Parlamenti választások Ausztriában: Fekete vasárnap

  • Kovács Éva
  • 2002. november 28.

Külpol

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szeptemberi kormányziláló akciója miatt a múlt vasárnapra kiírt előrehozott parlamenti választásokon az Osztrák Néppárt (ÖVP) harminchat év után, 42,3 százalékkal újra megszerezte az első helyet. Az ÖVP az 1999-es választásokhoz képest 15,4 százalékkal kapott többet. A szociáldemokraták (SPÖ) - noha 4 százalékot erősödtek - a második helyre szorultak (36,9 százalék) és hiába futottak egyéni csúcsot a Zöldek, 9 százalékuk kevésnek bizonyult a vörös-zöld koalíció megalakításához.

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szeptemberi kormányziláló akciója miatt a múlt vasárnapra kiírt előrehozott parlamenti választásokon az Osztrák Néppárt (ÖVP) harminchat év után, 42,3 százalékkal újra megszerezte az első helyet. Az ÖVP az 1999-es választásokhoz képest 15,4 százalékkal kapott többet. A szociáldemokraták (SPÖ) - noha 4 százalékot erősödtek - a második helyre szorultak (36,9 százalék) és hiába futottak egyéni csúcsot a Zöldek, 9 százalékuk kevésnek bizonyult a vörös-zöld koalíció megalakításához.Afeketék alighanem az átszavazó kék választóknak köszönhetik győzelmüket. Talán 1 százalékkal, ha nőtt a leadott érvényes szavazatok aránya (amely már jó néhány választás óta 80 százalék körül mozog), azaz egyik párt sem tudta a csendes 20 százalékot mobilizálni. Maradt tehát az egymás szavazatainak elhorgászása a felkavart belpolitikai vizeken.

A választás egyértelmű győztese - mondja némely külföldi kommentátor - Európa és az ő polit-higiénés állapota: Jörg Haider Szabadságpártjának 16 éves felfelé ívelését törték meg az osztrák választók, amikor a kékeket 10,2 százalékkal visszafütyülték az 1986-os rajtvonalra. Lám, lám, Wolfgang Schüssel, a kis herceg mégiscsak megszelídítette a rókát - hallani a konzervatívokkal rokonszenvezőktől. De ne tévesszük szem elől azt a lehetőséget sem, hogy a hercegecskének néhány ajtót bizton nyitva kellett hagynia, amin aztán a kék tömegek besurranhattak.

Már a szeptemberi kormányválság idején látszott, hogy Schüssel kancellárt leszámítva mindenkit váratlanul ért az előrehozott választások híre. A kormányfő jó ideje készülhetett erre a pillanatra, s felismerve a többi párt leggyengébb pontját - a hiteles vezető hiányát -, rögvest kancellárválasztásként értelmezte a helyzetet. One-man-show-jában játszott aztán zongorán (a szoci választóknak), gitáron (a zöld szimpatizánsoknak) és harmonikán (saját konzervatívjainak), hegyet mászott, dalárdákban énekelt, s hetente Mariazellbe zarándokolt. Az utolsó héten pedig - teljes zavart okozva a többi párt kampányában - maga mellé vette a nagy rokonszenvnek örvendő, de a Haider által kigolyózott kék expénzügyminisztert, a szépfiú Grassert is, aki valószínűleg jó néhány első szavazót, ifjú hölgyet és yuppie-t nyert meg a feketéknek. A zöldeket palira vette - olyanokat kampányolt róluk, hogy például kötelezővé tennék a vegetarianizmust meg a hasist.

A vörösök mindent megtettek, hogy a korábban inkább kalauz-imidzsű Gusenbauert kreiskysre fazonírozzák. Volt piros kampányoló Gusi-bus, pártkonténeres reality show a bécsi körúton, öreg hölgyek látogatása s a többi. Az utolsó televíziós párbajon már-már méltó harcosnak mutatkozott a vörös vezető, amikor arcpirítóan a kancellár szemébe vágta: "Én munkásgyerek vagyok." De ez is kevésnek bizonyult a győzelemhez; karizmája ettől nem lett nagyobb. A vereséghez az is hozzájárulhatott, hogy a szocik végig kirekesztő kampányt folytattak a kékek, s ezzel az elkeseredett kék választók ellen, alig hagyva így esélyt arra, hogy azok átszavazzanak hozzájuk.

