Puccskísérlettel vádolta meg Lula elődjét, Bolsonarot

Külpol

A volt elnök állt a jelenlegi szerint az ország kormányzati épületei ellen januárban végrehajtott támadás mögött: puccsot készített elő.

Puccskísérlettel vádolta meg Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök elődjét, Jair Bolsonarót helyi idő szerint csütörtökön, szerinte ugyanis Bolsonaro állt az ország kormányzati épületei ellen januárban végrehajtott támadás mögött.

Teljes biztonsággal kijelenthetem: ez az állampolgár (Bolsonaro) puccsot készített elő"

– jelentette ki Lula a RedeTV! nevű brazil televíziós csatornának adott interjújában. Hozzátette, nem hiszi, hogy Bolsonaro felhagyott ilyen irányú tevékenységével.

"Legyőztük Bolsonarót, de még nem győztük le a bolsonaróizmust" - fogalmazott Lula.

Mint ismert, január 8-án Bolsonaro több száz híve rohamozta meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki palota és a legfelsőbb bíróság épületét, áttörve a rendőrségi kordont.

A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök mindazonáltal nem ismerte el egyértelműen választási vereségét, és mandátuma lejártával Floridába távozott. Január végén a volt elnök turistavízumot is igényelt az országban.

Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták.

Flavio Dino igazságügyi miniszter januárban azt ígérte, hogy szervezett bűnözés, államcsíny és a demokratikus jogrendszer megdöntésére tett erőszakos kísérlet miatt bíróság elé állítják a zavargások szervezőit és finanszírozóit.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.