgy, hogy Nawaz Sharifnak joga van visszatérni az országba.
Azt, hogy Musharraf szembeszegült a bírósági döntéssel, nehéz a demokratizálódás előjeleként értelmezni. Csakhogy alig van már jó lépése azok után, hogy a nyár folyamán a mellette álló fundamentalista politikai erőkkel is összekülönbözött, amikor hosszas huzavona után erőszakkal, vagy száz halálos áldozat árán foglalta el a hadsereg a Vörös Mecset nevű szélsőséges kiképző központot, ahol állítólag az újabban sokasodó öngyilkos merénylőket is ellátták ideológiai munícióval. Egyes hírek szerint hatalma megtartása érdekében adott esetben akár odáig is elmenne, hogy a politikai életben eddig legfeljebb széles mosolyával jelentkező feleségét jelöltetné elnöknek maga helyett. Legvégső esetre pedig mindig nála van az utolsó kártya: a szükségállapot kihirdetésének a lehetősége. Ha azonban ezt próbálná kijátszani, alighanem nyugati szövetségesei is lefognák a kezét.