A zöldek áttéblábolták a kampányidőszakot: kitettek néhány vizuálisan érdekes plakátot az utcára, de nem üzentek vele semmit: mintha nem is nagyon akarnának jól szerepelni a választásokon, nota bene: a vörösökkel kormányt alakítani. Vezetőjük, Van der Bellen fanyar humorára és méla bölcsességére pedig - lássuk be - talán ha néhány ezer fiatal értelmiségi vevő; jó svungjukat inkább az 1999-es "rendszerváltó" hangulatnak, a mostani német választási eredményeknek és elkötelezett híveiknek köszönhetik.

A választási eredmények egyszerre tükrözik e rendszerváltó hangulatot és az abban történt csalódottságot. A mostani választás tovább dinamizálta Ausztria sok évtizede rögzült politikai térképét. A feketék például elvették Felső-Ausztriát a szociktól, Haider birodalmában, Karintiában pedig elsöprő győzelmet könyvelhetnek el a vörösök és a feketék a kékeken. Bécsben tovább erősödött a vörös-zöld kettős: együttesen majdnem 60 százaléknyi voksot kaszáltak.

Schüssel tehát egyszerre van csúcson és kutyaszorítóban. Matematikailag bármelyik párttal koalícióra léphet, valójában azonban csak a szocik és a szabadságpártiak jöhetnek számításba: a zöldekkel nagyon kicsi lenne a kormánytöbbség, az elvi, személyi, mondhatni világnézeti korlátokról most nem is beszélve. A kékekkel nagy bajba sodorhatja magát: az a koalíció sem lenne sokkal nagyobb, mint a zöldekkel, s az előző kormányban már majd´ mindegyik hasznavehető emberét lestrapálta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Ráadásul Schüssel a választások előtti napokban leszögezte: Grassernek a kormányában lesz a helye, Grassert viszont a jelenlegi FPÖ-vezetőség (már ha van egyáltalán ilyen grémiumuk, mely éppen legitim) hétfő este kizárta a pártból. A szépfiú persze nem lenne igazi akadálya egy ÖVP-FPÖ-koalíciónak: egyszerű parasztáldozatként visszavonulhatna valamelyik osztrák nagyvállalathoz. De kit adhatna az FPÖ, aki legalább két évig stabil kormánytagként szerepelhetne? Túl korán padlót foghat Schüssel és egy ÖVP-FPÖ-kormány az EU-bővítés pillanatában, amelyet az FPÖ - mióta csak szó van róla - minimum ambivalenciával fogad. Haiderben még garantáltan van annyi szusz, hogy az adott pillanatban kavarjon egy nagyot.

Alakítható egy régi-új nagykoalíció is. Gusenbauer ugyan a választások előtt azt mondta: ha másodikak lesznek, ő ellenzékben marad. A nagykoalíciót nyomja a média és a Sozialpartnerschaft szereplői is, biztos békeéveket jósolva a gazdasági stagnálás és az EU-bővítés után. Ez esetben valószínűleg Gusenbauernek mennie kell, azaz a szociknak rövid idő alatt alkancellárjelölttel kell előállniuk, ilyenjük pedig momentán nincs. A tartományi vezetők egyelőre megosztottak a koalíciós latolgatásban, de két legerősebb politikusuk, a bécsi vörös polgármester és Alsó-Ausztria néppárti főnöke is nagykoalícióról álmodik. A nagykoalíció azonban hosszabb távon mind Schüsseléknek mind a vörösöknek balul sülhet el: egyrészt revitalizálhatja Haidert és szélsőségeseit, másrészt túl korán hozná vissza a hatalomba a megújulással még adós szocialistákat.

Kovács Éva

(Bécs)

Figyelmébe ajánljuk